Pénzügyi Szemle online blog

Az Európai Központi Bank a krízis első éveiben viszonylag könnyű helyzetben volt, az eurózóna válsága ugyanis elsősorban adósságválság volt, amire nyugodtan mondhatta: a költségvetés és államadósság problémáit oldják meg az egyes államok.

Mostanra azonban a hullámok elérték a jegybank felségterületét is, a válság ugyanis már az eurózóna pénzügyi rendszerét veszélyezteti, amely fölött ugyanakkor maga az EKB őrködik. Most már nem lehet meghúzódni a "hátsó ülésen", a recsegő-ropogó állampapírpiaccal és pénzügyi rendszerrel valamit kezdeni kell, különben hamarosan nem lesz sem euró, sem eurózóna, amit meg lehetne védeni. (Bővebben lásd "Most már az EKB sem ülhet tétlenül" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Az ugyanis nem működhet, hogy az egyik állam, vagy az adott állam bankjai nulla százalékos kamat mellett kap hitelt, miközben a másik 4-5-6 százalékon. Így nem működhet a rendszer, itt valamit tennie kell a jegybanknak, ez már nem az egyes tagállamok feladata.

Naponta olvasunk arról, hogy hogyan lehetne enyhíteni a válságot. Íme, egy újabb ötlet: az amerikai jegybank vegyen részvényeket!

Hogy miért? A jegybank szerepét betöltő Fed a tengerentúlon eddig két programot is bejelentett, melyek keretében több mint 1000 milliárd dollár értékben vásárolt állampapírokat és jelzálogleveleket. (Bővebben lásd "Kötvények helyett részvényeket vegyen a Fed?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A programok és a vásárlások hatására a kamatok csökkentek, a gazdasági szereplők alacsonyabb kamatlábak mellett jutottak hitelhez, miközben az állampapír piaci hozamok esése nyomán az immáron a GDP 100 százalékára rúgó államadósság is könnyebben finanszírozhatóvá vált. (A 10 éves állampapír hozam 1,5 százalék, míg itthon megközelítőleg 7,0, ez óriási előny az amerikai álamnak, és ez részben a jegybank vásárlásainak köszönhető.)

Egyre élesebb vita kezd kialakulni arról, hogy fizessenek-e többet a gazdagok az Egyesült Államokban, azaz hogy hogyan alakuljon a felső tízezer számára megállapított adókulcs.

A "gazdagok" Bush-elnöktől igencsak gáláns adókedvezményeket kaptak, aminek köszönhetően ma a fejlett gazdaságok között az Egyesült Államok rendelkezik az egyik legalacsonyabb adókulcsokkal a legfelső fizetési kategóriákban. Obama elnök emelné a gazdagok és szupergazdagok adóit, akik természetesen kézzel-lábbal tiltakoznak. (Bővebben lásd "USA: éles adóvita a szupergazdagokról" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A leggazdagabb 0,1 százalék részesedése a teljes jövedelemből (százalék)

De vajon kell-e sajnálnunk a vélhetően adóemelés elé néző amerikai gazdagokat? A kérdés költői, mint ahogyan a fönti grafikon is kiválóan mutatja, az amerikai gazdagok világviszonylatban is szemtelenül sokat keresnek.

Egy éve ilyenkor nagy volt az aggodalom, a Standard & Poor's hitelminősítő ugyanis olyat tett, amire nem sokan vetemednének: leminősítette az Amerikai Egyesült Államokat.

Pánik, találgatás és világvége hangulat, mindenki azt számolgatta, hogy ez a lépés mennyire fogja megrázni a világ legnagyobb gazdaságát. Eltelt egy év, és kiderült, hogy semennyire. Sőt, az amerikai kötvények, részvények és a dollár kitűnően szerepeltek ebben az időszakban, sokkal jobban, mint bármelyik másik fejlet ország értékpapírjai. (Bővebben lásd "Egy éve minősítették le az USA-t" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A leminősítés évfordulója alkalmából a Bloomberg körbekérdezett a szakemberek körében, akik többnyire azt hangsúlyozták, hogy a hitelminősítő lépése hosszabb távon gyakorlatilag senkit sem érdekelt.

Két megoldás van az európai bajokra, magasabb német infláció, és/vagy további spanyol megszorítás.

Az eurózóna kettészakadt versenyképesen működő, fenntartható költségvetéssel és államadóssággal bíró északi országokra, és versenyképtelen, eladósodott déliekre. Ha nem lenne közös a deviza, akkor a két régió közti különbséget viszonylag gyorsan és hatékonyan ki lehetne egyenlíteni, mégpedig a deviza leértékelésével. Ha a spanyol deviza mondjuk 20 százalékkal leértékelődne a némettel szemben, az sok mindent megoldana. (Bővebben lásd "Északiak vs. déliek az eurózónában" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Így ugyanakkor, hogy a spanyol és a német deviza egymással szemben nem tud leértékelődni, csupán fájdalmasabb módjai maradtak a különbség csökkentésének. A két fennmaradó módszer a következő: az északi országokban tartósan magasabb inflációt kell megengedni, min délen, és/vagy délen további hiánylefaragással és bércsökkentéssel kell versenyképesebbé tenni a gazdaságot.