Pénzügyi Szemle online blog

A kormányok legnagyobb gazdaságpolitikai feladata a megfelelő kereslet helyreállítása, enélkül ugyanis nincs fenntartható fejlődés és munkahelyteremtés, vagyis nincs esély az államadósságok csökkentésére sem. Lawrence Summers egykori amerikai pénzügyminiszter legalábbis így látja.

Bizalom és kereslet - Lawrence Summers, az Egyesült Államok egykori pénzügyminisztere, a Harvard professzora szerint erre van szükség a gazdaság talpra állításához.

Közszféra átalakítása, privatizáció, adóreform, liberalizáció, munkaerő-piaci reform, bércsökkentés - ezeket az első ránézésre is fájdalmas lépéseket mindenképp meg kell tennie Görögországnak, amely ezzel együtt sem biztos, hogy elkerülheti a csődöt és a leszakadást.

Hogyan jutott el Görögország idáig? - ez Antonio Garcia Pascual és Piero Ghezzi tanulmányának (lásd jobb oldali hasáb) kiinduló kérdése. A szerzőpáros az okokat egészen 2001-től, a görögök Gazdasági és Monetáris Unióhoz (EMU) való csatlakozásától vizsgálja. Görögország csatlakozása az eurózónához nem csak közös fizetőeszközt, hanem olcsó hitellehetőségeket is jelentett, amely a gazdaság éveken át tartó, gyors bővüléséhez vezetett (a GDP értéke 2001 és 2008 között 164 százalékkal nőtt).

Ez a nagyarányú növekedés azonban csak a valóság egyik oldala. A valóság az, hogy a növekedés együtt járt a görög gazdaság versenyképességének nagyarányú romlásával, illetve elfedte és így tovább növelte a közszférát jellemző hatékonytalanságot.

A befektetők nem kiszolgálói többé a gazdaságpolitikának, hanem annak alakítóivá léptek elő. Ez elsősorban azzal magyarázható, hogy a globalizáció megbontotta a korábban fennálló egyensúlyt a hitelezők és hitelfelvevők között, mégpedig az előbbiek javára.

Korábban a pénzügyi körök függtek a "jó adósoktól", amely kategóriát elsősorban az államoknak tartották fenn, mára pedig legalább két szinten is komoly változások álltak be.

Az egyik, hogy az államok immár nem tekinthetőek jó adósnak, az államadósságok a banki könyvekben egyre inkább gondot jelentenek, nem pedig biztos profitot. A másik komoly változás az, hogy a globalizációval kinyíltak a határok, és azon szerencsések, akik megtakarításokkal rendelkeznek, ma már nagyon széles választékból szemezgethetnek, és egyáltalán nem evidens, hogy épp a nyakig eladósodott államoknak adják majd kölcsön megtakarított pénzüket.

"Korábban még azt lehetett gondolni, hogy nem csak az adósnak, de a hitelezőnek is fontos a kapcsolat, fontosak vagyunk mi, a hitelfelvevők is" - fogalmaz a Lélekcserélő idők: a pénzügyi körök húzzák a nótát című elemzésében (lásd a jobb hasábban) Botos Katalin, aki szerint a közpénzügyeket kézben tartani, a magánvállalkozásokat segíteni, az elszabadult elvárások forradalmát pedig megfékezni kell annak érdekében, hogy az állam újra viszonylag jó adós legyen.

Az elmúlt két évtizedben érdekes változást eredményezett a laza jegybanki politika az Egyesült Államokban, és ez a perverz folyamat a gazdasági krízis során csúcsosodott ki igazán: a gazdaság úgy gyarapodott, hogy közben egyre kevesebb új munkahely jött létre.

Az 1929-33-as világgazdasági válságot követő évtizedekben az Egyesült Államok több kisebb krízist is átélt, melyek során a munkaerőpiac gyorsan talpra állt. A válságok kirobbanását követően átlagosan 8 hónapra volt szükség ahhoz, hogy a munkanélküliségi ráta visszaálljon a korábbi békeidőkre jellemző szintre.

A 8 hónap mai szemmel nézve már nem tűnik soknak, a jelen kor gazdasági vezetői ezt gondolkodás nélkül aláírnák. A munkaerőpiac regenerációjához szükséges idő ugyanis a globalizáció korszakában hirtelen és látványosan elnyúlt, az 1990-91-es recessziót követően már 23 hónapnak kellett eltelnie, mire a foglalkoztatás visszaállt a krízis előtti szintre, a 2001-es gazdasági visszaesést követően pedig már 38 hónapnak.

A 2007-ben kirobbant válság ezt a negatív rekordot is megdönti, azaz a globalizáció által elindított folyamat tovább gyorsul: az amerikai gazdaság úgy áll vissza a stabil növekedési pályára, hogy közben nem teremt nagy számban új munkahelyeket.

A kérdés természetesen az, hogy miért?

Százezrével ontják évente a világ egyetemei a közgazdászokat, mégsem volt közülük szinte egy sem, aki előre tudta volna jelezni a mostani válságot. Sőt: nem, hogy a kiutat nem látni, de azzal is gondja van a közgazdászoknak, hogy leírják, mi is töténik jelenleg a gazdaságban. Mit lehetne válaszolni II. Erzsébetnek?

A 2012-es évet is alapjaiban meghatározó gazdasági válság 2007 végén, 2008 elején robbant ki. II. Erzsébet angol királynő 2008 novemberében ellátogatott a neves London School of Economics-ra (LSE), hogy felavassa a 71 millió fontos költséggel átadott új oktatási központot. A királynő egyszer csak odafordult Luis Garicanóhoz, az LSE kutatási igazgatójához és megkérdezte: miképp lehetséges, hogy senki nem látta előre a válságot?