Pénzügyi Szemle online blog

Alig heverte ki a világ az amerikai ingatlanpiacról induló pénzügyi összeomlást, máris ketyeg a következő időzített bomba.

A diákhitel lehet a következő "subprime", azaz a fiataloknak kiadott kölcsönök piacán alakulhat ki az előttünk álló évek hitellufija, ami az ingatlanpiaci forgatókönyvhöz hasonlóan előbb busás nyereséget, majd tetemes veszteséget okozhat a pénzügyi szektor szereplőinek. (Bővebben lásd "Veszélyzónában a diákhitelek az USA-ban" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Késedelmes hitelek aránya az USA-ban (Pirossal a diákhitel)

A jelen válság előtti évek jelmondata az Egyesült Államokban az volt, hogy "megfizethető otthont mindenkinek", aminek az lett a következménye, hogy sok ezer amúgy hitelképtelen amerikai vett fel kölcsönöket, amit később természetesen képtelen volt törleszteni. A hitelek összeomlottak, a bankok becsődöltek, a gazdaság recesszióba süllyedt…

A pénzügyi/gazdasági válság kirobbanásáért a közvélemény és a gazdaságpolitikusok egy része egyenesen a bankokat teszi felelőssé, ami elvezet a logikus következtetéshez: ha a bankok a hibásak, akkor meg kell őket szabályozni. A kérdés, hogy hogyan.

Ha ugyanis a bank biznisz egy "unalmas" iparág lenne, azaz a bankárok nem zsonglőrködnének dollármilliárdokkal, akkor talán elkerülhető lenne a következő válság - valahogy így hangzik a logikusnak tűnő gondolatmenet. (Bővebben lásd "Pénzügyi szabályozás: a harmadik út" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Viszont ha a bankszakma egy unalmas iparág lenne - íme az ellenvélemény -, akkor pénzügyi innováció sem lenne, és meglehet, hogy hosszú évtizedekig elkerülnénk a pénzügyi összeomlást, de akkor a jövő fejlődését lehetővé tevő újítások is hiányoznának. Raghuram Rajan, az IMF korábbi vezető közgazdásza szerint valami köztes megoldást kell találniuk a döntéshozóknak.

Az egyszer már bebizonyosodott, hogy ha korlátozások nélkül mindenki ugyanazt a devizát használja, az nem működik Európában. Miért működne az, ha mindenki ugyanolyan állampapírokkal operálna?

Az eurózóna gondjaira megoldást jelenthetne, ha nem lennének külön olasz, spanyol vagy német állampapírok, hanem az egyes tagországok egy nagy közös európai állampapírpiacon adnák el államkötvényeiket. Lenne európai államkötvény, éppen úgy, ahogyan az Egyesült Államok csinálja. (Bővebben lásd "Euróválság: közös hitelkeret lehet a megoldás?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A válság méregfoga így ki lenne húzva, hiszen a spanyol vagy olasz papírokat nem kéne rásózni a befektetőkre, mindenki venné a teljesen biztonságos, éppen ezért alacsony kamatozású közös európai kötvényeket. Az adósságok így gond nélkül finanszírozhatók lennének, megszűnnének a bajok.

Hagyni kellett volna becsődölni a görögöket, már nem lenne válság. Állítólag.

"A megmentünk mindenkit, közben megszorítunk, szenvedünk a recessziótól és izgulunk, hogy ki lesz a következő csődös" válságkezelő recept valahogy nagyon nem akar működni Európában. Az, hogy a németek majd megmondják a spanyolnak vagy a görögnek, hogy mire mennyit lehet költeni, hogy legyen a nyugdíj, és most épp hány milliárd eurónyi "mentőöv" érkezhet, az biztos, hogy bukáshoz vezet. (Bővebben lásd "Hagyni kellene csődbe menni az eurózóna tagokat" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Ezzel szemben a megoldás Charles Wyplosz közgazdász professzor szerint az eurózóna által követett jelenlegi "német recept" helyett az amerikai út lehet. A nagy különbség a két szemlélet között, hogy a tengerentúli elutasítja a mentőöveket, azaz ha egy állam ott bajba kerül, az bizony csődöt jelent. A kötvényesek buknak 30-40-akárhány százalékot, az adósság rendeződik, lesz persze pár "felfordulós" év, de hamar visszatérnek a békeévek. A rendszer önmagát tereli fenntartható mederbe, az USA-ban például 150 éve nem mentettek meg egy államot se.

A svájci jegybankot az a vád érte, hogy árfolyampolitikájával torzítja a devizapiacokat.

Az elmúlt hónapokban több befolyásos pénzpiaci szereplő - sőt még a Standard & Poor's hitelminősítő is - fogalmazott meg éles kritikát a svájci jegybankkal szemben, mely szerint az alpesi ország árfolyampolitikájával veszélyes torzulásokat idéz elő a devizapiacon. (Bővebben lásd "Torzít vagy stabilizál a svájci jegybank? című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A vád arra utal, hogy a Svájci Nemzeti Bank (SNB) még 2011 szeptemberében 1,2-es minimum árfolyamot határozott meg a frank és az euró között, azaz bejelentette, hogy nem engedi 1,2 alá erősödni az EUR/CHF jegyzést. A korlátozásra azért volt szükség, mert az európai adósságválság miatt a befektetők menekültek az eurózónából, és a biztonságosnak tartott svájci frankot vásárolták.

Ezektől a vételektől ugyanakkor a frank vészesen erősödött az euróval szemben, és már elért egy olyan szintet, ami a svájci gazdaság stabilitását veszélyeztette. Mint kiderült, a túl erős frank sem jó, ez ugyanis deflációt idézhet elő, és visszaveti az exportot.