A nyugat-európai nyugdíj, egészségügy és oktatás színvonala irigylésre méltó, a rendszer fenntartásához azonban ki kell lépni a jelenlegi gazdasági mocsárból.
Bár az előrejelzések azt mutatják, hogy a nyers GDP-adatok tekintetében a vezető európai gazdaságokat szépen lassan megközelítik, sőt le is hagyják a legjelentősebb feltörekvő piacok - Kína, India, Brazília -, Nyugat-Európa szociális ellátórendszereit a világ még mindig irigykedve figyeli. Kinek jutna eszébe Németország vagy Ausztria helyett mondjuk Kínában élni, és feladni a színvonalas oktatás, egészségügy és gondtalan nyugdíj lehetőségét a robogó GDP-növekedésért? (Bővebben lásd "Így tartható fenn az európai szociális rendszerek színvonala" című cikkünket a jobb oldali hasábban)
Ez az európai rendszer ugyanakkor a jövőben komoly kihívásokkal néz szembe, a jelenlegi színvonal fenntartása ugyanis a stagnáló, sőt recesszió szélén billegő gazdaságokkal egészen biztosan nem lehetséges - hangsúlyozza elemzésében Javier Solana, korábbi spanyol külügyminiszter.
Nyugati nyugdíjhoz keleti növekedés?
Brüsszel téved, Magyarország fizet?
Tegyük fel: az EU kiszámolja, hogy 3 százalék fölött lesz a hiány, ezért büntetésből befagyasztja az uniós pénzeket. De mi van, ha az EU téved? Márpedig rendszeresen téved...
Ha egy EU-tag tartósan nem teljesíti az unió által szabott pénzügyi feltételeket - elsősorban a költségvetési hiánnyal kapcsolatban -, akkor Brüsszel magyarázatot kérhet, ajánlásokat tehet, sőt végső esetben szankcióként akár fel is függesztheti az EU-s pénzek kifizetését, ami évi több százmilliárd forintot érinthet... (Bővebben lásd "Mennyire pontosak az Európai Bizottság előrejelzései?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)
Utóbbi rémképe nem is olyan régen Magyarországot is megérintette, miután kiderült, hogy a brüsszeli előrejelzések szerint a kormány intézkedései nem elegendők ahhoz, hogy tartósan teljesüljön a 3,0 százalékos költségvetési hiánycél. A hangsúly itt az "előrejelzésen" van, azaz az unió nem a múltbéli tényadatok alapján büntet, hanem a statisztikusok várakozásai alapján.
Nem olcsóbb az IMF-hitel, mint a magyar
Olyan sokat mondták, hogy már elhittük, pedig a 2008-as IMF-hitel egyáltalán nem volt olcsó. Összességében a magyar alapkamatot fizettük ki érte, vagy még annál is többet.
Az IMF-hitel közel sem olyan "bomba biznisz", mint az elsőre látszik. A magyar államnak ugyanis a Valutaalaptól lehívott euró milliárdok a papíron szereplő 3-4 százalékos kamatnál jóval többe kerülnek (a témáról lásd posztunkat itt). A logikus kérdés, hogy vajon mennyivel többe?
Dedák István, a Pénzügyi Szemle Online szerzője, főiskolai tanár, elemzésében közelebbről is megvizsgálja a kérdést, és arra jut, hogy a gigantikus devizahitel költségei a fönt linkelt posztunkban leírt gondolatmenetnek megfelelően kiegészülnek egy jelentős plusz tétellel, és a magyar állam végső kamatfizetési kötelezettsége megközelítőleg annyi (vagy még több is), mint a magyar jegybanki alapkamat. (Bővebben lásd "IMF hitel versus jegybanki finanszírozás: van-e különbség? (I.)" című cikkünket a jobb oldali hasábban)
Ez a plusz kötelezettség elsősorban abból adódik, hogy a lehívott eurómilliárdokat forintra váltó jegybanknak ezt a magyar gazdaságba hirtelen bekerülő plusz forint forrást le kell kötnie - ellenkező esetben a monetáris logika szerint inflációs nyomást okozhatna -, az így lekötött forintokra viszont a jegybanknak kamatot kell fizetnie. Ezzel a kamattal kiegészül az IMF-nek fizetet 3-4 százalék, így - és még egy sor könyvelési tételen keresztül - adódik, hogy az IMF-hitel végső soron megközelítőleg annyiba fáj az országnak, mint a magyar jegybanki alapkamat.
A gatyánk is rámegy az IMF-hitelre
A végelszámolásnál könnyen kiderülhet, hogy jóval többe kerül az IMF-hitel a papíron szereplő 3-4 százaléknál.
Az elmúlt hónapok IMF-tárgyalásai alatt többször is olvasni lehetett, hogy Magyarország okosan tenné, ha a Valutaalaptól venne fel kölcsönt 3-4 százalékos kamat mellett, ahelyett, hogy a forint alapú állampapírok kibocsátásán keresztül von be forrást, 6-7, sőt esetenként 8-9 százalékon. Ha valaki megkérdezné tőlünk, hogy mennyi kamatot akarunk fizetni, 3 százalékot, vagy 6-ot, akkor eléggé egyértelmű a válasz. (Bővebben lásd "A költségvetés kockázatai a következő években" című cikkünket a jobb oldali hasábban)
Már-már túl egyértelmű, annyira, hogy az embernek rossz érzése támad, valahogy úgy, mint amikor visszagondol a svájcifrank-alapú hitelkérelmeknél elhangzott kérdésre: "Kedves hitelfelvevő, melyiket választja, 50 ezres törlesztő és frankhitel, vagy 80 ezres törlesztő, és forinthitel?"
Ahogy a frankhiteleknél is kiderült, hogy nincs ingyenebéd, úgy az IMF-hitel kapcsán is félő, hogy a valós költségek meghaladják azt a bizonyos 3-4 százalékot...
Az is baj, ha erősödik a forint?
Rettentő fontos, hogy Magyarország megfelelő devizatartalékkal rendelkezzen, viszont ha túl sok az euró, azon százmilliárdokat bukhatunk.
Magyarország nem létezhet devizatartalék nélkül, ha nem heverne megfelelő mennyiségű euró a jegybank számláján, akkor az ország pénzügyei szélsebesen összeomlanának, és futhatnák a forintunk után. A válság előtti megközelítőleg 15 milliárd euróról mára 35 milliárd euróra - több mint 10 000 milliárd forint - nőtt a devizatartalékunk, ami egyfelől megnyugtató, másfelől viszont jelentős veszteségforrás, amin akár évi százmilliárdokat is bukhatunk. (Bővebben lásd "A költségvetés kockázatai a következő években" című cikkünket a jobb oldali hasábban)
Két módon is veszíthetünk a túl nagy devizatartalékon. A legkézenfekvőbb és leggyorsabb veszteség abból adódhat, ha a forint erősödik. Igaz ugyan, hogy a jegybanki kimutatásokban nem szerepelnek a napi mozgások, de elméletileg a 35 milliárd eurónyi devizatartalékon akár egy hét alatt bukhatunk 350 milliárd forintot, ha az euró árfolyama 10 forinttal süllyed.
Utolsó kommentek