Pénzügyi Szemle online blog

A német lakosság az egyik legszegényebb az eurózónában, felháborító hogy ők mentik a dúsgazdag délieket. Igaz vagy hamis?

Érdekes elemzést tett közzé a napokban az Európai Központi Bank, melynek adataiból a szaksajtó azt a következtetést vonta le, hogy a német háztartások az egyik legszegényebbek az eurózónában, ami alapján igazságtalan és felháborító, hogy a szegény németek segítik ki a gazdag délieket. Az alábbi grafikon ezt az eurózónán belüli egyenlőtlenséget mutatja, amire pillantva - első ránézésre legalábbis - valóban kinyílhat a bicska a német zsebekben. (Bővebben lásd "A szegény német háztartások és a görögmentés" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Medián háztartások nettó vagyona (1000 euró)

(A medián, vagy más néven középső érték, az az érték, amely a sorba rendezett adatokat két egyenlő részre osztja. A medián nem az átlagot mutatja, tehát nem azt, hogy mondjuk 5 embernek mennyi az átlagos vagyona, hanem hogy mennyi a középső, azaz harmadik ember vagyona.)

A grafikon a medián háztartások vagyonát mutatja az eurózónában, és valóban megdöbbentő, hogy míg ez a szám a németeknél alig több, mint 50 000 euró, addig a kimentett görögöknél ennek kétszerese. És akkor még nem is beszéltünk a 170-180 ezer eurós spanyol és olasz vagyonokról…

Ha a gyereket ész nélkül tömik pénzzel, az felnőtt korban csúnyán visszaüthet, főleg akkor, ha a zsebpénz mellé se elvárás, se szülői szigor, se következetesség nem társul.

Az ismert kínai mondás szerint, ha van egy barátod, adj neki halat, de ha igazán szereted, akkor tanítsd meg halászni. Valahogy így van ez a gyermekkorban kapott zsebpénzzel is, azaz a szülő nem akkor tesz jót a gyermekével, ha "kitömi" pénzzel, hanem akkor, ha megtanítja, hogyan is bánjon vele. (Bővebben lásd "A pénzügyi szocializáció aspektusai (1.) - A zsebpénz" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Kutatások bizonyítják: az, hogy felnőttként hogyan bánunk a pénzzel, tudunk-e félretenni, megalapozott befektetési döntést hozunk-e, vagy épp képesek vagyunk-e kiválasztani a megfelelő banki hitelt, az nagyrészt gyermekkorban, azaz a fiatalon megszerzett, pénzzel kapcsolatos tapasztalatok alapján dől el.

A válasz talán nem meglepetés: a bankárok, akik a plusz pénz nagy részét zsebre teszik törlesztőrészlet formájában.

Ha a gazdaság stagnál és sok az alacsony keresetű munkavállaló, akkor logikusan adódik a következtetés: meg kell emelni a minimálbért, így több pénzük lesz az embereknek, fellendül a fogyasztás, megugrik a GDP és mindenki jól jár. Mindenki, kivéve a cégeket, akik kénytelenek lesznek magasabb bérköltséggel számolni, amire ugyanakkor gyakran áremeléssel és elbocsátásokkal reagálnak. (Bővebben lásd "Felpörgő fogyasztást eredményez a minimálbér emelése" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A minimálbér összességében tehát tekinthető egyfajta adónak is, amit a magasabb árak és emelkedő munkanélküliségen keresztül mindenki megfizet, az adóbevétel ugyanakkor az alacsony keresetű munkavállalókhoz vándorol. Az emelés összesített hatása ezek alapján attól függ, hogy melyik hatás az erősebb: a minimálbért keresők emelésnek köszönhető többletfogyasztása, vagy a teljes társadalmat érintő áremelés és magasabb munkanélküliség.

Miért van az, hogy az elmúlt bő 200 évben az USA-ban 16 rendszerszintű bankválság pusztított, míg Kanadában ezen idő alatt egy sem?

Az Egyesült Államok 1790 és 2013 között összesen 16 átfogó bankválsággal volt kénytelen megbirkózni, miközben a kanadai bankrendszer még az 1929-33-as gazdasági összeomlás alatt is stabil maradt. Ezt nem lehet a szerencsére fogni - Kanadán kívül Málta, Szingapúr, Hongkong, Új-Zéland és Ausztrália bankrendszerét kerülték el eddig a rendszerszintű válságok -, a kanadaiak valamit sokkal jobban tudnak, mint az USA, és mint a fejlett és feltörekvő világ nagy része. (Bővebben lásd "Miért omlanak össze a bankrendszerek?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Charles Calomiris, a Columbia University professzora tanulmányában rámutat, hogy a kanadai bankrendszer stabilitása tulajdonképpen a franciáknak köszönhető. A brit gyarmatosítók ugyanis olyannyira tartottak a többségében francia gyökerekkel rendelkező kanadaiaktól, hogy a politikai és pénzügyi rendszert szigorú központi szabályok mentén alkották meg, mégpedig úgy, hogy az ország pénzügyi működését biztosító szabályokat ne a választók akaratához igazodó politikusok, hanem független intézmények alakítsák.

A fejlett gazdaságok nyakig el vannak adósodva, a befektetők pedig szinte ingyen finanszírozzák őket.

A 10 éves amerikai és brit állampapír hozam 1,7, a német 1,2, a japán pedig 0,5 százalék közelébe süllyedt, ami roppant megnyugtató lehet az államadósság miatt aggódóknak. Egyáltalán, miért izguljunk a japánok GDP-hez mért 200 százalékos államadósságáért, ha a fizetett kamat mindössze 0,5 százalék évente? (Bővebben lásd "Mi indokolja az alacsony hosszú távú kamatokat?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Kétségtelen tény, hogy a helyzet most még megnyugtató, a belátható jövőben ugyanis minden amellett szól, hogy a jelenlegi alacsony kamatok kitartanak. Kenneth Rogoff, a Harvard közgazdásza ugyanakkor rámutat, hogy távolról sem igaz az a nézet, mely szerint a jegybankok tartják 0 százalék közelében a kamatokat. A jegybank ugyanis tipikusan csak a rövid távú állampapír-hozamokra van hatással, és bár kétségtelen tény, hogy a fejlett világ legtöbb központi bankja a hosszú távú állampapírok piacán is jelen van, mint vevő, ezeken a piacokon a tendenciákat alapvetően már nem a jegybankárok irányítják.