Pénzügyi Szemle online blog

A kormányok legnagyobb gazdaságpolitikai feladata a megfelelő kereslet helyreállítása, enélkül ugyanis nincs fenntartható fejlődés és munkahelyteremtés, vagyis nincs esély az államadósságok csökkentésére sem. Lawrence Summers egykori amerikai pénzügyminiszter legalábbis így látja.

Bizalom és kereslet - Lawrence Summers, az Egyesült Államok egykori pénzügyminisztere, a Harvard professzora szerint erre van szükség a gazdaság talpra állításához.

A kormányok folyamatos megszorításokra kényszerülnek, hogy csökkentsék a költségvetés hiányát, a jegybankok az euró bevezetésével elveszítették az önálló kamat- és árfolyampolitikát - mégis hogyan legyenek úrrá a gazdasági válságon az eurózóna periféria országai?

A válasz Mickey Levy, a Bank of America vezető közgazdásza szerint egyszerű: csökkenteni kell a béreket!

A szakember - akinek cikkét Bércsökkentés: német recept válságos időkben címen ismertetjük (lásd jobb hasáb) - rámutat, hogy a versenyképesség és a bérszínvonal között szoros összefüggés figyelhető meg, és míg az elmúlt 10 évben a német vállalatok csak óvatosan emelték a béreket, addig az olasz, francia, görög és portugál cégvezetők nagyvonalúak voltak munkavállalóikkal.

Az európai uniós pénzügyi felügyeletek között nem volt együttműködés, ami lehetetlenné tette a fedezetlen devizahitelezés elleni hatékony fellépést. Az uniós szabályozás egy pár éves késéssel lépett életbe.

A 2007-ben kitört pénzügyi válság mára már európai adósságválsággá változott, de azért nem szabad elfelejteni, hogy nem annak indult. Az alapprobléma a túlzott hitelkihelyezés volt, azaz mindenekelőtt az, hogy olyan emberek, cégek, testületek kaptak hitelt, amelyek nem tudták ezt visszafizetni - legyen szó az Egyesült Államokról és lakástulajdonosokról, Európáról és az elszegényedett, versenyképességüket vesztett államokról, vagy épp Magyarországról és a devizahitelesek tömegeiről.

A tavaly év végén elfogadott új magyar jegybanktörvény komoly nemzetközi kritikákat kapott, és a jelek szerint nem is marad meg jelenlegi formájában. Vannak azonban támogatói és védelmezői is. Érdemes tehát körbejárni, hogy mit is jelent általában a jegybank függetlensége, illetve milyen szempontokból vizsgálható.

"A nemzeti bankról szóló törvény sérti a jegybank függetlenségét" - a leggyakrabban ezt hallani a 2011 végén rohamtempóban elfogadott jegybanktörvényről. "Az új jegybanktörvény nem fokozta, hanem épp, hogy csökkentette a jegybanki függetlenség-eszme megsértésének esélyét" - vélekedik A jegybanki függetlenség és az új magyar jegybanktörvény című értekezésében (lásd jobb hasáb) Bánfi Tamás, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára, az MNB Monetáris Tanácsának korábbi tagja.

A két állítás egymással ellentétes, így vagy (a) valaki téved, vagy (b) nem ugyanarról beszélnek, vagy pedig (c) másképp látják egy-egy tényező jelentőségét és fontosságát egy adott folyamatban. Érdemes lehet tehát megvizsgálni a kritikák és a támogató vélemények tükrében, egy kicsit elvi szemszögből is ezt a kérdést.

Közszféra átalakítása, privatizáció, adóreform, liberalizáció, munkaerő-piaci reform, bércsökkentés - ezeket az első ránézésre is fájdalmas lépéseket mindenképp meg kell tennie Görögországnak, amely ezzel együtt sem biztos, hogy elkerülheti a csődöt és a leszakadást.

Hogyan jutott el Görögország idáig? - ez Antonio Garcia Pascual és Piero Ghezzi tanulmányának (lásd jobb oldali hasáb) kiinduló kérdése. A szerzőpáros az okokat egészen 2001-től, a görögök Gazdasági és Monetáris Unióhoz (EMU) való csatlakozásától vizsgálja. Görögország csatlakozása az eurózónához nem csak közös fizetőeszközt, hanem olcsó hitellehetőségeket is jelentett, amely a gazdaság éveken át tartó, gyors bővüléséhez vezetett (a GDP értéke 2001 és 2008 között 164 százalékkal nőtt).

Ez a nagyarányú növekedés azonban csak a valóság egyik oldala. A valóság az, hogy a növekedés együtt járt a görög gazdaság versenyképességének nagyarányú romlásával, illetve elfedte és így tovább növelte a közszférát jellemző hatékonytalanságot.