Pénzügyi Szemle online blog

Egyre kisebb szükségünk van a gondoskodó államra, annak mérete mégis egyre növekszik.

Az elmúlt száz évben az állami kiadások jóval gyorsabban növekedtek, mint maguk a gazdaságok, például az Egyesült Államokban az inflációval korrigált átlagjövedelem 1929-óta a négyszeresére - 42 000 dollárra - nőtt, miközben az állami kiadások 25-szörösükre híztak. A tendencia a legtöbb fejlett gazdaságra igaz, így nem is csoda, ha a sajtó roskadozik az államadóságok és a költségvetések tarthatatlan helyzetéről szóló cikkektől. (Bővebben lásd "Egyre kevésbé van szükség gondoskodó államra?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Az államok egyre nagyobbak, és a gazdaság egyre több területén vannak jelen, a számok azonban azt mutatják, hogy amint egyre gazdagabbá válik egy ország, az állampolgároknak úgy lesz egyre kisebb szükségük az államra. Az USA-ban például az 1929-óta négyszeresére emelkedő reáljövedelem azt eredményezte, hogy ma már a középiskolát végzett, gyermeket nevelő, és nyolc órás munkahellyel rendelkező szülők között a szegénységi küszöb alatt élők aránya kevesebb, mint 2,0 százalék.

Az egyszer már bebizonyosodott, hogy ha korlátozások nélkül mindenki ugyanazt a devizát használja, az nem működik Európában. Miért működne az, ha mindenki ugyanolyan állampapírokkal operálna?

Az eurózóna gondjaira megoldást jelenthetne, ha nem lennének külön olasz, spanyol vagy német állampapírok, hanem az egyes tagországok egy nagy közös európai állampapírpiacon adnák el államkötvényeiket. Lenne európai államkötvény, éppen úgy, ahogyan az Egyesült Államok csinálja. (Bővebben lásd "Euróválság: közös hitelkeret lehet a megoldás?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A válság méregfoga így ki lenne húzva, hiszen a spanyol vagy olasz papírokat nem kéne rásózni a befektetőkre, mindenki venné a teljesen biztonságos, éppen ezért alacsony kamatozású közös európai kötvényeket. Az adósságok így gond nélkül finanszírozhatók lennének, megszűnnének a bajok.

Túlköltekezés, rosszul használt EU-s pénzek, adósságátvállalás és betartalékolt IMF-hitel - íme pár ok a magyar adósság nyomasztó megugrására.

Magyarországon az állami szférán belül mind a központi kormányzat, mind pedig az önkormányzati alrendszer el van adósodva, mégpedig elég jelentős mértékben. De tételesen mi vezetett az adósság megugrásához? Melyek voltak azok a strukturális okok, esetleg téves döntések, amik ide vezettek? (Lásd Domokos László cikkét "Az adósság elleni harc és az Állami Számvevőszék ellenőrzési tapasztalatai" címmel a jobb hasábban).

Az elemzés alapját az Állami Számvevőszék jelentései adják, amelyek tényszerűen veszik sorba az adatokat: a központi államadósság emelkedését részekre bontották, és azt egy-egy gazdaságpolitikai döntéshez, eseményhez kötik. Eszerint az államháztartás központi alrendszerének adóssága 2006-tól 2011-ig 64,2%-kal nőtt, és elérte a 20 955,5 milliárd forintot. Ez azt jelenti, hogy hat év alatt több mint 8 ezer milliárd forint volt az emelkedés. Egy évben 250 munkanappal számolva azt lehet mondani, hogy naponta több mint 5 milliárd forinttal többet költött a magyar állam, mint amennyi bevétele volt. Már ez is elég szemléletes, de még riasztóbb, hogy munkaóránként 700 millió forint volt a többletkiadás.

Júliusban az EKB elnökének szavai megmentették az eurót, egyre többen gondolják azonban úgy, hogy a korlátlan európai mentőöv csak egy blöff volt.

Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke július 26-án sorsfordító beszédében hangsúlyozta: az EKB minden tőle telhetőt meg fog tenni annak érdekében, hogy megmentse az eurót. Az eurózóna széthullását jósoló elemzések után ez az ígéret hirtelen fordulatot hozott az eseményekben, a kétkedők azonban már akkor arról beszéltek, hogy a jegybank elnöke blöfföl. Az azóta eltelt bő három hónap arra enged következtetni, hogy igazuk volt. (Bővebben lásd "Bejöhet a Draghi-blöff?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Az EKB ugyanis az ígéreten kívül eddig semmilyen konkrét lépéssel nem állt elő, igaz erre nem is volt szükség, miután a kötvénypiacok már a puszta szavaknak köszönhetően is megnyugodtak. Bajból viszont továbbra is van bőven Európában, a munkanélküliség tovább emelkedik, a recesszió visszatért, és a spanyol/olasz időzített bomba a háttérben tovább ketyeg.

Lezajlott az amerikai elnökválasztás, az ünneprontók azonban rögtön felteszik a kérdést: hogyan faragható le a költségvetés hiánya, és állítható meg az államadósság emelkedése?

Az Egyesült Államok államadóssága a GDP 100 százaléka fölé lendült, míg a költségvetés hiánya az elmúlt két év javulása után is 7-8 százalék lehet jövőre, ami egyre több szakembert tölt el aggodalommal. Az IMF elemzői szerint például az államadósság minden 10 százalékpontos emelkedése 0,17 százalékponttal lassítja a GDP növekedésének ütemét, ami azt jelenti, hogy az elmúlt öt év adósságemelkedése nyomán a világ legnagyobb gazdasága évi 0,5-1,0 százalékot veszít lendületéből. (Bővebben lásd "Így állítható fenntartható pályára az USA államadóssága" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A számok alapján azt gondolhatnánk, hogy nagy a baj, és Barack Obama az adósságlefaragás terén lehetetlen feladatra vállalkozik második elnöki ciklusa alatt, Richard Kogan, a Center on Budget and Policy Priorities kutatóintézet közgazdásza azonban rámutat: a feladat jóval könnyebben teljesíthető, mint azt a hírek alapján gondolnánk.