Pénzügyi Szemle online blog

Az eurózónában megindult a válság utáni alkalmazkodás, félő ugyanakkor, hogy mire jönnek az eredmények, már túl késő lesz.

Az eurózónát gazdasági teljesítmény tekintetében kettészakította a válság, amely kettősség erősen megkérdőjelez bármiféle közös gazdaságpolitika hatékonyságát. Hogyan lehetne például hatékony közös monetáris politikát folytatni, amikor az országok egy csoportjában 15-25 százalékos munkanélküliség és recesszió pusztít - görög, spanyol, portugál -, míg egy másik országcsoportban - német, osztrák, holland - 5 százalékos a munkanélküliség, és a gazdaság bővül? (Bővebben lásd "Válságkezelés és a kettéosztott eurózóna" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Jean Pisani-Ferry, a brüsszeli Bruegel kutatóintézet igazgatója szerint az eurózóna jövője azon áll vagy bukik, hogy ezt az aggasztó különbséget sikerül-e csökkenteni. A folyamat bár elkezdődött, rettentő lassan halad, és félő, hogy mire közelednének egymáshoz a gazdaságilag "jól" működő, és a válságtól szenvedő országok, addigra már túl késő lesz.

Az EKB nem hajlandó beállni a sorba és gyengíteni az eurót, a jelek szerint azonban erre nem is lenne szükség.

A fejlett világ jegybankjai - brit, svájci, japán, amerikai - egymás sarkát taposva igyekeznek gyengíteni saját devizájukat, amitől azt remélik, hogy a leértékelődő árfolyamtól szárnyra kap az export, erősödik a hazai ipar, feltámad a munkaerőpiac és emelkedő pályára áll a gazdaság. Egy nagy jegybank van, amely szembe megy a trenddel: az Európai Központi Bank. (Bővebben lásd "Az EKB nem hajlandó gyengíteni az eurót" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Külkereskedelmi egyenleg az eurózónában (kék színű grafikon)

Az ember első gondolata akár az is lehetne, hogy a szép kis adósságválságba belemászó európaiak ismét bakot lőnek, Jacob Funk Kirkegaard, a Peterson Institute közgazdasági kutatóintézet szakembere azonban úgy véli, hogy ezúttal mégis az öreg kontinens jegybankárainak van igaza.

Új, szigorú költségvetési szabályok lépnek életbe az eurózónában. Kérdés, hogy ezek jobban működnek-e mint a korábbiak.

Idén lép hatodik évébe az európai gazdasági válság, aggodalomra ugyanakkor nincs ok, az euróövezeti államok ugyanis 2013-tól kezdődően új költségvetési szabályok követésére kötelezték el magukat: megígérték, hogy a jövőben törekednek a 0,5 százalékos GDP-arányos strukturális hiány elérésére. (Bővebben lásd "Európa: működnek majd az új költségvetési szabályok?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Mit is jelent ez? A strukturális hiány figyelembe veszi az átmeneti negatív és pozitív kilengéseket a költségvetésekben, azaz az európaiak arra vállaltak kötelezettséget, hogy hosszú évek átlagában teljesítik a 0,5 százalékos költségvetési hiányt.

Megvan, mit nézett el alaposan az IMF, amikor megszorítást javasolt az európai országoknak.

Korábbi posztunkban bemutattuk, hogy az IMF alapos hibát vétett a válság során, miután alulbecsülte a költségvetési szigor gazdasági aktivitásra való kihatását. A szakemberek ugyanis úgy számoltak, hogy az eurózónának megéri ragaszkodni a megszorításokhoz, miután 1 százaléknyi adóemelés vagy kiadáscsökkentés "mindössze" 0,5 százalékkal csökkenti a GDP-t. Ezzel szemben kiderült, hogy a negatív hatás a valóságban nem 0,5, hanem 1,3, azaz egy 1 százalékos megszorítás valójában 1,3 százalékkal rontott a nemzeti összterméken. (Bővebben lásd "Ezért tévedett az IMF" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

De vajon hogyan tévedhetett ekkorát az IMF, és hogyan adhatott olyan tanácsot az eurózónának, ami hosszú elnyújtott stagnálást, a dél-európai országokban pedig mély recessziót okozott?

Magyarországon a válság ellenére is a jólét szinonimája Nyugat-Európa, de a tengerentúlon sokak szerint az európai út a pokolba visz.

Az Egyesült Államok gazdasági rendszerében az elmúlt években egyre több, Európából már jól ismert szociális elem jelent meg, ami félő, hogy az öreg kontinenshez hasonlóan az USA-t is tévútra tereli - véli Samuel Gregg, az Acton Institute igazgatója. (Bővebben lásd "USA: tovább előre az európai úton" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Az USA ma már nem az a szabad piacgazdaság, ahol a vállalkozói kedv erősítése és az államtól való függetlenség a legfontosabb gazdasági eszmék, ma már egyre többen függnek valamilyen szociális programon vagy segélyen keresztül az államtól, az adóterhelés történelmi csúcson van, az adósság elszállt, a gazdaságot előre lendítő társadalmi rétegek adóterhelése pedig növekszik.