Pénzügyi Szemle online blog

A nyugat-európai nyugdíj, egészségügy és oktatás színvonala irigylésre méltó, a rendszer fenntartásához azonban ki kell lépni a jelenlegi gazdasági mocsárból.

Bár az előrejelzések azt mutatják, hogy a nyers GDP-adatok tekintetében a vezető európai gazdaságokat szépen lassan megközelítik, sőt le is hagyják a legjelentősebb feltörekvő piacok - Kína, India, Brazília -, Nyugat-Európa szociális ellátórendszereit a világ még mindig irigykedve figyeli. Kinek jutna eszébe Németország vagy Ausztria helyett mondjuk Kínában élni, és feladni a színvonalas oktatás, egészségügy és gondtalan nyugdíj lehetőségét a robogó GDP-növekedésért? (Bővebben lásd "Így tartható fenn az európai szociális rendszerek színvonala" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Ez az európai rendszer ugyanakkor a jövőben komoly kihívásokkal néz szembe, a jelenlegi színvonal fenntartása ugyanis a stagnáló, sőt recesszió szélén billegő gazdaságokkal egészen biztosan nem lehetséges - hangsúlyozza elemzésében Javier Solana, korábbi spanyol külügyminiszter.

Tegyük fel: az EU kiszámolja, hogy 3 százalék fölött lesz a hiány, ezért büntetésből befagyasztja az uniós pénzeket. De mi van, ha az EU téved? Márpedig rendszeresen téved...

Ha egy EU-tag tartósan nem teljesíti az unió által szabott pénzügyi feltételeket - elsősorban a költségvetési hiánnyal kapcsolatban -, akkor Brüsszel magyarázatot kérhet, ajánlásokat tehet, sőt végső esetben szankcióként akár fel is függesztheti az EU-s pénzek kifizetését, ami évi több százmilliárd forintot érinthet... (Bővebben lásd "Mennyire pontosak az Európai Bizottság előrejelzései?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Utóbbi rémképe nem is olyan régen Magyarországot is megérintette, miután kiderült, hogy a brüsszeli előrejelzések szerint a kormány intézkedései nem elegendők ahhoz, hogy tartósan teljesüljön a 3,0 százalékos költségvetési hiánycél. A hangsúly itt az "előrejelzésen" van, azaz az unió nem a múltbéli tényadatok alapján büntet, hanem a statisztikusok várakozásai alapján.

Úgy tűnhet, hogy a gazdaságpolitikusok amit csak lehet, elbaltáztak a válságkezelés során, a bizonyítványuk azonban sokkal szebben fest, mint az 1929-33-as elődöké.

Gyakran hallani igencsak negatív kritikákat a 2008-ban kirobbant globális pénzügyi és gazdasági válság kezelése kapcsán, a száraz tények azonban azt mutatják, hogy bár a válságkezelő recept közel sem tökéletes, a gazdaságpolitikusok tanultak a múlt hibáiból. (Bővebben lásd "A Nagy Gazdasági Válságról az újabb kutatások fényében" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A jelen krízist szokás az 1929-33-as válsághoz hasonlítani, amely végső soron több tíz százalékpontos visszaeséseket és munkanélküliséget, továbbá tömeges bankcsődöt hozott. Most erről azért szó sincs, azaz 2008 és 2013 között a gazdasági vezetők valamit egészen biztosan jobban csináltak, mint tették azt az elődök.

Idővel kifullad az a rendszer, ahol az ország vezetői mindenkinek megmondják, hogy mit csináljon. Legalábbis Dani Rodrik szerint.

A fejlett világ öt éve szenved a recessziótól, és a már-már követhetetlen mélységű és minőségű válságoktól, miközben például (első ránézésre) Kína töretlenül fejlődik. Elképzelhető, hogy a nyugati politika és gazdasági berendezkedés csődöt mondott, és mindenkinek követnie kellene a kínai központilag irányított gazdasági modellt? (Bővebben lásd "Demokráciát vagy központi irányítást?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Dani Rodrik, a Harvard professzora egyértelművé teszi, hogy egy ország gazdaságpolitikája meghatározza a hosszú távú növekedési kilátásokat, a gazdaságpolitika vezetőinek pedig el kell dönteniük: központilag irányított, erős kézzel tartott gazdaságpolitikát akarnak, vagy az egyes szereplőkre bízzák a döntések meghozatalát, és megelégednek a játékszabályok lefektetésével?

A Harvard híres professzora szerint az is elég, ha a vezetők egyszer csak gondolnak egyet.

A politikai gazdaságtan alapvetése szerint a változás azon múlik, hogy a pozícióban levő érdekcsoportoknak érdekében áll-e az. Mivel a változások sok esetben jövedelemelosztási hatásokkal is járnak (egyesek jól járnak, mások rosszul), így a radikális váltáshoz általában új elit kell. Egy friss tanulmány azonban arra mutat rá, hogy ez a tétel megdőlni látszik, elég csak Kínára nézni. (Bővebben lásd "Változás és az új politikai gazdaságtan" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Dani Rodik szerint az elvek és a gondolatok (ideas) három módon is képesek az érdekek (ineterests) befolyásolására.