Pénzügyi Szemle online blog

A hazai termelők és cégek előnyben részesítése akkor sem lesz "korszerűbb", ha európai szintre emelik.

A közpénzügyekkel kapcsolatos legérdekesebb felvetések mostanában az elnökválasztásra készülő Franciaországból érkeznek. A külföldön adózók másodszori megadóztatásának ötlete mellett Nicolas Sarkozy amerikai példára felvetette egy "Buy European Act" elfogadását.

Érdekes párhuzamba állítani az elnöki felvetéssel a kereskedelem-gazdaságtan egyik nagy francia professzorának, Patrick Messerlinnek friss tanulmányát, amely épp nem a protekcionizmus, hanem a kereskedelemi és egyéb korlátok lebontása mellett érvel (lásd cikkünket a jobb hasábban).

A válságok minden esetben megújulást hoznak, de kérdéses, hogy ezek a változások jó vagy rossz irányba mutatnak. Európa a megszorítások korát éli, a "szorítsunk meg minden áron" irányvonal azonban hosszú távon káros. Ez a megállapítás Magyarország számára is figyelmeztető lehet.

2011 decemberében az európai vezetők megegyeztek arról, hogy megerősítik/megszigorítják a költségvetési hiányokra és államadósságokra vonatkozó eddigi szabályokat, azaz a Stabilitási és Növekedési Paktum már jól ismert, 3 százalékos deficitre és 60 százalékos GDP-arányos adósságra vonatkozó rendelkezéseit (bővebben lásd "Érdemes szigorítani a Stabilitási és Növekedési Paktumot? " című cikkünket a jobb oldali hasábban).

Az elv érthető, szigorú szabályokkal meg kell kötni a gyakran felelőtlenül költekező politikusok kezét, hogy a jövőben ne alakulhassanak ki olyan súlyos válságok, mint a mostani.

A rendszerváltozás óta milliókkal csökkent a magyar haszonállatok száma, és töredékére esett vissza a növénytermesztés is. Az agrárium tavaly még így is képes volt lendületet adni a magyar gazdasági növekedésnek, de a kilátások nem fényesek.

Tavaly az 1,4 százalékos gazdasági növekedésből 0,9 százalékot az agrárium "hozott", azaz a mezőgazdaság húzta Magyarország szekerét. Ha csak ezt néznénk, akkor azt gondolhatnánk, hogy a magyar gazdaság sikerágazatáról beszélünk, erről azonban sajnos szó sincs.

A tavalyi számok szépek, de a magyar rögvalóság ennél jóval borúsabb. Elég csak abba belegondolni, hogy a magyar mezőgazdaság termelése az elmúlt 25-30 évben töredékére esett. Például búzából alig több mint felét takarítottuk be 2010-ben, mint 1985-ben (bővebben lásd "A leépített és leépült magyar húzóágazat" című cikkünket a jobb oldali hasábban).

A gyümölcs- és zöldségtermelés ugyanezen idő alatt felére, a cukorrépa termelés ötödére esett, miközben a szarvasmarha- és sertés állomány 40 százalékára zsugorodott. 1985-ben ötmillióval több sertés volt Magyarországon, mint ma, és egymillióval nagyobb volt a szarvasmarha-állomány is.

Az I. világháború előtt még politikailag súlytalan Egyesült Államok többek között azzal alapozta meg felemelkedését, hogy finanszírozta a háborúban álló Európa adósságait. A feltörekvő országok előtt most megnyílhat ugyanez az esély: ha az eurózóna megmentésében részt vennének, az ugrásszerűen növelhetné politikai és gazdasági befolyásukat.

Egy mondás szerint egy országot két módon lehet térdre kényszeríteni: karddal vagy adóssággal. Utóbbi Európát a szakadék szélére sodorta, és könnyen elképzelhető, hogy aki a túléléshez szükséges pénzt adja, az szabja majd a feltételeket a soron következő évtizedekben (bővebben lásd "Feltörekvő országok: az IMF feltőkésítése lehet az ugródeszka" című cikkünket a jobb hasábban).

Nagyon nem mindegy, melyik közgazdász-csapatnak hisznek a politikusok, a javasolt kúrák ugyanis teljesen eltérnek egymástól, és mindenki csak tippelhet, melyik a helyes.

A közgazdászok mindig hajlamosak voltak egymás tantételeit totális tévedésnek minősíteni, de olyat már rég lehetett látni, amit manapság. A világ nagy gazdasági centrumai ugyanis mind évtizedek óta nem tapasztalt nehézségekkel állnak szemben, a szakértők pedig egymással teljesen ellentétes recepteket javasolnak ezek leküzdésére (ezzel kapcsolatos cikkünket lásd a jobb hasábban).

Olyan kardinális kérdésekben nincs egyetértés, mint hogy megszorítani, vagy épp ellenkezőleg, élénkíteni kell a kormányoknak? Hogy meddig maradjanak fenn az alacsony alapkamatok? Hogy érdemes-e együtt tartani az eurózónát, vagy sem? Vagy egy nagyon konkrét esetet kiemelve: hogy Görögországnak maradnia kell-e az eurótérségben, vagy elhagynia azt?