Pénzügyi Szemle online blog

Az ibériai állam belekeveredett egy súlyos lefelé tartó spirálba, melyből egyelőre nem látszik más kiút, mint a görög út.

Mint arról már korában írtunk, Spanyolország számára elsősorban nem az államadósság vagy a felelőtlen állami költekezés jelent komoly problémát, hanem az összeomló ingatlanszektor hitelei és a bankrendszer megroppanása. (Bővebben lásd "Spanyolország: tovább előre a görög úton?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Az ingatlanboom idején rengeteg rossz minőségű hitelt utaltak ki a bankok, melyek most, a munkanélküliség emelkedésével, az ingatlanárak zuhanásával és a gazdaság recessziójával visszafizethetetlenné váltak.

A bankok nyakig ülnek a rossz hitelekben, a munkanélküliek tömegei képtelenek fizetni, az ördögi körből nem látszik más megoldás, minthogy a spanyol állam átvállalja a banki veszteségek egy részét. Ezzel ugyanakkor hirtelen megugrana az államadósság, már egy olyan szintre, amit nem lehetne sem kinőni, sem visszafizetni.

A közgazdaságtan elsőre talán bonyolultnak tűnik, pedig valójában nagyon nem az, főleg ha valaki a jövő helyett a múltba tekint.

Nincs új a Nap alatt, a jelen gazdaságpolitikai dilemmái ugyanilyen fejtörést okoztak az elmúlt évszázadok, sőt évezredek gazdasági vezetőinek is. Nincs más dolgunk, mint megvizsgálni, hogy a múltban a hasonló problémákat milyen módszerekkel próbálták kezelni, és ezek közül a módszerek közül melyek voltak azok, amik működtek. (Bővebben lásd "Ami ott nem működött, az itt se fog" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A jelen válságot szokás az 1929-33-as krízishez hasonlítani, ahol ugyancsak egy korábbi boom végéhez ért a világ, gyors összeomlással, majd elhúzódó recesszióval, munkanélküliséggel, bankcsődökkel, kezelhetetlennek tűnő adósságokkal. Az akkori "válságkezelés" nagyban hasonlított a jelenlegi európai próbálkozásokra, azzal a különbséggel, hogy az 1929-33-as válság során az USA vezetése viszonylag hamar rájött, hogy rossz úton jár.

Az európaiak egy szót se szóljanak, az Amerikai Egyesült Államok átalakulása egy működőképes gazdasági közösséggé mintegy 200 évig tartott!

Újságírók, befektetők és gazdasági "megmondóemberek" gyakran méltatlankodnak azon, hogy az európai politikusok évek óta képtelenek összerakni egy életképes eurózónát. Az igazság azonban az, hogy egy jól működő gazdasági közösség megalkotása legalább évtizedeket vesz igénybe, a követendő példaként felhozott Amerikai Egyesült Államok megalkotása például az 1776-ban aláírt Függetlenségi Nyilatkozattal kezdődött, és mintegy 200 évig tartott. (Bővebben lásd "Fiskális unió: mit tanulhat az EU az USA-tól?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Az európai integráció a maga gyermekbetegségeivel szépen lassan halad előre, hiba lenne azonban arra számítani, hogy a törekvések akár a következő években beérjenek. Az USA mintájára több nagyon fontos változás vár még az eurózónára. Ezek közül az egyik az ún. "no-bailout" szabály elfogadása és betartása, amely kimondja, hogy az egyes tagállamokat nem menti meg a központi kormányzat, egy esetleges csőd esetén a veszteséget a hitelezőknek kell viselniük. Szép is lenne, ha mindig mindenkit kimentenének, akkor igencsak elkanászodnának a helyi politikusok…

Alig telt el néhány nap a június 28-29-ei EU-csúcs óta, és a friss hírek máris arról szólnak, hogy az európaiak nem akarnak egymáson segíteni, akkor már inkább veszni hagynák az eurót.

Az EU-csúcson a vezető európai politikusok ígéretes válságkezelő tervet állítottak össze - bankunió alapjainak letétele, gazdaságösztönző csomag, olasz/spanyol kötvénypiacok megtámasztása, bankok feltőkésítése -, a finn pénzügyminiszter ugyanakkor már pénteken jelezte, hogy Finnország inkább kilép az euróövezetből, mintsem hogy kezességet vállaljon más eurózóna tagországok adósságáért. Később kiderült, hogy Hollandia sem járul hozzá ahhoz, hogy az eurózóna mentőalapja, az EFSF/ESM spanyol és olasz állampapírokat vásároljon. (Bővebben lásd "Bankunió: legyen, vagy ne legyen?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Ha ez nem lenne elég, több mint 150 német közgazdász - a legismertebb szakemberek vezetésével - felszólította Angela Merkel kancellárasszonyt, hogy az EU-csúcson vállaltakkal szembe menve ne támogassa az európai bankuniót.

Az EU vezetői olyan megállapodást kötöttek, aminek semmi realitása.

Húsz évig tartó válságnak néz elébe Európa, legalábbis Wolfgang Münchau, a Financial Times publicistája szerint. Münchau ezt arra alapozza, hogy szerinte a legutóbbi európai uniós csúcsértekezleten született megoldási javaslat egy jelentős lépés volt - csak éppen a rossz irányba ("Az eurózóna válsága 20 évig fog tartani" című írását lásd a jobb oldali hasábban).

A publicista logikusan érvel. A csúcson ugyanis abban állapodtak meg az európai vezetők, hogy lesz közös bankfeltőkésítés, de csak akkor, ha tető alá hozzák a bankuniót. Annyi csupán a baj, hogy a Bundesbank már egyértelművé tette, hogy ez utóbbi csakis politikai unió esetén reális lehetőség, ami pedig jelen állás szerint messze van a megvalósulásra esélyes projektek halmazától. Vagyis rendezkedjünk be egy még húsz évig tartó krízisre!