Pénzügyi Szemle online blog

Az egykori kommunista blokk országai nagyjából két évtizeddel ezelőtt kezdtek el áttérni a kapitalista rendszerekre. Mit lehetett tanulni ezekből az átmenetekből - erre a kérdésre ad választ Andrei Shleifer, orosz születésű amerikai közgazdász, a Harvard tanára.

Shleifer Seven things I learned about transition from communism című cikkében hét pontban foglalja össze az átmenettel kapcsolatos tapasztalatait (lásd a jobb hasábban A piacgazdasági átmenet hét tanulsága című bejegyzésünket). A közgazdász szerint bár már viszonylag kevés kommunista rendszerű ország van, de a lista és a tapasztalatok hasznosak lehetnek a túlzott állami jelenlétet levetkőzni szándékozó államoknak is.

Az eurózóna bankjai az elmúlt években olyan összegekben fektették pénzüket országuk állampapírjaiba, ami már a stabilitásukat, sőt a teljes európai bankrendszer stabilitását veszélyezteti. Egy európai államcsőd ugyanis az adott ország bankrendszerét is elsöpörné, felbecsülhetetlen károkat okozva ezzel a gazdaságban.

"Kinek kell félnie az államkötvényektől?" - teszi föl a kérdést Silvia Merler és Jean Pisani-Ferry (lásd cikkünket a jobb oldali hasábban). A Bruegel kutatói szerint a válasz egyértelmű és egyben komoly aggodalmakra is okot ad: a bankoknak.


Az eurózónában ugyanis a válság előtt kialakult, az elmúlt években pedig tovább erősödött az a gyakorlat, mely szerint a bankok komoly összegekben vásároltak országuk állampapírjából. Ez különösen a mediterrán európai országokra volt igaz, Görögországban például 2011-ben a hazai bankok a görög állampapírok 19 százalékát birtokolták, míg Portugáliában ez a szám 22, Spanyolországban 27, Olaszországban pedig 16 százalék volt.

Ha a napi szintű híradásokban légitársaságokról olvasunk, akkor - természetesen leszámítva az izlandi vulkán okozta káoszt és az utóbbi napokban a Malév körüli "huzavonát" - az esetek többségében az emelkedő üzemanyagárak miatt panaszkodó cégvezetőkkel és masszív veszteségekkel találkozunk. Miért lett az üzleti élet fekete báránya a légiközlekedés?

Kétségtelen, hogy nem az évszázad sikersztorija a légiközlekedés, a légitársaságok részvényesei pedig nem életük befektetését valósították meg, mikor beszálltak az üzletbe. Az ember első gondolata talán az lehet a gyakran több százezer forintos jegyárakat szemlélve, hogy légitársaságot üzemeltetni bomba biznisz, az elmúlt évtizedek azonban a szektor agóniájáról, sőt sok esetben csődökről szóltak.

Lehetséges lett volna előre jelezni a gazdasági válságot? Felkészülhettünk volna a krízisre? Egyes vélemények szerint voltak jelek, a korábban bombaerős forint és a két kézzel szórt banki hitelek ugyanis előre jelezték a bajt.
Az elmúlt 40 év gazdasági válságait vizsgálva Pierre-Olivier Gourinchas és Maurice Obstfeld a Voxeu.org hasábjain közölt tanulmányukban (lásd cikkünket a jobb oldali hasábban) arra a következtetésre jutnak, hogy a válságok hasonló előzményekkel bírnak, a két leggyakoribb előzmény pedig az adott ország devizájának felértékelődése, és a banki hitelezés felpörgése.

A pénzügyi és gazdasági válságra válaszul a fejlett világ jegybankjai 0 százalék közelébe csökkentették az alapkamatot, bízva abban, hogy az olcsó likviditás lökést ad a világgazdaságnak. Az olcsó hitel azonban veszélyes, mert olyan, mint a drog: rövid távon serkentőleg hat, hosszú távon azonban önpusztító.

A 0 százalékos jegybanki alapkamat - kiegészülve a százmilliárd dolláros/eurós/fontos/jenes likviditási fröccsökkel - elméletileg rövid távon élénkítően hat a gazdasági növekedésre, és segít megakadályozni, hogy a gazdaság deflációba süllyedjen. Indokolt lépés tehát a jegybankoktól, hogy 2008 után a 0 százalékos alapkamatokkal igyekeztek támaszt adni a gazdaságoknak, ez a támasz ugyanakkor csupán rövid távon - egy-két évig - van pozitív hatással, ha hosszú távon fönnmarad, akkor komoly torzulásokhoz vezet.