Pénzügyi Szemle online blog

A szabad munkavállalás az Európai Unió egyik nagy vívmánya, a keleti tagállamok mindegyike szinte megváltásként várta a határok lebontását. Még a kormányok is, pedig ma már látni, hogy inkább talán sírniuk kellett volna.

A felsőoktatás átalakításának egyik legkomolyabb és legtöbb vitát gerjesztő része, hogy az állami finanszírozásban tanulókat egy időre röghöz kötné a törvény, azaz előírná, hogy a képzés után bizonyos ideig Magyarországon kellene munkát vállalniuk. Ehhez a vitához szólt hozzá Botos Katalin is (írását lásd a jobb hasábban).

Az Európai Unióban is a GDP a gazdasági teljesítmény elfogadott mércéje, a szankcionálási kritériumokat is ez alapján számolják. De mi van, ha hibás a mutató?

A makrogazdasági mutatók esetében mindig problémás a számítási metodika, és ritka, amikor nem hozható fel egy-egy számítási metódus ellen olyan érv, amelyen érdemes elgondolkodni. Az egyik legtöbbet kritizált mutató a gazdasági teljesítményt leképező bruttó hazai termék, a GDP, aminek kiemelt jelenmtőséget ad, hogy részben ez alapján akár szankcionálni is lehet országokat, mint ahogy azt Magyarország mostani példája is mutatja.

Az eurózóna bankjai az elmúlt években olyan összegekben fektették pénzüket országuk állampapírjaiba, ami már a stabilitásukat, sőt a teljes európai bankrendszer stabilitását veszélyezteti. Egy európai államcsőd ugyanis az adott ország bankrendszerét is elsöpörné, felbecsülhetetlen károkat okozva ezzel a gazdaságban.

"Kinek kell félnie az államkötvényektől?" - teszi föl a kérdést Silvia Merler és Jean Pisani-Ferry (lásd cikkünket a jobb oldali hasábban). A Bruegel kutatói szerint a válasz egyértelmű és egyben komoly aggodalmakra is okot ad: a bankoknak.


Az eurózónában ugyanis a válság előtt kialakult, az elmúlt években pedig tovább erősödött az a gyakorlat, mely szerint a bankok komoly összegekben vásároltak országuk állampapírjából. Ez különösen a mediterrán európai országokra volt igaz, Görögországban például 2011-ben a hazai bankok a görög állampapírok 19 százalékát birtokolták, míg Portugáliában ez a szám 22, Spanyolországban 27, Olaszországban pedig 16 százalék volt.

Az európai jegybank teljes átszabása, a bankrendszer strukturális átalakítása, illetve a nemzetállamok végét jelentő fiskális és politikai unió létrehozása - az egyik legbefolyásosabb brüsszeli agytröszt igazgatója szerint ezek közül kell választani, ha nem szeretnénk történelmi emlékké tenni az eurót.

Az eurózóna válságban van, és a válságból való kiút keresése a top-prioritás jelenleg Nyugat-Európában. A témával kapcsolatos cikkek, nyilatkozatok, vélemények sokszínűsége már eddig is arra utalt, hogy nem lesz könnyű megtalálni a felemelkedés útját, de azt azért nyugodt szívvel lehetett remélni, hogy legalább jó irányban folyik a keresgélés. Jean Pisani-Ferry, a Bruegel agytröszt igazgatója Az euróválság és az új lehetetlenségi trilemma cikkében azt állítja (lásd jobb hasáb), hogy ez sajnos nem így van.

A kormányok folyamatos megszorításokra kényszerülnek, hogy csökkentsék a költségvetés hiányát, a jegybankok az euró bevezetésével elveszítették az önálló kamat- és árfolyampolitikát - mégis hogyan legyenek úrrá a gazdasági válságon az eurózóna periféria országai?

A válasz Mickey Levy, a Bank of America vezető közgazdásza szerint egyszerű: csökkenteni kell a béreket!

A szakember - akinek cikkét Bércsökkentés: német recept válságos időkben címen ismertetjük (lásd jobb hasáb) - rámutat, hogy a versenyképesség és a bérszínvonal között szoros összefüggés figyelhető meg, és míg az elmúlt 10 évben a német vállalatok csak óvatosan emelték a béreket, addig az olasz, francia, görög és portugál cégvezetők nagyvonalúak voltak munkavállalóikkal.