Pénzügyi Szemle online blog

Mit rontottunk el, mit csinálhattunk volna másként, miért szenvedünk ennyire a válságtól?

Gyermekkorunkban bizonyára sokan hallhattuk a környezetünkben, hogy még tíz év, és ott tartunk majd, mint Ausztria. Függetlenül attól, hogy ezt a jóslatot akkor elhitte-e egyáltalán valaki, érdemes feltenni a kérdést: miért van az, hogy Magyarország jelenleg roskadozik az adósság alatt, nem rendelkezik értékelhető állami vagyonnal, és egyre kevesebb iparágban mondhatja magát nemzetközi szinten is versenyképesnek. (Bővebben lásd "A külső pénzügyi sebezhetőség okai és elkerülésének eszközei" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

A BME kutatói elvégeztek egy érdekes összehasonlítást Magyarország és Szingapúr között, amely választ ad a fönti kérdések többségére. A magyar adósságproblémák ez alapján egészen a 70-es évek olajárrobbanásáig vezethetők vissza. Az emelkedő olajárnak betudhatóan az importált termékek árai akkor a legtöbb esetben felszöktek, Magyarországnak pedig választania kellett: visszafogja fogyasztását, vagy hitelből finanszírozza a korábbi életszínvonalat.

A mostani válságot már sokféleképp hívták, most a Nobel-díjas Stiglitz adott neki új nevet. Mégpedig elég találót.

A válság kitörésekor, 2007-ben a leggyakrabban a subprime-válság elnevezéssel lehetett találkozni, amit Magyarországon rögtön meg is kellett magyarázni, hisz még a pénzügyesek nagy részének sem volt lövése sem arról, mit is jelent a "subprime" kifejezés. Azóta azonban sok víz lefolyt már a Dunán, és Észak-Atlanti Válságról ír a Nobel-díjas bezzeg-tudós, a globalizáció-kritikus Stiglitz. (Bővebben lásd "Szigorúbb állami felügyeletre van szükség!" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

A subprime fordításából jött a "másodrendű jelzáloghitel-piaci válság" kifejezés, ami egyfajta magyarítása volt az eredeti névnek. A válság azonban nem állt meg sem az országhatároknál, sem pedig a pénzügyi piacok határainál, így új név kellett.

Azon túl, hogy "gyanús" Excel-hibákat vétettek, teljesen rossz nyomon jártak a válság sztár-közgazdászai.

Az európai adósságválság során kialakult az az egyébként teljesen logikus feltételezés, hogy minél nagyobb adósságot cipel egy állam, annál rosszabbak a növekedési kilátásai. A Harvard professzorai, Carmen Reinhardt és Kenneth Rogoff ezt a tételt számszerűsítették is, és 2010 januárjában publikált tanulmányukban kimutatták: az államadósság 90 százalékos szint fölött már komolyan visszaveti a növekedési kilátásokat.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Azóta közgazdászok több ízben is támadták a Rogoff-Reinhardt tanulmányt, Bradford DeLong, a Berkeley professzora ugyanakkor úgy véli, hogy egy komoly elvi hiba van a számításokban: nem létezik ugyanis egyetlen mágikus érték, amely fölött az adósság agyonnyomná a gazdaságot, ez az érték ugyanis országonként, sőt időszakonként is változik. (Bővebben lásd "Elvi hibát vétett a Rogoff-Reinhardt tanulmány" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A devizahitelek felfutásában mindenki érdekelt volt: az állam, a lakosság, a bankok és a beruházók is.

A jelen hitel- és adósságválság nem egyedi eset, a történelem bizonyos időszakonként kitermeli a maga hitelpiaci összeomlását. Az eseményekért - bár a sajtóban többnyire a bankok kapják a "ludas" szerepét - a gazdaság szinte valamennyi szereplője felelős, így nem meglepő, hogy a túlzott mértékű hitelezésen és lakásépítésen végül mindenki veszít - igaz legtöbbször eltérő mértékben. (Bővebben lásd "Lehet-e túlzott mértékű a lakossági eladósodottság?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Az ördögi kör az állammal és az építőipari vállalkozásokkal kezdődik, akik az építőipar felfutásában érdekeltek. Előbbi csoport teljesen érthető módon, utóbbi pedig elsősorban társadalompolitikai indokok - mindenkinek legyen saját lakása, a választók legyenek elégedettek - és a GDP-növekedési kényszer miatt (minden kormány jól felfogott érdeke, hogy nőjön a GDP és a foglalkoztatottság, és az egyik legjelentősebb szektor épp az építőipar).

Valóban lehetséges, hogy az európai megszorítások és a költségvetési szigor - a pusztító munkanélküliséggel és recesszióval együtt - egy Excel-hiba eredménye?

A válság kezdete óta nem jelent meg egyetlen olyan közgazdasági elemzés sem, amely akkora hatást gyakorolt volna a gazdaságpolitikára, mint a Rogoff-Reinhardt tanulmány. A közgazdászok munkája igazolta az európai megszorításokat, és azt sugallta, hogy az adósságválságban szenvedő Európának elsősorban a költségvetési hiány lefaragására - és nem mondjuk a munkanélküliség elleni küzdelemre - kell koncentrálnia. Közgazdászok egy csoportja ugyanakkor most, azaz több mint három évvel a tanulmány 2010 januári megjelenését követően alapjaiban kérdőjelezi meg a következtetéseket. (Bővebben lásd "Sokba kerülhetnek a Rogoff-Reinhardt tanulmány Excel-hibái" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Az a bizonyos Excel-adatbázis

Forrás: http://www.nextnewdeal.net

De mit is állítottak 2010 elején a Harvard professzorai, Carmen Reinhardt és Kenneth Rogoff a "Growth in a Time of Debt" címmel kiadott tanulmányban? Kimutatták, hogy egyértelmű negatív kapcsolat figyelhető meg egy ország adóssága és gazdasági növekedése között, amely kapcsolat 90 százalékos adósság/GDP fölött kimondottan erőteljessé válik, vagyis ezen szint fölött az államadósság valósággal megfojtja a gazdaságot.