Pénzügyi Szemle online blog

Nem minden nyakig eladósodott országban ketyeg az adósságbomba.

Ha minden a jelenlegi kerékvágásban halad, akkor 2036-ra az USA adósság/GDP mutatója a jelenlegi 100 százalékról 200 százalék közelébe emelkedhet. Magyarország esetében már a 80 százalék is kiváltotta a befektetők pánikreakcióját, és ugyan a két gazdaság nincs egy súlycsoportban, a 200 százalék mégis okot adhat az aggodalomra. (Bővebben lásd "Könnyen fenntarthatóvá tehető az amerikai adósságpálya" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Pontosabban okot adhatna, ha az Egyesült Államokban nem lenne bőven tere az adóemelésnek és a költségvetési konszolidációnak. Az USA adóbevétel/GDP mutatója ugyanis mindössze 28 százalék, ami mind nemzetközi összehasonlításban, mind pedig történelmi viszonylatban alacsony. Azaz gond nélkül lehet növelni az adókat anélkül, hogy annak bármilyen drámai hatása lenne a növekedésre.

Az európai jegybank 1000 milliárd eurónyi hitelén a bankok évente több tízmilliárd eurós kockázatmentes nyereséget zsebelhetnek be.

Ki ne szeretne 1000 milliárd eurónyi hitelt "kapni" 3 évre 1,0 százalékos kamat mellett, hogy aztán ezt a pénzt befektesse kötvénybe, részvénybe, akármibe, vagy esetleg hitelezzen belőle a világ legnagyobb vállalatainak, esetleg államainak? A nyereség szinte tuti, hiszen az 1,0 százalékos hitelkamat fölött minden további plusz százalék tiszta haszon, amely 1000 milliárd eurón évente akár az 40-50-60 milliárdot is elérheti. (Bővebben lásd "Bankmentés vagy bankrendszer-mentés?" című cikkünket a jobb oldali hasábban.)

A helyzet az, hogy az Európai Központi bank tavaly év végén és idén év elején pontosan ezt a "műveletet" hajtotta végre, azaz két részletben összesen 1000 milliárd eurót adott kölcsön az eurózóna bankjainak 1,0 százalékon. Az elv világos, a piacra beöntött milliárdokkal a jegybank szerette volna eloszlatni az eurózóna összeomlásával kapcsolatos aggodalmakat, stabilizálni a kötvénypiacokat, és feltőkésíteni - azaz extra nyereséghez juttatni - az eurózóna bankjait.

Hiába a "sikeres görög csőd", a befektetők továbbra sem bíznak Görögországban, sőt az új állampapírok hozamai alapján akár újabb csődöt is elképzelhetőnek tartanak.

A görög államcsőd, vagy ha jobban tetszik, a magánbefektetők által elfogadott adósság-átstrukturálás a legkisebb negatív hatást sem gyakorolt a pénzpiacokra. A bankok és biztosítók 50 százalékos veszteséget szenvedtek el az állampapírokon, és megdőlt a "senki sem mehet csődbe az eurózónában" alaptétel is, mégsem volt nyoma sem piaci pániknak, vagy euróesésnek, vagy a spanyol/olasz kötvénypiacok megrendülésének. (Bővebben lásd "Nem bíznak a befektetők a görög kötvényekben" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A politikusok jól láthatóan felkészítették a pénzpiacokat a csődre, a jövőt illetően ugyanakkor egy fontos feladatuk még van: el kell hitetni a befektetőkkel, hogy a görög egyszeri és megismételhetetlen eset volt.

A pénzpiacok - és különösen a kötvénypiacok - alapja ugyanis a bizalom. Ha a befektetők el tudják képzelni, hogy egy nagyobb eurózóna tag is rákényszerítheti a kötvénytulajdonosokat egy 30-40-50 százalékos veszteségleírásra, az alapjaiban rengetheti meg az eurózóna iránti bizalmat.

Az I. világháború előtt még politikailag súlytalan Egyesült Államok többek között azzal alapozta meg felemelkedését, hogy finanszírozta a háborúban álló Európa adósságait. A feltörekvő országok előtt most megnyílhat ugyanez az esély: ha az eurózóna megmentésében részt vennének, az ugrásszerűen növelhetné politikai és gazdasági befolyásukat.

Egy mondás szerint egy országot két módon lehet térdre kényszeríteni: karddal vagy adóssággal. Utóbbi Európát a szakadék szélére sodorta, és könnyen elképzelhető, hogy aki a túléléshez szükséges pénzt adja, az szabja majd a feltételeket a soron következő évtizedekben (bővebben lásd "Feltörekvő országok: az IMF feltőkésítése lehet az ugródeszka" című cikkünket a jobb hasábban).

Nagyon nem mindegy, melyik közgazdász-csapatnak hisznek a politikusok, a javasolt kúrák ugyanis teljesen eltérnek egymástól, és mindenki csak tippelhet, melyik a helyes.

A közgazdászok mindig hajlamosak voltak egymás tantételeit totális tévedésnek minősíteni, de olyat már rég lehetett látni, amit manapság. A világ nagy gazdasági centrumai ugyanis mind évtizedek óta nem tapasztalt nehézségekkel állnak szemben, a szakértők pedig egymással teljesen ellentétes recepteket javasolnak ezek leküzdésére (ezzel kapcsolatos cikkünket lásd a jobb hasábban).

Olyan kardinális kérdésekben nincs egyetértés, mint hogy megszorítani, vagy épp ellenkezőleg, élénkíteni kell a kormányoknak? Hogy meddig maradjanak fenn az alacsony alapkamatok? Hogy érdemes-e együtt tartani az eurózónát, vagy sem? Vagy egy nagyon konkrét esetet kiemelve: hogy Görögországnak maradnia kell-e az eurótérségben, vagy elhagynia azt?