Pénzügyi Szemle online blog

A közbeszerzések ideális lebonyolítása elvi szinten sem egyszerű, nem hogy a gyakorlatban.

Ki építse a metrót, melyik beruházó nyeri el a milliárdos autópálya-projektet, vagy épp ki újíthatja fel a gimnáziumot? És mi van, ha a nyertes visszatáncol? Súlyos kérdések, melyek közvetlenül csak kevesek életére vannak befolyással, közvetetten mégis mindenkit érintenek. (Bővebben lásd "A közbeszerzés mint árverés - Elméleti modellek és gyakorlati problémák" című cikkünket a jobb oldali hasábban.)

Magyarországon évente a GDP 5-10 százalékának megfelelő összeget költenek el közbeszerzésekre, ami forintban kifejezve valahol 1200 és 2500 milliárd között lehet. Ekkora summánál már minden apró százalék tízmilliárdokat jelent, így nagyon nem mindegy, hogy mely cégek és milyen feltételekkel nyerik el a lehetőséget.

A világ jegybankjai az infláció helyett a gazdasági növekedésre koncentrálhatnak a jövőben, a feltörekvő országokban azonban bezavar a devizaárfolyam.

Egyre többen egyre többet beszélnek arról, hogy a jegybankokban a korábbi inflációs célkövetés rendszerét elsöpörte a válság, és szinte biztosnak tűnik, hogy a régi rendszerhez nincs visszaút. A jövő jegybankjait új célok és új eszközök jellemzik majd, melyek a remények szerint jobban illeszkednek a megváltozott gazdasági rendhez. (Bővebben lásd "Tartós paradigmaváltás a jegybanki politikákban" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A fejlett világ központi bankjainak célja például egyre inkább úgy tűnik, hogy a nominális GDP - reál GDP plusz infláció - növekedési ütemének stabil szinten tartása lesz. Egy 2,0 százalékos infláció és 3,0 százalékos reálgazdasági növekedés mellett hosszú távon a nominális GDP-re vonatkozó 5,0 százalékos cél tűnik reálisnak. Azaz ha a gazdaság nominális növekedési üteme ettől elmarad, akkor a jegybank minden eszközzel - nem csak a kamattal - igyekszik majd élénkíteni, tartósan 5,0 százalék feletti bővülés esetén pedig hűteni.

Nem arra kellene figyelni, hogy milyen megszorításokkal lehet faragni a költségvetési hiányon, hanem arra, hogy hogyan lehet hatékonyabban elkölteni a milliárdos adóbevételeket.

Kenneth Rogoff, a Harvard professzora egyértelművé teszi: nem akarunk lemondani az állam által biztosított szolgáltatásokról (autópálya, tömegközlekedés, ingyenes felsőoktatás, nyugdíj, rendőr…), miközben többet sem akarunk adózni, a költségvetés hiányát valahogy mégis le kellene szorítani. (Bővebben lásd "Hatékonyabb állam kell" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A megoldás a szakember szerint csakis az lehet, ha az állam hatékonyabban költi el az adóbevételeket, így vagy kevesebb adóból biztosít ugyanolyan szolgáltatást, vagy szinten maradó adók mellett nyújt egyre többet és többet.

Megvan, mit nézett el alaposan az IMF, amikor megszorítást javasolt az európai országoknak.

Korábbi posztunkban bemutattuk, hogy az IMF alapos hibát vétett a válság során, miután alulbecsülte a költségvetési szigor gazdasági aktivitásra való kihatását. A szakemberek ugyanis úgy számoltak, hogy az eurózónának megéri ragaszkodni a megszorításokhoz, miután 1 százaléknyi adóemelés vagy kiadáscsökkentés "mindössze" 0,5 százalékkal csökkenti a GDP-t. Ezzel szemben kiderült, hogy a negatív hatás a valóságban nem 0,5, hanem 1,3, azaz egy 1 százalékos megszorítás valójában 1,3 százalékkal rontott a nemzeti összterméken. (Bővebben lásd "Ezért tévedett az IMF" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

De vajon hogyan tévedhetett ekkorát az IMF, és hogyan adhatott olyan tanácsot az eurózónának, ami hosszú elnyújtott stagnálást, a dél-európai országokban pedig mély recessziót okozott?

A feltörekvő országokba egyre több külföldön pallérozódott vállalatvezető tér haza.

Az elmúlt évtizedekben a globalizáció erősödésével beindult a "brain drain", vagy "agyelszívás" folyamata, melynek során a fejlett nyugati államok magukhoz csábították a szegényebb feltörekvő országok okos és tettre kész fiataljait. A fiatalok új hazájukban diplomát szereztek, nyelveket tanultak, munkát vállaltak, sőt nem ritkán vállalatot alapítottak, vagy küzdötték fel magukat egy-egy nagy cég vállalati ranglétráján. (Bővebben lásd "Brain gain: egyre több vállalatvezető tér haza" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A folyamat a feltörekvő országoknak jelentős veszteséget okozott, hiszen potenciális adófizetőket veszítettek, a fogadó országnak viszont óriási nyereséget jelentett. Mára ugyanakkor egyre több jel utal arra, hogy a folyamat fordulóban van.