Pénzügyi Szemle online blog

Ha nem lehetne kihitelezni a betétesek pénzét, nem lenne baj a bankokkal. Egy IMF-tanulmány a bankrendszer teljes átalakítását és a ma ismert bankok eltűnését veti fel.

A mostani gazdasági válsággal kapcsolatos egyik legnagyobb félelem, hogy idővel a megszorítások elérik a bankbetéteket - és ahogy Cipruson láthattuk, ez a félelem egyre jogosabb. Egy IMF-es tanulmány alapján a bankokkal kapcsolatos problémákat olyan átalakítással lehetne kezelni, amely a ma ismert bankokat gyakorlatilag eltüntetné, és egy teljesen új pénzügyi és fizetési rendszert hozna létre (Bővebben lásd "Terv a bankrendszer radikális átalakítására" című cikkünket a jobb oldali hasábban).

A helyzet az, hogy a krízis jelentős mértékben és több szálon is kötődik a bankokhoz, amelyek közül most csak kettő fontos: (1) a válság egy pénzügyi összeomlással kezdődött, (2) a bankok rossz hitelei és az ebből adódó veszteségek hihetetlen összegeket emésztettek fel a nyugati államok adófizetőinek pénzéből.

Ha tudjuk, hogy a bankárok a hibásak a gazdasági válságért, akkor a következő krízist már könnyen kivédhetjük?

A kérdésre, mely szerint mi okozta a 2008-as pénzügyi összeomlást és az azt követő gazdasági válságot, a legtöbben vélhetően azt válaszolnánk, hogy a bankárok mohósága, a túl sok hitel és a túlzottan nagy kockázatot vállaló pénzügyi szektor a ludas. De ha megvan a hiba és megvan a hibás, akkor kijelenthetjük, hogy a következő ilyen pénzügyi válságot már könnyedén kivédhetjük? (Bővebben lásd "Gazdasági válságok és a pénzügy szektor ciklikussága" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Kicsit naiv elképzelés, legalábbis ha igaza van Carlos Thomasnak, a Spanyol Központi Bank közgazdászának, és Galo Nuñonak, az Európai Központi Bank kutatójának, akik elemzésükben igazolják: a bankszektorra, mióta világ a világ ciklikusság jellemző, azaz hol túlzott kockázatot vállalva felfúvódik, hol - egy-egy gazdasági válságot követően - összezsugorodik. A helyzetet nehezíti, hogy talán épp ugyanazokat a hibákat nem követjük majd el, mint az utóbbi években, de jó eséllyel csak a válság kitörésekor derül majd ki, hogy mi volt az adott évtized időzített bombája (ami a 2000-es években Magyarországon a devizahitel volt)...

Elméletileg jó üzlet az alacsony kamatozású svájcifrank-hitel, de akkor mi a baj?

Az ember komolyabb közgazdasági képzés nélkül, akár józan paraszti ésszel észreveheti, hogy (látszólag?) megéri alacsony kamatozású devizában eladósodni, és a felvett pénzt befektetni egy magas kamatozású devizába. Szemléletes példa: felveszek hitelt 2 százalékon mondjuk svájci frankban, és befektetem azt 6 százalékon mondjuk magyar állampapírba. Évi 4 százalékot keresek, különösebb megerőltetés nélkül. Tényleg ennyire egyszerű lenne, vagy van azért valami buktató a dologban? (Bővebben lásd "Kockázatmentes hozam a devizapiacon?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Természetesen van. A képletet ugyanis árnyalja, hogy a két deviza árfolyamváltozása elviheti akár a teljes nyereséget, vagy akár veszteségessé is teheti a vállalkozást. Mi van akkor például, ha a forint évi 4 százalékot gyengül a frankkal szemben? Mi van, ha 10-et? A 4 százalékos kamatkülönbözet hamar elfogyhat, különösen válságos időkben, amikor a devizapiacok amúgy is felfordulnak.

Mi valójában az IMF? Pénzügyi mentőangyal, vagy a gonosz gazdag nagybácsi? Vagy egyszerre mind a kettő?

Az IMF a válság alatt kapott hideget-meleget, volt ahol üdvözölték, volt ahol ferde szemmel néztek rá. Addig jellemzően rendben van, hogy a Valutaalap pénzt ad a bajba jutott államoknak, de azzal már sokaknak baja van, hogy a demokratikusan megválasztott kormányok ellenében és így a polgárok akaratát felülírva feltételeket is szab.

A demokrácia-vitát félretéve felmerül a kérdés, hogy vajon az IMF jó receptet ír-e fel, illetve stabilizáló hatású-e, ha megszületik a megállapodás a valutaalaposokkal? Egyesek szerint még az is meglehet, hogy a Valutaalap pont a sokat kritizált "feltételekkel" ágyaz meg a következő válságnak, illetve hogy az IMF-jelenlét erősíti a pánikhangulatot, és robbantja ki a bankpánikot. (Bővebben lásd "IMF-programok hatása a pénzügyi stabilitásra" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Ezeket a kérdéseket a szkeptikusok világszerte felvetették, és bár végleges válasz nincs (főleg, mert sokféle hatással kellene egyszerre számolni és ezeket valamiképp aggregálni, illetve mert maga az IMF is bevallotta, hogy évekig lejárt receptet írt fel), de egy friss kutatás szerint annyi bizonyos, hogy az IMF jelenléte egy országban csökkenti a bankválság és pénzügyi pánik kialakulásának esélyét.

A mai gyerekek élő-egyenes adásban nézték végig, amint a szüleik elbukják a lakást, a házat, a kocsit a devizahitel miatt. Talán annyi pozitívuma lesz ennek, hogy ők jobban vigyáznak majd.

Mind a pénzügyi ismeretek, mind a pénzügyekkel kapcsolatos szemlélet alakítható gyermekkorban, sőt alakítani is kell, máskülönben felnőttként képtelenek leszünk takarékoskodni, megbecsülni anyagi javainkat, és úgy nézünk majd egy hitelszerződés apróbetűs részeire, mint a sült hal. (Bővebben lásd "Pénzügyi attitűdök, tudatosság és a gyermekkor" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A válság rávilágított, hogy mennyire fontosak a pénzügyi ismeretek, különösen ott, ahol az ember milliókat kockáztat. A konkrét - fájó emlékként élő - példánál maradva, a svájcifrank-hitelek kapcsán a hitelfelvevők többsége nem volt tisztában sem a valós árfolyamkockázattal, sem a devizapiacok működésével, sem pedig a túlzott eladósodás veszélyeivel. A hitelfelvevők egy jelentős része mindössze egy valamit tudott biztosan a hitelfelvételkor: forint alapon másfélszer akkora lenne a törlesztő, így kézenfekvő, hogy frankban kell eladósodni.