Pénzügyi Szemle online blog

Új, szigorú költségvetési szabályok lépnek életbe az eurózónában. Kérdés, hogy ezek jobban működnek-e mint a korábbiak.

Idén lép hatodik évébe az európai gazdasági válság, aggodalomra ugyanakkor nincs ok, az euróövezeti államok ugyanis 2013-tól kezdődően új költségvetési szabályok követésére kötelezték el magukat: megígérték, hogy a jövőben törekednek a 0,5 százalékos GDP-arányos strukturális hiány elérésére. (Bővebben lásd "Európa: működnek majd az új költségvetési szabályok?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Mit is jelent ez? A strukturális hiány figyelembe veszi az átmeneti negatív és pozitív kilengéseket a költségvetésekben, azaz az európaiak arra vállaltak kötelezettséget, hogy hosszú évek átlagában teljesítik a 0,5 százalékos költségvetési hiányt.

Ha gyengülne a forint, az elméletileg fellendítené az exportot, javítaná a gazdaság versenyképességét, munkahelyeket teremtene. Tényleg ennyire egyszerű lenne?

Jól ismert összefüggés a közgazdaságtanban, mely szerint ha egy ország devizája gyengül, az jót tesz az exportnak. Ez így elsőre talán túl egyszerűnek hangzik, Barry Eichengreen, a Berkeley professzora és Poonam Gupta, az indiai jegybank közgazdásza azonban kimutatta, hogy a pofonegyszerű összefüggés egyértelműen bizonyítható. (Bővebben lásd "Devizaleértékelés hatása az exportszektorra" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Sőt, azt is bebizonyították, hogy a gyengülő deviza a szolgáltatások exportjára különösen pozitív hatással bír, azaz ha egy deviza - mondjuk a forint - gyengül, az fellendíti a turizmust, a határokon átívelő pénzügyi, biztosítási vagy épp informatikai szolgáltatásokat. Nem véletlen, hogy a svájci vagy japán jegybank évek óta próbálja gyengíteni a frankot, vagy hogy a szakemberek egy része az euróválság megoldásának egyik kulcsát az euró leértékelődésében látja (fél füllel az ember talán még olyat is hall, hogy Magyarországon sem lenne tragédia egy kis forintgyengülés).

A világ jegybankjai az infláció helyett a gazdasági növekedésre koncentrálhatnak a jövőben, a feltörekvő országokban azonban bezavar a devizaárfolyam.

Egyre többen egyre többet beszélnek arról, hogy a jegybankokban a korábbi inflációs célkövetés rendszerét elsöpörte a válság, és szinte biztosnak tűnik, hogy a régi rendszerhez nincs visszaút. A jövő jegybankjait új célok és új eszközök jellemzik majd, melyek a remények szerint jobban illeszkednek a megváltozott gazdasági rendhez. (Bővebben lásd "Tartós paradigmaváltás a jegybanki politikákban" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A fejlett világ központi bankjainak célja például egyre inkább úgy tűnik, hogy a nominális GDP - reál GDP plusz infláció - növekedési ütemének stabil szinten tartása lesz. Egy 2,0 százalékos infláció és 3,0 százalékos reálgazdasági növekedés mellett hosszú távon a nominális GDP-re vonatkozó 5,0 százalékos cél tűnik reálisnak. Azaz ha a gazdaság nominális növekedési üteme ettől elmarad, akkor a jegybank minden eszközzel - nem csak a kamattal - igyekszik majd élénkíteni, tartósan 5,0 százalék feletti bővülés esetén pedig hűteni.

Lengyelország volt az egyetlen európai ország, amely a válság legnehezebb időszakában is elkerülte a recessziót. Mégis hogy csinálták?

A lengyel gazdaságpolitika sikerére már az Egyesül Államok közgazdászai is felkapják a fejüket, ami nem is csoda, hisz míg az eurózóna évek óta szenved az adósságválságtól, addig a lengyel gazdaság töretlenül erősödik. A The Economist internetes oldalán megjelent elemzés összegyűjtötte a siker három titkát (Bővebben lásd "A sikeres lengyel gazdaságpolitika három titka" című cikkünket a jobb oldali hasábban):

- Először is a 2008 előtti hitelboom alatt a lengyel háztartások nem külföldi devizában, hanem saját pénzükben, a zlotyban adósodtak el. Ennek köszönhetően a 2008-as krach után a gyengülő zloty - a zuhanó forint miatt szenvedő magyarokkal ellentétben - a lengyeleket nem sodorta nehéz helyzetbe, sőt a zloty leértékelődése az export élénkülésén keresztül egyenesen serkentőleg hatott a gazdaságra.

Észak-Amerika valósággal fürdik az olajban, a gond most már az, hogy nincs elég finomító és olajszállító csővezeték.

A BP elhalasztott egy kapacitásnövelő nagyberuházást az egyik észak-amerikai olajfinomítójában, aminek hatására a kanadai kőolaj jegyzése a lélektani hordónkénti 50 dollár alá zuhant. Elemzők hangsúlyozzák, hogy a következő évek súlyos kapacitásproblémákat hozhatnak a kanadai olajpiacon, a csővezetékek akár már 2014-re túlterheltté válhatnak, nincs elég finomító, miközben az olajkitermelés évi 5-7 százalékkal emelkedik, sőt 2025-30-ra akár a jelenlegi szint duplájára, azaz napi 6,2 millió hordóra hízhat. (Bővebben lásd "Megdőlhet a ''peak oil'' elmélet?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A kitermelésben számos új technológiai újítás jelent meg az elmúlt években, a kutatók újabb olajmezőket fedeztek fel - Kanada olajkészlete már a második legnagyobb az éllovas Szaúd-Arábia mögött -, miközben a vezetékek és finomítók építése/bővítése lassan halad. Az olajkínálat ennek megfelelően folyamatosan emelkedni fog a következő években, ami a nyersolaj árának csökkenését vetíti előre.