Pénzügyi Szemle online blog

Szigorú állami regulára van szükség, máskülönben a szabadon fickándozó "piacok" ismét ránk omlasztják a világot.

A "hagyjuk szépen magukra a piacokat, az állam ne szóljon bele a dolgokba" elv megbukott, ez világosan látszik, a magára hagyott gazdaság ugyanis se nem hatékony, se nem stabil, se nem öngyógyító. Joseph Stiglitz, Nobel-díjas közgazdász szerint a gazdaságnak szabályozásra van szüksége, korlátokra, és állami közbeavatkozásra, máskülönben törvényszerűen időről-időre összeomlik. (Bővebben lásd "Szigorúbb állami felügyeletre van szükség!" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Itt vannak például a bankok, ahol Stiglitz kifejezetten hiányolja az állami regulát, hangsúlyozva, hogy a válság kitörése óta csak még koncentráltabb lett a bankszektor. A közgazdász szerint az óriásbankok befolyását kell letörni, különben borítékolható a következő válság. A "too-big-to-fail" hozzáállás nem megfelelő, azaz mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy egyes szuperbankok ne tehessenek meg bármit, mondván túl fontosak ahhoz, hogy elbukjanak.

Tényleg az lenne a jó jegybankár, aki ül egy besötétített szobában, bedugaszolja a fülét, számolja az inflációt, és ha az túl magas, akkor kamatot emel és forintot erősít? Ugye, hogy nem!

A jegybank állam az államban - gyakran lehet ez az érzésünk, amikor bármilyen józannak tűnő, monetáris politikával kapcsolatos felvetésre jön a ledorongolás, hogy csend, itt most a jegybanki függetlenség veszélyes mezejére érkeztünk. (Bővebben lásd "Monetáris politika, érdekcsoportok, pénzügyi válság" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

A jegybankok működésének függetlenségét előíró dogma az 1970-es évek végének és az 1980-as évek elejének két nagyhatású tanulmányából ered. Kydland és Prescott, illetve Barro és Gordon azt mutatta ki, hogy bizonyos feltételek mellett a jegybankok csak azzal tudják a társadalmat szolgálni, ha leviszik az inflációt, ehhez pedig az kell, hogy a kormány ne mondhassa meg, mit kell a jegybankároknak tennie. A modellek intellektuális felépítményként igazi remekművek, végigolvasva a tanulmányokat jön az "aha-élmény" és a meggyőződés, hogy ezt másképp nem is lehet.

Na, de mi a baj ezekkel a modellekkel és miért kell most minden jegybanknak teljesen más irányt követnie, mint eddig? Nézzük!

Kutyaszorítóba került az amerikai jegybank: ha túl gyorsan vonja ki a pénzt a rendszerből, akkor összeomolhat a gazdaság, ha túl lassan, akkor veszélyes buborékok alakulnak ki a pénzpiacokon.

Nincs jó megoldás az Egyesült Államokban, a jegybanknak ugyanakkor hamarosan döntenie kell, hogy melyik utat választja. A Fed még a válság kezdetén vitte le az alapkamatot 0 százalék közelébe, és korábban azt ígérte, hogy egészen addig ott is tartja, míg nem csökken megnyugtató szintre - mondjuk 6,5 százalék alá - a munkanélküliségi ráta. Erre a legfrissebb előrejelzések szerint egészen 2015-ig várni kell… (Bővebben lásd "Veszélyes választás előtt az amerikai Fed" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Emellett három körben több ezer milliárd dollárnyi friss pénzt nyomott a rendszerbe, ezek a pénzek ugyanakkor nem a termelő gazdaságba áramlottak, hanem a pénzpiacokra, ahol szépen lassan újabb veszélyes buborékokat kezdtek fújni. Ezeket a pénzeket ki kell(ene) vonni - és ezzel párhuzamosan emelni az alapkamaton -, ha azonban a Fed túl gyorsan lép, akkor recesszióba taszíthatja a gazdaságot, viszont ha túl lassan, akkor a kint keringő pénzek által fújt buborékok kirobbanthatnak akár egy újabb összeomlást és pénzügyi válságot is.

Az MNB tegnap közölte, hogy augusztus elejéig a mostani 4500 milliárdról 3600 milliárdra csökkentenék a kéthetes betéti állományt. Itt az ideje, mert van min spórolni, az biztos.

Egyik korábbi posztunkban kifejtett okok nyomán 2009-et követően a magyar kereskedelmi bankoknak jelentős forintforrásaik keletkeztek. Ezeket a pénzeket nem forgatták vissza hitelezésre, nem vettek belőle állampapírt, hanem a jegybanknál tartották. Gondot csak az jelentett, hogy ez a jegybank számára évi 200-250 milliárd forint kamatkiadást okozott, és okoz a mai napig is.

Sajnos olyan világot élünk, amikor az államnak minden egy forint kiadásra oda kell figyelnie, nem engedhet meg magának egyetlen felesleges milliárdnyi plusz költséget sem, nem hogy 200-at. (A témáról készített "A monetáris politika kockázatai és az államadósság-szabály" című ÁSZ-tanulmány a jobb oldali hasábban érhető el.)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ma Európában takarékoskodni kell, ez a jelszó, különösen ott, ahol bőven van tere a költségek faragásának. Magyarországon az MNB tipikusan ilyen hely, ahol több európai ország gyakorlatát átvéve akár évi több tíz milliárd forint megtakarítás is elérhető lenne.

A devizahitelek felfutásában mindenki érdekelt volt: az állam, a lakosság, a bankok és a beruházók is.

A jelen hitel- és adósságválság nem egyedi eset, a történelem bizonyos időszakonként kitermeli a maga hitelpiaci összeomlását. Az eseményekért - bár a sajtóban többnyire a bankok kapják a "ludas" szerepét - a gazdaság szinte valamennyi szereplője felelős, így nem meglepő, hogy a túlzott mértékű hitelezésen és lakásépítésen végül mindenki veszít - igaz legtöbbször eltérő mértékben. (Bővebben lásd "Lehet-e túlzott mértékű a lakossági eladósodottság?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Az ördögi kör az állammal és az építőipari vállalkozásokkal kezdődik, akik az építőipar felfutásában érdekeltek. Előbbi csoport teljesen érthető módon, utóbbi pedig elsősorban társadalompolitikai indokok - mindenkinek legyen saját lakása, a választók legyenek elégedettek - és a GDP-növekedési kényszer miatt (minden kormány jól felfogott érdeke, hogy nőjön a GDP és a foglalkoztatottság, és az egyik legjelentősebb szektor épp az építőipar).