Pénzügyi Szemle online blog

Kiderült, hogy hibás modell alapján dolgozott és adott tanácsokat éveken át a Valutaalap.

Egy tipikus és elég leegyszerűsítő gazdaságpolitikai "leosztás" szerint világunk azért nem a létező világok legjobbika, mert a választóik fogságába esett nemzeti kormányok nem elég bátrak ahhoz, hogy a bölcs nemzetközi szervezetek tanácsait követve kijussanak a válságból. Na de mi van akkor, ha a kapott nemzetközi tanács egyszerűen rossz? (Bővebben lásd "Az IMF és a költségvetési szigor: ideje újragondolni!" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Felmerül természetesen a kérdés, hogy mit jelent a "rossz" ebben a kontextusban, de az bizonyos, hogy ha a tanácsadáshoz használt modell téves, akkor jó eséllyel téves a javasolt gyógyszer is. Na valami ilyen történt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) legutóbbi kongresszusán, ahol az IMF beismerte, hogy mindeddig alulbecsülte a költségvetési szigor gazdasági aktivitásra való kihatását.

Hiába a korábbi nagy fogadkozások, az európai politikusok továbbra sem nagyon akarnak Európai Egyesült Államokat.

Az elmúlt hetekben több ízben is komoly vita zajlott az eurózóna vezetői között arról, hogy legyen-e, és ha igen, milyen legyen az európai bankunió. A németek továbbra sem akarnak pénzügyileg "beszállni" a közösbe, csupán ahhoz adják áldásukat, hogy az EKB végezze a legnagyobb európai bankok felügyeletét (a kisebbekét nem, az marad nemzeti hatáskörben). Közös bankmentő pénzügyi alap, közös betétbiztosítás továbbra sem kell - ez nem is meglepő, a német adófizetők most sem hajlandóak kifizetni a görög/spanyol bankok vagy betétesek veszteségeit. (Bővebben lásd "Bankunió: nem erről volt szó" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Ez a bankunió ugyanakkor ebben a formában csupán egy látszat intézmény lesz, ami komoly baj esetén semmilyen védelmet nem fog nyújtani sem a bankoknak, sem a betéteseknek. A politikusokra továbbra is az jellemző, hogy az "Európai Egyesült Államok" megalkotásának folyamatában csak annyit préselnek ki magukból, amennyit a piacok kikényszerítenek.

Az EU, az IMF, az európai adófizetők szünet nélkül öntik a pénzt a görög feneketlen kútba, de úgy tűnik semmi sem elég.

Görögország eddig kapott két nemzetközi mentőcsomagot, előbb 110, majd 130 milliárd euró értékben, majd megállapodott az intézményi befektetőkkel - bankok, biztosítók, befektetési alapok - egy adósságátstrukturálásról, végül az adósságrendezésben részt vevő állampapírokat megkísérelte jóval olcsóbban visszavásárolni. (Bővebben lásd "Milliárdnyi közpénz a feneketlen kútba" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Emellett az EU/IMF hitelek kamatait több ízben is csökkentették, a futamidőt kitolták, és arra is ígéretet kaptak, hogy az EKB által megvásárolt állampapírokon képződött nyereségből is részesülhetnek.

Az egyszer már bebizonyosodott, hogy ha korlátozások nélkül mindenki ugyanazt a devizát használja, az nem működik Európában. Miért működne az, ha mindenki ugyanolyan állampapírokkal operálna?

Az eurózóna gondjaira megoldást jelenthetne, ha nem lennének külön olasz, spanyol vagy német állampapírok, hanem az egyes tagországok egy nagy közös európai állampapírpiacon adnák el államkötvényeiket. Lenne európai államkötvény, éppen úgy, ahogyan az Egyesült Államok csinálja. (Bővebben lásd "Euróválság: közös hitelkeret lehet a megoldás?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A válság méregfoga így ki lenne húzva, hiszen a spanyol vagy olasz papírokat nem kéne rásózni a befektetőkre, mindenki venné a teljesen biztonságos, éppen ezért alacsony kamatozású közös európai kötvényeket. Az adósságok így gond nélkül finanszírozhatók lennének, megszűnnének a bajok.

Hagyni kellett volna becsődölni a görögöket, már nem lenne válság. Állítólag.

"A megmentünk mindenkit, közben megszorítunk, szenvedünk a recessziótól és izgulunk, hogy ki lesz a következő csődös" válságkezelő recept valahogy nagyon nem akar működni Európában. Az, hogy a németek majd megmondják a spanyolnak vagy a görögnek, hogy mire mennyit lehet költeni, hogy legyen a nyugdíj, és most épp hány milliárd eurónyi "mentőöv" érkezhet, az biztos, hogy bukáshoz vezet. (Bővebben lásd "Hagyni kellene csődbe menni az eurózóna tagokat" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Ezzel szemben a megoldás Charles Wyplosz közgazdász professzor szerint az eurózóna által követett jelenlegi "német recept" helyett az amerikai út lehet. A nagy különbség a két szemlélet között, hogy a tengerentúli elutasítja a mentőöveket, azaz ha egy állam ott bajba kerül, az bizony csődöt jelent. A kötvényesek buknak 30-40-akárhány százalékot, az adósság rendeződik, lesz persze pár "felfordulós" év, de hamar visszatérnek a békeévek. A rendszer önmagát tereli fenntartható mederbe, az USA-ban például 150 éve nem mentettek meg egy államot se.