Pénzügyi Szemle online blog

Számos tévhittel leszámol az Európai Bizottság felmérése, melyből kiderül, hogy Magyarországon nincs "sok" ügyvéd, a magyar bíróságok pedig gyorsabbak az EU átlagánál.

Az igazságügyi- és jogrendszer hatékony működése minden országban komoly értéket képvisel, nem mindegy ugyanis, hogy például egy-egy peres ügyünk mennyi idő alatt zárul le vagy épp meddig kell várni egy vállalati csődnél, míg a hitelezők megkapják a pénzüket. Ha az igazságszolgáltatás gyors és hatékony, akkor nem csak az ország polgárainak élete lesz egyszerűbb, de nagyobb eséllyel jönnek külföldi beruházók, akik munkahelyet teremtenek és jövedelmet biztosítanak. (Bővebben lásd "A magyar igazságügyi rendszer és az EU - tények, számok, összehasonlítások" című cikkünket a jobb oldali hasábban.)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Peres ügyek lezárásához szükséges idő (napban mérve)

A Bizottság felméréséből számtalan érdekes adat kiolvasható, például az, hogy Magyarország a peres ügyek lezárásoz szükséges átlagos idő tekintetében az EU-ban a megtisztelő negyedik helyet foglalja el. Hazánkban ugyanis átlagosan 160 napra van szükségük a bíróságoknak, hogy ítéletet hozzanak, aminél csupán a litván, cseh és osztrák bíróságok dolgoznak gyorsabban. Egészen elképesztő a helyzet Máltán, ahol a közigazgatási ügyeket átlagosan 2700 napig, azaz több mint 7 évig tárgyalják.

A háborúk után működött, így miért ne működhetne most is egy olyan újjáépítés, melyet átmeneti válságadókból finanszíroznak, és az állam vezérel?

Európa ördögi körbe került: a vállalatok és a háztartások óvatosak, ezért nem költenek, a magas államadósság miatt az államok megszorítani kényszerülnek, aminek következtében a gazdaságok stagnálnak/csökkennek, ami még óvatosabbá teszi a szereplőket, akik még jobban visszafogják a kiadásaikat… (Bővebben lásd "A balanced-budget stimulus lehet a kiút Európában" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

És így tovább, Európa szépen lassan csúszik lefelé, és egyelőre esély sem látszik a kilábalásra. A megoldás - ahogy arra Robert J. Shiller, a Yale University professzora rámutat - az ún. "balanced-budget stimulus" lehet, ami annyit tesz, hogy az állam átmeneti válságadókat vet ki, a beszedett pénzt pedig elkölti gazdaságélénkítésre (utakat épít, iskolákat újít fel, közmunkaprogramokat hirdet, munkahelyteremtő beruházásokhoz nyújt támogatást…). A költségvetés hiánya így nem nő, az államadósság sem, miközben a vállalatok és háztartások által őrizgetett pénzek ismét visszatérnek a gazdaság körforgásába.

Ha azt szeretnénk, hogy kevesebb legyen a rokkantnyugdíjas, akkor az oktatást kell fejleszteni és ki kell nyitni a határokat.

A rokkantnyugdíjasok száma és aránya egyre növekszik, ami jelentős plusz terhet ró a költségvetésekre. Mindez már nem csak Magyarországon okoz komoly fejtörést a gazdaságpolitikusoknak - hazánkban több mint 800 ezer rokkantnyugdíjas él, azaz a társadalom megközelítőleg 8 százaléka -, hanem az Egyesült Államokban is, ahol bár az országos átlag 6 százalékos, de vannak államok, ahol a munkaképes korú lakosság több mint 10 százaléka részesül valamilyen rokkantsági ellátásban. (Bővebben lásd "Tanulással a kevesebb rokkantnyugdíjasért" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A jövő minden bizonnyal a nyugdíjrendszerekre nehezedő nyomás erősödését hozza majd, ami a munkaképes korú, ám valamely bizonyított okból mégis munkaképtelen lakosság számára komoly kockázatot hordoz. Eljöhet ugyanis az idő, amikor az államok jelentősen megszigorítják a nyugdíjrendszereket, ami könnyen jelentheti azt, hogy a rokkantnyugdíjasok egy jelentős része a támogatást részben vagy egészében elveszíti. Erre érdemes már jó előre felkészülni, és megvizsgálni egyrészt, hogy mi lehet az oka a rokkantnyugdíjasok ilyen magas arányának, továbbá hogy mit lehet tenni a kilátások javítása érdekében.

Jorge Bergoglio pápává választása és névválasztása sokakat
meglepett, pedig mindez illeszkedik a katolikus Egyház
fejlődéséhez. Ferenc pápa jó eséllyel figyel majd az ember és
ember, illetve az ember és a környezet kapcsolatára, hiszen
egészségesen működő gazdaság nélkül nincs esély a
szegények felemelkedésére sem. Botos Katalin írása.

Csaknem mindnyájunkat, akik a televízión követtük a pápaválasztást, meglepett az új pápa személye és névválasztása (ehhez kapcsolódó korábbi írásunkat, Új hangsúlyokat kaphat a katolikus társadalmi tanítás címmel lásd a jobb hasábban - a szerk.). Pedig ez szinte törvényszerű folyománya volt az elmúlt évtizedeknek, amelyek során az Egyház folyamatosan nyitott a társadalmi egyenlőtlenségek és a szegénység elleni küzdelem irányába.

Éppen a múlt októberben volt ötven éve, hogy megnyílt a II. Vatikáni Zsinat, és ebben az esztendőben lesz a zsinatot összehívó XXIII. János pápa halálának fél évszázados évfordulója. Márpedig XXIII. János pápasága kopernikuszi fordulatot hozott az Egyház és a világ kapcsolatában. Érdemes ezért megvizsgálni, mi is volt mindennek az előzménye, milyen történelmi tapasztalatok, gazdasági folyamatok és történelmi utak vezettek el addig, hogy összehívták a katolikus Egyház zsinatát.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Alig 200 éve, hogy a kapitalizmus rohamos fejlődése megkezdődött. Előtte 1800 éven át az egy főre eső becsült gazdasági teljesítmény (GDP) alig nőtt 50 százalékkal, míg 1820 és 2000 között 850 százalékos volt a növekedés! Ezt a hatalmas fejlődést, amit a tudományos-technikai forradalom hozott, az emberek jövedelmi helyzetének szélsőséges polarizálódása kísérte. A XIX század irodalma - Zola, Victor Hugo, Dickens és mások írásai - tele vannak az elképesztő nyomorúság képeivel. Meg is született rá a társadalmi válasz, egyrészről a kommunista, másrészről a keresztény-szociális mozgalmak formájában.

A Nobel-díjas közgazdász veri a fejét a falba, amiért a lengyelek továbbra is csatlakozni szeretnének az eurózónához.

Paul Krugman az elmúlt hónapokban/években több fórumon is hevesen bírálta az eurózónát, hangsúlyozva, hogy az egységes deviza válságos időkben rettentő nehéz helyzetbe sodorja a gyengébb fundamentumokkal rendelkező tagországokat. A spanyol, az ír, vagy friss emlékként a ciprusi eset is mind-mind azt példázza, hogy okosabb döntés kint maradni az eurózónából, mint csatlakozni hozzá. (Bővebben lásd "Lengyelország vs. eurózóna: belépni vagy kint maradni?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Lengyelország és az eurózóna reál GDP-jének alakulása

Forrás: Krugman Blog, The New York Times

Éppen ezért ütötte ki a biztosítékot a közgazdásznál a hír: az eurózóna nehézségei ellenére a lengyel kormányfő mindent megtesz a mielőbbi csatlakozás érdekében.

Paul Krugman ugyanakkor úgy látja, hogy a lengyel gazdasági csoda - a lengyel gazdaság az EU-ban egyedüliként elkerülte a recessziót, sőt reál GDP-je az elmúlt 5 évben 15 százalékkal emelkedett, szemben az eurózónában mért visszaeséssel - egyik alapköve épp a saját deviza volt, ami olyan gazdaságpolitikai előnyt jelent, amit hosszú távon komoly hiba lenne feladni.