Pénzügyi Szemle online blog

Az európai jegybank 1000 milliárd eurónyi hitelén a bankok évente több tízmilliárd eurós kockázatmentes nyereséget zsebelhetnek be.

Ki ne szeretne 1000 milliárd eurónyi hitelt "kapni" 3 évre 1,0 százalékos kamat mellett, hogy aztán ezt a pénzt befektesse kötvénybe, részvénybe, akármibe, vagy esetleg hitelezzen belőle a világ legnagyobb vállalatainak, esetleg államainak? A nyereség szinte tuti, hiszen az 1,0 százalékos hitelkamat fölött minden további plusz százalék tiszta haszon, amely 1000 milliárd eurón évente akár az 40-50-60 milliárdot is elérheti. (Bővebben lásd "Bankmentés vagy bankrendszer-mentés?" című cikkünket a jobb oldali hasábban.)

A helyzet az, hogy az Európai Központi bank tavaly év végén és idén év elején pontosan ezt a "műveletet" hajtotta végre, azaz két részletben összesen 1000 milliárd eurót adott kölcsön az eurózóna bankjainak 1,0 százalékon. Az elv világos, a piacra beöntött milliárdokkal a jegybank szerette volna eloszlatni az eurózóna összeomlásával kapcsolatos aggodalmakat, stabilizálni a kötvénypiacokat, és feltőkésíteni - azaz extra nyereséghez juttatni - az eurózóna bankjait.

Nem tartjuk elég sokra a szabadságot, mindent az államtól várunk, a hazugság és önáltatás pedig népi sport - egy amerikai közgazdász szerint Európa ezek miatt került válságba.

Európa nem csak gazdasági, hanem kulturális válságban is van - így összegezhető az amerikai katolikus Acton Institute kutatási igazgatójának, Samuel Greggnek a véleménye. Beszédes, hogy az 1900-as években Európa uralta a világgazdaságot, most pedig a globális gazdaság beteg embere az öreg kontinens.

Gregg előadásának első fele szól a jelenlegi válság gazdasági és kulturális aspektusairól, a második félóra már inkább vallási kérdésekről, illetve az egyházak szerepéről. A közgazdász szerint a jelenlegi európai krízisnek vannak gazdasági okai, de a mély okokat az értékek, a kultúra világában, azaz a fejekben kell keresni.

Hiába a "sikeres görög csőd", a befektetők továbbra sem bíznak Görögországban, sőt az új állampapírok hozamai alapján akár újabb csődöt is elképzelhetőnek tartanak.

A görög államcsőd, vagy ha jobban tetszik, a magánbefektetők által elfogadott adósság-átstrukturálás a legkisebb negatív hatást sem gyakorolt a pénzpiacokra. A bankok és biztosítók 50 százalékos veszteséget szenvedtek el az állampapírokon, és megdőlt a "senki sem mehet csődbe az eurózónában" alaptétel is, mégsem volt nyoma sem piaci pániknak, vagy euróesésnek, vagy a spanyol/olasz kötvénypiacok megrendülésének. (Bővebben lásd "Nem bíznak a befektetők a görög kötvényekben" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A politikusok jól láthatóan felkészítették a pénzpiacokat a csődre, a jövőt illetően ugyanakkor egy fontos feladatuk még van: el kell hitetni a befektetőkkel, hogy a görög egyszeri és megismételhetetlen eset volt.

A pénzpiacok - és különösen a kötvénypiacok - alapja ugyanis a bizalom. Ha a befektetők el tudják képzelni, hogy egy nagyobb eurózóna tag is rákényszerítheti a kötvénytulajdonosokat egy 30-40-50 százalékos veszteségleírásra, az alapjaiban rengetheti meg az eurózóna iránti bizalmat.

A pénzügyi válság során az eurózóna megroppant, Japán két évtizede küzd a deflációval és a stagnáló gazdaságával, miközben az Egyesült Államok csupán a rekord összegű ösztönzőcsomagoknak köszönheti növekedését. Jöhet Kína.

A távol-keleti óriásgazdaság azok után, hogy a világ legnagyobb exportőrévé vált, és üldözőbe vette az Egyesült Államokat a világ legnagyobb gazdaságának járó címért, most újabb babérokra tör: a következő években meg kívánja hódítani a nemzetközi pénzpiacokat is (bővebben lásd cikkünket a jobb oldali hasábban).

A kínai jüan az egyetlen a világ hat vezető devizája közül - dollár, euró, jen, font, frank, jüan -, melynek nincs számottevő tartalékdeviza szerepe.

Ezen most szeretne változtatni az ország vezetése, első lépésként pedig bejelentették, hogy a China Development Bank jüan alapú hitel megállapodásokat köt a legnagyobb feltörekvő gazdaságokkal, úgymint Indiával, Brazíliával, Oroszországgal és Dél-Afrikával. Konkrét összegekről még nem esett szó, a nevük elhallgatását kérő érintettek azonban már jelezték, hogy komoly volumenekről és komoly üzletekről lesz szó.

Egy neurológus-bankár szerint 2008 végén és 2009 elején azért estek hatalmasat a világpiacok, mert a traderekben túltengett a kortizol nevű hormon. Épp ekkor szakadt be a forint is, és ekkor kényszerült IMF-hitelre Magyarország a piacok kiszáradása miatt.

John Coates, a Deutsche Bank és a Goldman Sachs egykori vezető tradere szerint a tőzsdei mozgások nem racionális számításokra és közgazdasági igazságokra vezethetőek vissza, hanem - a hormonokra. Gillian Tett, a Financial Times kolumnistája ismertette a bankárból lett neurológus Coates érdekes és szokatlan elméletét, amely szerint a piaci mozgások kiszámíthatatlansága biológiai kérdés, amelyen belül kiemelkedő jelentősége van a kereskedők hormonkilengéseinek.

Coates szerint piaci szempontból az egyik legfontosabb hormon a stresszhormonként ismert kortizol, amely a testünk "küzdj vagy menekülj" reakcióját szabályozza. Veszély esetén, rövid távon a kortizol fontos funkciót lát el, erősíti ugyanis a védekezési ösztönt. Az azonban már bajos, ha a kortizol a folyamatos stressz miatt magas szinte áll be - a következmény ebben az esetben ugyanis irracionális kockázatkerülés és indokolatlan pesszimizmus lehet.

A cambridge-i professzor szerint épp ezt az utóbbi tünetegyüttest lehetett megfigyelni 2008 végén és 2009 elején, amikor a piacok világszerte beszakadtak - Magyarországon ekkor zuhant be a forint (a 2008 közepe és 2009 tavasza közötti árfolyamkülönbség 80 forint volt az euró viszonylatában), és ekkor száradtak ki annyira a pénzügyi piacok, köztük a magyar állampapírpiac, hogy az ország majdnem csődbe ment, és IMF-csomagra szorult. Az ok eszerint tehát nem más volt, mint hogy a traderek testében túl magas szintre állt be a kortizol, ami így megakadályozta őket a racionális döntéshozatalban.