Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Mi lesz veled, IMF?

Kevés annyira aktuális nemzetközi gazdasági-politikai kérdés van ma Magyarországon, mint a nemzetközi pénzügyi intézmények helye, szerepe, feladata, felelőssége, jogosítványa. A jelek szerint ugyanis egyelőre nagyon nem mindegy Magyarországnak, hogy merre fejlődik például a Nemzetközi Valutaalap.

A nemzetközi pénzügyi rendszer nagy átalakulásban van. Ez a transzformáció nem ma kezdődött, hanem talán bő tíz évvel ezelőtt, amikor a dél-kelet ázsiai válságot sokan a nemzetközi pénzügyi intézmények, illetve ezen körön belül is elsősorban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) nyakába varrták. Feltehetően ez amúgy nem volt teljesen indokolatlan.

0 Tovább

Munkát, kamatot!

A január 25-i ülésén az amerikai központi bank szerepét betöltő Fed szokatlan bejelentést tett: a jegybankárok megígérték, hogy egészen 2014 végéig a jelenlegi szinten, azaz 0-0,25 százalékon marad az alapkamat. Kérdés: a mai rendkívül változó világban hogyan látnak két és fél évre előre a Fed szakemberei?


Az Egyesült Államok jegybankjának egyik fő célkitűzése, hogy a hitelesség erősítése és megőrzése érdekében a döntéseit transzparens módon kommunikálja, azaz úgy tegye mindezt, hogy azt a gazdasági szereplők tökéletesen megértsék és elfogadják. A Fed célja - ezek a célok az európai gyakorlattal szemben egyenrangúak -, hogy az inflációt egy árstabilitást jelentő alacsony szinten tartsa, továbbá döntéseivel hozzájáruljon a munkanélküliség csökkenéséhez.

2 Tovább

Súlyos hibát vét Európa?

Európa nem tanult a múltból, és félő, hogy súlyos hibát követ el, mikor fokozott költségvetési szigort kényszerít a tagországokra. Az eredmény évekig tartó stagnálás, recesszió, gazdasági depresszió lehet.


A világban 60-80 évente kirobban egy válság, amely más, mint a többi. Mélyebb, súlyosabb, megrázóbb. Ezeknek a válságoknak a közös ismérve, hogy előttük évekig/évtizedekig tartó hitelboom zajlott, melynek köszönhetően a gazdaságok stabilan nőttek, a részvény- és ingatlanárak a magasba tartottak, a magánszektor pedig - lakosság és vállalatok - egyre bővülő hitelállományokat épített föl, és költött el. A folyamat végén a gazdaságokban már túl sok a hitel, túl magasak az ingatlan- és részvényárak. A "lufi" elkerülhetetlenül kidurran, maga alá temetve a korábban nyakig eladósodott vállalatokat és háztartásokat.

0 Tovább

Ingyenes egyetem és nyugat-európai bér?

Megfér-e egymás mellett az Európai Unió egyik fő értékének tekintett szabad munkaerő-áramlás és az államilag finanszírozott főiskolai-egyetemi képzés?


A képzési idő kétszeresét kell Magyarországon ledolgozni azoknak, akik állami finanszírozású képzésben szerezhetnek diplomát, akiknek ez nem sikerül, azoknak pedig félévente 150 ezer és egymillió forint közötti összeget kell szeptembertől fizetniük. A felsőoktatás átalakítása megalkotói szerint a versenyképes felsőoktatás kialakítása felé tett lépés, kritikusai szerint pedig "a kormány elrontja azt is, ami van".

4 Tovább

A pénzügyi mentőövnek mindig ára van

Európa tanulhat az Egyesült Államok történelmi tapasztalataiból, miszerint az adósságtól nem lehet úgy megszabadulni, hogy azért ne kérnének valamit cserébe.

Az Amerikai Egyesült Államok központi kormánya 1789-ben 13 amerikai tagállam adósságát vette át, 1840-ben azonban már nemet mondott az adósságátvállalásra. Mind a két eseménynek vannak olyan tanulságai, amelyek hasznosak lehetnek az európai országok számára.

0 Tovább

Pénzügyi Szemle online blog

blogavatar

Hitelesen és közérthetően közpénzügyekről és gazdaságról

Utolsó kommentek