Mi a közös a tengereket rettegésben tartó kalózokban és a saját hasznuk érdekében bárkin átlépő globális spekulánsokban? És mindezt miért érti jobban egy francia, mint egy magyar?

Első hallásra mindenképp meglepő párhuzamot állított fel tavaly decemberben a budapesti Francia Intézetben tartott előadásában Antoine Garapon francia jogászprofesszor, aki szerint a nemzetközi pénzügyi befektetők, a traderek egyfajta modern kalózoknak tekinthetőek.

Garapon szerint mindkét csoportot jellemzi, hogy elveti a lojalitást, a felelősséget, a szabályozottságot, hogy nem fizet adót, nem szolidáris semmilyen közösséggel, az azonnali hasznot keresi, nem fogadja el a külső korlátokat, és kizárólag a saját maga által felállított szabályokat ismeri el önmaga felettinek.

A jelen bejegyzés kereteit szétfeszítené a kalózok és a traderek közötti egyezések és különbségek számba vétele – ezzel részletesen foglalkozik Kolozsi Pál Péter "Kalózok és spekulánsok egy cseppfolyós világban" című vitacikke – de azt érdemes sorba venni, hogy miért félrevezetőbb egy ilyen összevetés Magyarországon, mint Nyugat-Európában, vagy épp Amerikában.

A tengeri párhuzam nyílván jobban érvényesül és hatásosabb is egy tengeri országban, mint egy szárazföldiben – márpedig Magyarországnak bár valaha volt tengerpartja, de a magyar gondolkodást sosem hatotta át a tengerpartiság. A magyar nyelvben a „kalóz" egyértelműen negatív konnotációjú kifejezés, szemben a nagy nyugati nyelvekkel, mint például a franciával, amelyben számos szó létezik a magyar „kalóz”-ra, és nem mindegyik jelenti feltétlenül ugyanazt. Franciául a bűnöző kalózokra a „pirate" kifejezést használják, a király, a nemzet szolgálatában álló kalózoknak pedig a „corsaire" dukál. Ez arra utal, hogy a kalózok megítélése nem volt evidens, azaz egyszerűen mást értenek kalózokon a magyarok és mást mondjuk a franciák.

Nem meglepő módon a kalózkodás nyugati megítélése nagyban függ az adott kalóz és az adott állam kapcsolatától. Az angol Sir Francis Drake például az angolok szemében nemzeti hős, a spanyolok számára pedig egy bűnöző, akinek a fejére II. Fülöp spanyol király 20 ezer dukát vérdíjat tűzött ki. Robert Surcouf, a saint-malói kalóz Anglia királyának okozott komoly károkat, Franciaországban pedig ugyanezért bárói rangot kapott. Ezzel együtt ezek a példák is azt mutatják, hogy egy francia számára a kalózokkal való összevetés nem feltétlenül derogáló, mert a kalóz ugyanúgy lehet briganti, mint szabadságharcos, egy új világ megalapítója, mint a társadalom számkivetettje, egyszerű bűnöző, mint nemzeti ellenálló.

A magyar nyelvben talán a leginkább a „betyár” kifejezésnek vannak olyan árnyalatai, amilyenekkel a „kalóz” rendelkezik tőlünk nyugatabbra, de feltehetően ez a párhuzam sem lenne szerencsés. Mégpedig azért nem, mert a pénzügyi spekuláció - akár csak nyelvi - kriminalizálása is nagyon félrevezető. A kalózok ugyanis, kihasználva, hogy a tengereken nem lehetett érvényesíteni a jogot, hogy a tenger egyfajta ex-lex állapotot jelentett, végső soron mégiscsak bűnözőkké váltak. A pénzügyi spekulánsok ezzel szemben jellemzően csak kihasználják a kiskapukat, és nem sértik meg tételesen a törvényeket. A kalózokat személyükben üldözték, a spekulánsok esetében erről nincsen szó, és minden bizonnyal nem is ez lenne a legjobb módja a világ pénzpiacait destabilizáló spekuláció visszaszorításának.

Ha van közös pont, akkor az leginkább abból adódik, hogy a hatékony fellépés a kalózok és a pénzpiacok esetében is megköveteli, hogy azon a szinten történjen szabályozás, ahol az események zajlanak. És ez egyik esetben sem a nemzeti szint.