Pénzügyi Szemle online blog

Európának kevesebb mint egy hete van, hogy megoldja a ciprusi krízist, különben felkészülhetünk egy európai Lehman Brothers-féle összeomlásra.

Christopher T. Mahoney, a Moody's korábbi alelnöke cseppet sem optimista véleményt fogalmazott meg, és hangsúlyozta, hogy Ciprus tankönyvbe illő rendszerkockázatot jelent. Ha ugyanis a ciprusi dominó eldől - értsd a bankbetét-adó ötlete és a betétbefagyasztás után az emberek tömegével rohanják meg a bankokat -, akkor a bankpánik napok alatt átterjedhet előbb Görögországra, majd szépen sorban Portugáliára, Spanyolországra, Olaszországra… (Bővebben lásd "Ciprus valódi rendszerkockázatot jelent Európának" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Egy ilyen láncreakciót csakis általános betétbefagyasztással és tőkekorlátozással lehetne megállítani, ami nem csak a rosszul tőkésített bankokra terjedne ki, hanem minden pénzintézetre, Madridtól Rómáig. Az utalások leállnának, a hitelkihelyezés szünetelne, a bankszámlákról pedig csakis egy nem túlzottan nagy napi limitet lehetne felvenni. Kígyózó sorok, bankfiók-ostromok…

Minden áron fenn kell tartani az európai betétbiztosítás iránti bizalmat, ha ugyanis az emberek tömegei érzik úgy, hogy a pénzük már nincs biztonságban, akkor pillanatok alatt romba dönthetik az európai bankrendszereket.

Van némi irónia a ciprusi pénzügyi összeomlásban, miután a szigetország bankjait nagyrészt azok a görög államkötvények sodorták bajba, melyekkel kapcsolatban az EU korábban azt ígérte: teljesen elképzelhetetlen az eurózóna bármely államkötvényének veszteségleírása. (Bővebben lásd "A betétbiztosítási rendszert kockáztatja az EU Cipruson" című cikkünket a jobb oldali hasában)

A görög államkötvények azonban mégis becsődöltek, amely veszteség felemésztette a ciprusi bankok tőkéjét, akiknek így nem maradt más kiút, mint külső segítséget kérni. (További irónia a történetben, hogy egyrészt a ciprusiakat mélybe rántó görögöket annak idején fel sem kellett volna venni az eurózóába, utalva a felvételt megelőző években követett kreatív könyvelésekre, továbbá a válság előtti években sorozatosan megsértett maastrichti kritériumok miatt már évekkel ezelőtt el kellett volna meszelni Görögországot.)

Sokkal nagyobb devizatartalékot tartunk fenn, mint a régiós versenytársaink, ami tíz- vagy akár százmilliárdokban mérhető pluszköltséget jelent.

Korábbi posztunkban már írtunk arról, hogy az IMF-hitel jóval drágább annál, mint amit korábban gondoltunk, továbbá hogy a jegybank által fenntartott devizatartaléknak jelentős költségei vannak. Ez a költség akár a GDP 1,0 százalékára is rúghat évente, azaz a jegybanki devizatartalék fenntartása akár évi 250-300 milliárd forintot is kivehet az adófizetők zsebéből. (Bővebben lásd "Devizatartalékolás Közép-Európában" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Kérdésként adódik, hogy lehetne-e kevesebb devizát tartani, csökkentve ezzel a tartalék horribilis fenntartási költségeit. Az nem is kérdés, hogy egyáltalán kell-e tartalék, ennek hiányában ugyanis az ország védőpajzs nélkül maradna, és pénzügyileg egészen biztosan összeomlana. Devizatartalék egészen egyszerűen kell, nincs mese, az ugyanakkor nem egyértelmű, hogy mennyi kell.

A ciprusi mentőcsomagba a betéteseknek is be kell szállniuk, amivel Brüsszel a válságkezelésben átlépte a Rubicont. Lesznek-e sorok az eurózóna bankjai előtt, és hitelesek-e a továbbiakban a kiszámíthatósággal kapcsolatos uniós ajánlások és kritikák?

Bekövetkezett, ami régóta várható volt, Ciprus külső segítségért folyamodott, hogy elkerülje a pénzügyi összeomlást. A meglepetés nem is ezen a ponton következett, hanem a feltételekben, az EU ezúttal ugyanis szokatlan szigorúsággal jelezte: csak akkor ad pénzt, ha a szigetország egyszeri illetéket vet ki a bankbetétekre. (Bővebben lásd "Veszélyes precedens Cipruson" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A bankbetétek megadóztatásának ötletét - amely első hallásra gigantikus öngólnak tűnik - az illetékesek azzal indokolják, hogy a túlzott méretűre duzzadt és részben adóelkerülésre optimalizált ciprusi bankrendszerben több milliárd eurónyi - elsősorban orosz - offshore pénz pihen, amely pénzek központi kimentését nehezen lehetne eladni az európai adófizetőknek.

Igazából örülnünk kellene a 300 forint feletti eurónak, a leértékelődés ugyanis felpörgethetné a gazdaságot… csak a devizahitelek ne lennének.

Egyértelmű pozitív kapcsolat mutatható ki egy ország devizaárfolyama és folyó fizetési mérlegének egyenlege között: minél gyengébb a hazai deviza, annál jobban teljesít például a külkereskedelem, és annál több stabilitást nyújtó euró és dollár marad az országban. (Bővebben lásd "Jegybanki intervenció hatása a folyó fizetési mérlegre" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Ez alapján akár még örülhetnénk is a gyenge forintnak és a 300 feletti eurónak, sőt, ahogy arra Joseph E. Gagnon, Peterson Institute kutatóintézet közgazdásza rámutat: a gazdaságpolitikának érdemes különböző eszközökkel gyengítenie a hazai fizetőeszközt. A módszerek között éppúgy fellehetők a gazdaságpolitikusok szóbeli iránymutatásai, mint a direkt devizapiaci beavatkozások…