Pénzügyi Szemle online blog

Az eurózóna adósságválsága szépen sorban szedi áldozatait, a célkeresztbe kerülő soron következő célpont Szlovénia.

A görög-portugál-ír-spanyol-ciprusi mentőcsomagokat követően az euróválság hatodik mentésre váró tagja Szlovénia lehet, miután az ország az ír/spanyol forgatókönyvhöz hasonlóan egy re súlyosabb bank- és ingatlanpiaci válságba süllyed. (Bővebben lásd "Szlovéniát is menteni kell?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Az eurózónához 2007-ben vérmes reményekkel csatlakozó ország látványos ingatlanpiaci boomot élt meg 2005 és 2008 között, az ingatlanárak ezen időszak alatt közel 60 százalékkal emelkedtek, a bankok két kézzel szórták a hiteleket, az életszínvonal pedig már az EU átlagát közelítette. A fellendülést elsősorban külföldi hitelekből finanszírozták, mindez azonban nem okozott gondot egészen addig, míg a pénzcsapok el nem záródtak.

2008-ban beütött a krach, az ingatlanárak visszaestek, az építőipar mára harmadára esett, a nem teljesítő banki hitelek száma hirtelen megugrott, az ország pedig a GDP 10 százalékát felemésztő recesszióba süllyedt.

Soros György szerint a június 28-29-re tervezett EU-csúcs az utolsó esély arra, hogy Európa vezetői megmentsék az eurózónát. A kulcs a németek kezében van.

A milliárdos befektető szerint az EU-csúcson a politikusoknak a már jól ismert politikai -, fiskális - és bankunió vázát kell megalkotniuk, amely eléggé hiteles és kivitelezhető ahhoz, hogy a pénzpiacok bizalmát elnyerje.

Félreértés ne essék, egy működőképes Európai Egyesült Államok megalkotása nem mehet végbe egyetlen EU-csúcson, a fő csapásirány és a tagországok - elsősorban Németország - elkötelezettsége azonban első lépésként elegendő lehet. (Bővebben lásd "Így menthető meg az eurózóna" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Súlyos kritikával illette a brüsszeli, berlini és frankfurti gazdaságpolitikusokat (bürokratákat) Paul Krugman, a Nobel-díjas közgazdász szerint ők voltak azok, akik mély válságba taszították a görögöket.

Krugman szerint bár az USA gazdasági rendszere távolról sem tökéletes, azért tud viszonylag zavartalanul működni, mert a tengerentúlon egy erős központi kormányzat őrködik, amely gondolkodás nélkül segítségére siet a bajba jutott tagállamoknak - Florida, Texas államok pénzügyi kimentését hozza fel példának a közgazdász.

Ezzel szemben az európai monetáris unióban nincs központi irányítás, a tagállamok vezetői egyéni érdekeik mentén igyekeznek hol erre, hol arra tolni Európa szekerét. (Bővebben lásd "A német arrogancia okozta Görögország válságát" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Európának el kell mozdulnia a mélyebb integráció, első lépésben pedig a bankunió felé, különben a fizetési övezetnek befellegzett.

A 100 milliárd eurós spanyol mentőcsomag bejelentését követő első tőzsdei napon, azaz hétfőn zuhantak az árfolyamok, a pénzügyi szaksajtó címlapjain pedig szinte azonnal megjelentek az Olaszországért és az euróért aggódó szalagcímek. Nagyon úgy fest, hogy ezek az átmeneti szükségmegoldások csupán csak arra elegendők, hogy néhány napos/perces megnyugvást hozzanak, a tartós javuláshoz azonban kevesek. (Bővebben lásd "A bankok menthetik meg az eurót?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Világosan látszik a pénzpiacok ítélete: ennél több kell, valami mélyebb, átfogóbb. A közgazdászok szerint ez a valami első lépésben egy bankunió, majd pedig a fiskális és politikai uniónak kell következnie.

Európa öt éve súlyos válsággal küzd, így nem csoda, ha gyakran találkozunk a "mikor lesz már ennek vége" kezdetű kérdéssel. Egy szomorú tanulsággal bíró tanulmány ugyanakkor rámutat, hogy valószínűleg még sokára.

A Harvard és az NBER kutatóintézet szakemberei (bővebben lásd "Adósságválságok és az eurókrízis" című cikkünket a jobb oldali hasában) megvizsgálták az elmúlt 200 év adósságválságait, hasonlóságok után kutatva a jelen helyzettel. A fejlett világ gazdaságait vizsgálva összesen 26 esetben került sor elhúzódó adósságkrízisre - a tartósan 90 százalék fölötti államadósságokat keresték a szakemberek -, amely időszakok átlagos hossza 23 év volt!

Azaz, ha az elmúlt 200 évben egy fejlett gazdaság államadóssága 90 százalék fölé szökött, akkor átlagosan 23 évnyi kiemelkedően magas adóssággal, lassú gazdasági növekedéssel és válságokkal terhes időszak következett. Az esetek többségében államcsődre, avagy az adósságok átstrukturálására is sor került.