Pénzügyi Szemle online blog

Egy nappal az EKB elnökének bejelentése előtt a közgazdász megjósolta, hogy az európai jegybank nélkül nem lesz eurómentés.

Az eurónak most már aztán tényleg befellegzett - olvashattuk hetek óta, utalva a romokban lévő olaszokra és spanyolokra. Aztán mégse, csütörtökön ugyanis az Európai Központi Bank elnöke azt mondta, hogy mindent megtesz az euró védelmében. Hozzátette, hogy nyugodtan hihetünk neki, a "minden" igenis elég lesz. A pénzpiacoknak sem kellett több, a tőzsdék szárnyaltak, a forint idei csúcsára ugrott. Az eurózóna ismét csak nem omlott össze… (Bővebben lásd "Az EKB nélkül nincs eurómentés" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Charles Wyplosz közgazdász professzor egy nappal a jegybanki jelzés előtt írt tanulmányt arról, hogy miként menthető meg a fizetési övezet, és láss csodát, a szakember pont az erős jegybanki beavatkozást javasolta.

Az ibériai állam belekeveredett egy súlyos lefelé tartó spirálba, melyből egyelőre nem látszik más kiút, mint a görög út.

Mint arról már korában írtunk, Spanyolország számára elsősorban nem az államadósság vagy a felelőtlen állami költekezés jelent komoly problémát, hanem az összeomló ingatlanszektor hitelei és a bankrendszer megroppanása. (Bővebben lásd "Spanyolország: tovább előre a görög úton?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Az ingatlanboom idején rengeteg rossz minőségű hitelt utaltak ki a bankok, melyek most, a munkanélküliség emelkedésével, az ingatlanárak zuhanásával és a gazdaság recessziójával visszafizethetetlenné váltak.

A bankok nyakig ülnek a rossz hitelekben, a munkanélküliek tömegei képtelenek fizetni, az ördögi körből nem látszik más megoldás, minthogy a spanyol állam átvállalja a banki veszteségek egy részét. Ezzel ugyanakkor hirtelen megugrana az államadósság, már egy olyan szintre, amit nem lehetne sem kinőni, sem visszafizetni.

A közgazdaságtan elsőre talán bonyolultnak tűnik, pedig valójában nagyon nem az, főleg ha valaki a jövő helyett a múltba tekint.

Nincs új a Nap alatt, a jelen gazdaságpolitikai dilemmái ugyanilyen fejtörést okoztak az elmúlt évszázadok, sőt évezredek gazdasági vezetőinek is. Nincs más dolgunk, mint megvizsgálni, hogy a múltban a hasonló problémákat milyen módszerekkel próbálták kezelni, és ezek közül a módszerek közül melyek voltak azok, amik működtek. (Bővebben lásd "Ami ott nem működött, az itt se fog" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A jelen válságot szokás az 1929-33-as krízishez hasonlítani, ahol ugyancsak egy korábbi boom végéhez ért a világ, gyors összeomlással, majd elhúzódó recesszióval, munkanélküliséggel, bankcsődökkel, kezelhetetlennek tűnő adósságokkal. Az akkori "válságkezelés" nagyban hasonlított a jelenlegi európai próbálkozásokra, azzal a különbséggel, hogy az 1929-33-as válság során az USA vezetése viszonylag hamar rájött, hogy rossz úton jár.

Az európaiak egy szót se szóljanak, az Amerikai Egyesült Államok átalakulása egy működőképes gazdasági közösséggé mintegy 200 évig tartott!

Újságírók, befektetők és gazdasági "megmondóemberek" gyakran méltatlankodnak azon, hogy az európai politikusok évek óta képtelenek összerakni egy életképes eurózónát. Az igazság azonban az, hogy egy jól működő gazdasági közösség megalkotása legalább évtizedeket vesz igénybe, a követendő példaként felhozott Amerikai Egyesült Államok megalkotása például az 1776-ban aláírt Függetlenségi Nyilatkozattal kezdődött, és mintegy 200 évig tartott. (Bővebben lásd "Fiskális unió: mit tanulhat az EU az USA-tól?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Az európai integráció a maga gyermekbetegségeivel szépen lassan halad előre, hiba lenne azonban arra számítani, hogy a törekvések akár a következő években beérjenek. Az USA mintájára több nagyon fontos változás vár még az eurózónára. Ezek közül az egyik az ún. "no-bailout" szabály elfogadása és betartása, amely kimondja, hogy az egyes tagállamokat nem menti meg a központi kormányzat, egy esetleges csőd esetén a veszteséget a hitelezőknek kell viselniük. Szép is lenne, ha mindig mindenkit kimentenének, akkor igencsak elkanászodnának a helyi politikusok…

Az EU vezetői olyan megállapodást kötöttek, aminek semmi realitása.

Húsz évig tartó válságnak néz elébe Európa, legalábbis Wolfgang Münchau, a Financial Times publicistája szerint. Münchau ezt arra alapozza, hogy szerinte a legutóbbi európai uniós csúcsértekezleten született megoldási javaslat egy jelentős lépés volt - csak éppen a rossz irányba ("Az eurózóna válsága 20 évig fog tartani" című írását lásd a jobb oldali hasábban).

A publicista logikusan érvel. A csúcson ugyanis abban állapodtak meg az európai vezetők, hogy lesz közös bankfeltőkésítés, de csak akkor, ha tető alá hozzák a bankuniót. Annyi csupán a baj, hogy a Bundesbank már egyértelművé tette, hogy ez utóbbi csakis politikai unió esetén reális lehetőség, ami pedig jelen állás szerint messze van a megvalósulásra esélyes projektek halmazától. Vagyis rendezkedjünk be egy még húsz évig tartó krízisre!