Pénzügyi Szemle online blog

A fejlett a gazdaságok a mainál akár jóval magasabb államadósságot is megengedhetnének maguknak, főleg ha a leendő nyugdíjasok még jobban beszállnának a buliba.

Az elmúlt években a gazdaságpolitikusok - elsősorban az eurózónában - úgy tekintettek az államadósságokra, mint első számú közellenségekre, egyre inkább bebizonyosodik ugyanakkor, hogy egész végig rossz vadat üldöztek. (Bővebben lásd "Ennél jóval magasabb államadósság is finanszírozható lenne" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Látszólag van is oka a félelmeknek, az államadóság a legtöbb fejlett gazdaságban ugyanis a II. Világháború óta nem látott szintre emelkedett, amiből azt gondolhatnánk, hogy minden országban tombol az adósságválság, a kötvénypiacok pedig az összeomlás szélére kerültek. Mindez ugyanakkor távolabb nem is lehetne a valóságtól, hiába emelkedett ugyanis a brit államadósság a GDP 80, az amerikai 100, a japán pedig a nemzeti össztermék 200 százaléka fölé, az állampapírpiaci kamatok ezekben az országokban történelmi mélypontra estek.

Túl magas a költségvetés hiánya? Ha csökkented a kiadásokat, megmenekülsz, ha adót emelsz, elbuksz.

A pénzügyi világ kitörő örömmel fogadta a hírt: az USA gazdaságát elkerülte a "fiscal cliff", miután az ország vezetői megegyeztek a költségvetést rendbe tevő intézkedésekről. Pontosabban adóemelésekről, melyek bár rövid távon valóban javítják a költségvetés helyzetét, a gazdaság hosszú távú növekedési kilátásait, azaz végső soron az adóbevételek jövőbeli várható értékét csökkentik - véli William G. Gale, a Brookings intézet közgazdásza. (Bővebben lásd "Súlyos hibát vét az USA az adóemelésekkel" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A szakember szerint az USA gazdaságának egyenesen ösztönzőkre lenne szüksége, és semmiképpen sem adóemelésre, arról nem is beszélve, hogy a politikusok a döntéssel nem terelték hosszú távon is fenntartható pályára a költségvetést, csupán elodázták a bajokat. Lehet, hogy jobb lett volna hagyni, hogy életbe lépjenek az automatikus kiadáscsökkentések, ami rövid távon kétségtelenül nagyobb sokkot eredményezett volna, hosszú távon azonban jobb pozícióba juttatta volna a gazdaságot?

Kiderült, hogy hibás modell alapján dolgozott és adott tanácsokat éveken át a Valutaalap.

Egy tipikus és elég leegyszerűsítő gazdaságpolitikai "leosztás" szerint világunk azért nem a létező világok legjobbika, mert a választóik fogságába esett nemzeti kormányok nem elég bátrak ahhoz, hogy a bölcs nemzetközi szervezetek tanácsait követve kijussanak a válságból. Na de mi van akkor, ha a kapott nemzetközi tanács egyszerűen rossz? (Bővebben lásd "Az IMF és a költségvetési szigor: ideje újragondolni!" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Felmerül természetesen a kérdés, hogy mit jelent a "rossz" ebben a kontextusban, de az bizonyos, hogy ha a tanácsadáshoz használt modell téves, akkor jó eséllyel téves a javasolt gyógyszer is. Na valami ilyen történt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) legutóbbi kongresszusán, ahol az IMF beismerte, hogy mindeddig alulbecsülte a költségvetési szigor gazdasági aktivitásra való kihatását.

A közgazdászok amit csak lehetett, elszámoltak az elmúlt öt évben.

"Miért nem látta senki a közelgő válságot?" - kérdezte II. Erzsébet brit királynő még 2008-ban a London School of Economics közgazdászait. És hogyan lehet az, hogy a "szakma" jócskán túlbecsülte a 2011-12-re jósolt gazdasági növekedéseket Európában? Miközben ugyanis az üveggömbök mindkét évre 2-2,5 százalékos növekedést jósoltak, addig az eredmény stagnálás/recesszió lett. (Bővebben lásd "Miben tévedtek a közgazdászok?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A közgazdasági modellek alaposan felsültek a válság előtt és alatt is, ami felveti a kérdést: van-e egyáltalán értelme a gazdasági tervezésnek egy olyan világban, ahol akár egy-két hónap alatt alapjaiban változhatnak meg a feltételek.

Lengyelország volt az egyetlen európai ország, amely a válság legnehezebb időszakában is elkerülte a recessziót. Mégis hogy csinálták?

A lengyel gazdaságpolitika sikerére már az Egyesül Államok közgazdászai is felkapják a fejüket, ami nem is csoda, hisz míg az eurózóna évek óta szenved az adósságválságtól, addig a lengyel gazdaság töretlenül erősödik. A The Economist internetes oldalán megjelent elemzés összegyűjtötte a siker három titkát (Bővebben lásd "A sikeres lengyel gazdaságpolitika három titka" című cikkünket a jobb oldali hasábban):

- Először is a 2008 előtti hitelboom alatt a lengyel háztartások nem külföldi devizában, hanem saját pénzükben, a zlotyban adósodtak el. Ennek köszönhetően a 2008-as krach után a gyengülő zloty - a zuhanó forint miatt szenvedő magyarokkal ellentétben - a lengyeleket nem sodorta nehéz helyzetbe, sőt a zloty leértékelődése az export élénkülésén keresztül egyenesen serkentőleg hatott a gazdaságra.