Pénzügyi Szemle online blog

A legnagyobb amerikai vállalatok nyugdíjkasszáiból soha nem hiányzott még annyi pénz, mint most.

A nyugdíjakra félretett pénz - a jövőben esedékes hozamokat is beleszámolva - mintegy 350 milliárd dollárral kevesebb a várható kifizetéseknél az USA vállalati szektorában, másképpen számolva: az amerikai vállalatok által nyugdíjként megígért minden 1 dollárra mindössze 81 cent fedezet van meg. (Bővebben lásd "Szorult helyzetben a vállalati nyugdíjkasszák az USA-ban" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Az ok kettős: egyrészt a leendő amerikai nyugdíjasok várható élettartama egyre növekszik, tehát a nyugdíjukra is többet kell félretennie a munkáltatónak, másrészt a kamatok olyan szinten leestek, hogy a vállalatok a nyugdíjkasszákba gyűjtött pénzen szinte semmilyen hozamra nem számíthatnak. Mindez igaz úgy is, hogy a tőzsdék időközben történelmi csúcs közelébe emelkedtek, ezt a nyereséget ugyanakkor bőven ellensúlyozza, hogy az állampapírok minimális kamatot fizetnek.

Ha sok lesz a nyugdíjas, akkor a dolgozók minden jövedelme elmegy majd az idősek eltartására? Vagy bízhatunk mondjuk a technológiai fejlődésben?

Az Egyesült Államokban mostanában divat lett félni az elöregedő társadalomtól és az ezáltal törvényszerűen leálló gazdasági növekedéstől, felfutó államadósságtól és összeomló nyugdíjrendszertől. Dean Baker, amerikai közgazdász ugyanakkor úgy látja, hogy mindez egy vak tévedés, az elöregedő társadalom plusz "költségeit" ugyanis bőven ellensúlyozza a technológiai fejlődés következtében bekövetkező termelékenység javulás. (Bővebben lásd "Nem katasztrófa a társadalom elöregedése" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Hogyan is számol Dean Baker? Az USA-ban egy nyugdíjasra 2,8 dolgozó jut, amely arány 2035-re a várakozások szerint 2,0-ra csökkenhet (innen a nagy ijedelem). Egy nyugdíjas fogyasztása az átlag dolgozó fogyasztásának 85 százaléka az USA-ban. Azaz, 2,8 dolgozónak ahhoz, hogy eltartsa saját magát, és a rá jutó 1 nyugdíjast, meg kell termelnie 2,8+0,85, azaz 3,65 embernyi GDP-t. Ekkor a dolgozók az általuk megtermelt jövedelem (2,8/3,65) 76,7 százalékát tarthatják meg, a maradékot az állam elveszi, és odaadja a nyugdíjasoknak.

Nem akarsz gyereket? Ki fog akkor eltartani öreg korodban? - régen ez egy releváns kérdés volt. Ma már nem annyira, de így sem mindegy, hány gyerek születik.

Sokaknak ismerős lehet a fenti kérdésbe ágyazott figyelmeztetés, amiben "régebben" volt is némi igazság. Néhány évtizeddel ezelőtt ugyanis valóban bevett szokás volt, hogy az emberek (részben) azért vállaltak gyermekeket, hogy legyen aki eltartja őket idős korukban, ma ugyanakkor ez már egyre kevésbé igaz. (Bővebben lásd "Egészséges demográfia és állami szerepvállalás" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Egy fejlett gazdaságban ugyanis természetes folyamat, hogy a fiatalok - főleg a képzett, diplomás vagy vállalkozó kedvű fiatalok - egyre inkább megállnak a saját lábukon, és nem igénylik a szülők támogatását, ahogy a szülők sem a gyerekekét.

A fejlett világban az a tendencia, hogy egyre több nyugdíjas korú munkavállaló kényszerül dolgozni.

Nincs megállás, az ember hiába ütötte el a 65-öt, menni kell dolgozni. A fejlett világban legalábbis ez a tendencia, ami az optimista szemüvegen keresztül magyarázható lenne a javuló egészségi állapottal vagy megnövekedett várható élettartammal, a szomorú igazság azonban az, hogy mindennek anyagi okai vannak. (Bővebben lásd "Akik még nyugdíjas korban is dolgoznak" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Az Egyesült Államok statisztikai hivatala legalábbis arra jutott, hogy az USA lakosságának 20-25 százaléka kényszerül későbbre tolni a nyugdíjba vonulást, miután a jelenlegi fizetése, vagyona és várható nyugdíja nem teszi lehetővé a "leállást". A tendencia mind a nőkre, mind a férfiakra jellemző, és a szomorú valóság az, hogy mindez nem csak az USA-ra, de a legtöbb fejlett gazdaságra jellemző volt az elmúlt két évtizedben.

Az egyedül élők életük során akár egymillió dollárral is többet költhetnek egészségügyre, lakbérre, adóra, mint a házasságban élők. Ez is Amerika.

Lisa Arnold és Christina Campbell, a téma lelkes követői rámutatnak, hogy jelenleg az Egyesült Államokban mintegy 1000 jogszabály létezik, amely a lakosság közel 50 százalékát kitevő szinglikkel szemben valamilyen előnyhöz juttatja a házasságban élőket. Az állami gyakorlatot a magáncégek is követik, így a szingliknek az élet egyre több területén kell mélyebben a zsebükbe nyúlniuk. (Bővebben lásd "Adózási különbségek és a családi állapot" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Jelentős előnyt élveznek a házasok a szinglikkel szemben például a különféle biztosítások - autó, lakás, élet - terén, egy főre vetítve olcsóbb a lakhatásuk is, ráadásul még az egészségügyi- és nyugdíjrendszer is nekik kedvez. Egy teljes élet során egy szingli nő a házasságban élő társaihoz képest a számításaik szerint 400 ezer és egymillió dollár közötti összegtől esik el a hátrányos szabályozás miatt. Mindez szerintük azon túl, hogy igazságtalan, még teljes mértékben indokolatlan és diszkriminatív is.