Pénzügyi Szemle online blog

Miért pont egy görög városban rendezi be regionális központját a Hewlett-Packard? Talán épp a megszorítások és a fizetéscsökkentések miatt?

A görög Piraeus lesz a Hewlett-Packard európai, közel-keleti és afrikai elosztó központja, azaz a világ egyik legnagyobb IT vállalata a görög város kikötőjén és vasúti hálózatán keresztül szállítja majd a várhatóan 50 milliárd dollár értékű számítástechnikai termékeit. A megállapodás a görög városban több száz új munkahelyet, beruházásokat és jövedelmet jelent, arról nem is beszélve, hogy a HP-hoz köthető vállalatok közül vélhetően jó néhány ugyancsak megjelenik majd a régióban. (Bővebben lásd "Megszorítások helyett beruházás és innováció" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

De miért pont a romokban heverő Görögországot választotta a számítógép piac óriása? Talán nem olvassák a híreket, hogy a görög gazdaság a csőd szélén billeg, és bármelyik pillanatban kiléphetnek az eurózónából, ami romba döntene mindent? Vagy elképzelhető, hogy a görög kormány által elfogadott megszorítások és a fizetéscsökkenések ennyire vonzóvá tették a dél-európai államot?

Heineken két sör között olyan EU-ról álmodott, ahol szinte minden állam megszűnne a mai formájában. Kivéve persze minket.

1992-ben, a maastrichti szerződés elfogadása után a holland sörgyáros Alfred Heineken egy olyan Európai Egyesült Államokat javasolt, amiben szinte minden mai országot szétszabdaltak volna. A politikai unió napirendre kerülésével (erről lásd az Európa politika újradefiniálása című írásunkat a jobb hasábban) most újra aktuális lett a fölöttébb meglepő felvetés.

Az ötletének publikálása után tíz évvel elhunyt Heineken pamfletjében 75 államból, illetve inkább régióból álló EU-t vizionált, a határokat pedig az alapján alakította volna ki, hogy mindenhol 5-10 millióan éljenek. A szerinte káros "nacionalizmus" ellen kiötlött felosztás annyira idegen volt az akkori valóságtól, hogy hamar feledésbe merült - de most, 20 évvel később és az európai integráció válsága közepette újra divatos lett egyes körökben.

És Japánra is, miközben a következő 50 év a feltörekvő világ, azon belül is Kína és India szárnyalásáról fog szólni. Az USA sem sokáig lesz világelső.

Az OECD elemzése azt jósolja, hogy a feltörekvő világ GDP-je a következő 50 évben négyszeresére, a kínai és indiai össztermék pedig hétszeresére emelkedik majd. Ez a rohamtempó a statisztikusok szerint elegendő lesz ahhoz, hogy az Egyesült Államokat Kína 2016-ban, India pedig valahol 2060 körül maga mögé utasítsa az összesített GDP terén. Nem meglepő módon az OECD azt jósolja, hogy az eurózóna és Japán gazdasági súlya folyamatosan csökkenni fog. (Bővebben lásd "Várható gazdasági erőviszonyok 2060-ban" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Országok részesedése a világ GDP-jéből (százalék)

Ez az előrejelzés több kérdést is felvet, az első ezek közül, hogy vajon valóban feltételezhető-e, hogy például a kínai és indiai gazdaságok fenntartják a jelenlegi növekedési tempójukat. Valóban reális lehet, hogy 50 év múlva az indiai GDP magasabb legyen, mint az amerikai, azaz az akkor már a világ legnépesebb országának számító távol-keleti óriás több értéket állítson elő, mint a jelenlegi első számú szuperhatalom?

A jelek szerint nem csak a radikális jobboldal hörög Brüsszelre.

Barack Obama újraválasztását követően a barátok, a család és a kollégák részéről is az volt a leggyakrabban nekem szegezett kérdés, hogy vajon ezzel az Egyesült Államok is egyike lett azon nyugat-európai államoknak, amelyek egyre csak lejjebb csúsznak, gazdaságukat pedig a kormány támogatásából és hitelből finanszírozott aktivitás tartja fenn - állítja Samuel Gregg, a katolikus szellemiségű Acton Intézet igazgatója. (Bővebben lásd "Az eurózóna útjára lépett az USA?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Gregg szerint "szerencsére" itt még nem tart Amerika, de kétségtelen, hogy Obama újrázása ebbe az irányba tett lépésnek tekinthető. A kutató szerint Amerikának az a szerencséje, hogy alapjaiban különbözik az öreg kontinenstől.

Túlköltekezés, rosszul használt EU-s pénzek, adósságátvállalás és betartalékolt IMF-hitel - íme pár ok a magyar adósság nyomasztó megugrására.

Magyarországon az állami szférán belül mind a központi kormányzat, mind pedig az önkormányzati alrendszer el van adósodva, mégpedig elég jelentős mértékben. De tételesen mi vezetett az adósság megugrásához? Melyek voltak azok a strukturális okok, esetleg téves döntések, amik ide vezettek? (Lásd Domokos László cikkét "Az adósság elleni harc és az Állami Számvevőszék ellenőrzési tapasztalatai" címmel a jobb hasábban).

Az elemzés alapját az Állami Számvevőszék jelentései adják, amelyek tényszerűen veszik sorba az adatokat: a központi államadósság emelkedését részekre bontották, és azt egy-egy gazdaságpolitikai döntéshez, eseményhez kötik. Eszerint az államháztartás központi alrendszerének adóssága 2006-tól 2011-ig 64,2%-kal nőtt, és elérte a 20 955,5 milliárd forintot. Ez azt jelenti, hogy hat év alatt több mint 8 ezer milliárd forint volt az emelkedés. Egy évben 250 munkanappal számolva azt lehet mondani, hogy naponta több mint 5 milliárd forinttal többet költött a magyar állam, mint amennyi bevétele volt. Már ez is elég szemléletes, de még riasztóbb, hogy munkaóránként 700 millió forint volt a többletkiadás.