Pénzügyi Szemle online blog

Az európaiak egy szót se szóljanak, az Amerikai Egyesült Államok átalakulása egy működőképes gazdasági közösséggé mintegy 200 évig tartott!

Újságírók, befektetők és gazdasági "megmondóemberek" gyakran méltatlankodnak azon, hogy az európai politikusok évek óta képtelenek összerakni egy életképes eurózónát. Az igazság azonban az, hogy egy jól működő gazdasági közösség megalkotása legalább évtizedeket vesz igénybe, a követendő példaként felhozott Amerikai Egyesült Államok megalkotása például az 1776-ban aláírt Függetlenségi Nyilatkozattal kezdődött, és mintegy 200 évig tartott. (Bővebben lásd "Fiskális unió: mit tanulhat az EU az USA-tól?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Az európai integráció a maga gyermekbetegségeivel szépen lassan halad előre, hiba lenne azonban arra számítani, hogy a törekvések akár a következő években beérjenek. Az USA mintájára több nagyon fontos változás vár még az eurózónára. Ezek közül az egyik az ún. "no-bailout" szabály elfogadása és betartása, amely kimondja, hogy az egyes tagállamokat nem menti meg a központi kormányzat, egy esetleges csőd esetén a veszteséget a hitelezőknek kell viselniük. Szép is lenne, ha mindig mindenkit kimentenének, akkor igencsak elkanászodnának a helyi politikusok…

Az EU vezetői olyan megállapodást kötöttek, aminek semmi realitása.

Húsz évig tartó válságnak néz elébe Európa, legalábbis Wolfgang Münchau, a Financial Times publicistája szerint. Münchau ezt arra alapozza, hogy szerinte a legutóbbi európai uniós csúcsértekezleten született megoldási javaslat egy jelentős lépés volt - csak éppen a rossz irányba ("Az eurózóna válsága 20 évig fog tartani" című írását lásd a jobb oldali hasábban).

A publicista logikusan érvel. A csúcson ugyanis abban állapodtak meg az európai vezetők, hogy lesz közös bankfeltőkésítés, de csak akkor, ha tető alá hozzák a bankuniót. Annyi csupán a baj, hogy a Bundesbank már egyértelművé tette, hogy ez utóbbi csakis politikai unió esetén reális lehetőség, ami pedig jelen állás szerint messze van a megvalósulásra esélyes projektek halmazától. Vagyis rendezkedjünk be egy még húsz évig tartó krízisre!

Az eurózóna adósságválsága szépen sorban szedi áldozatait, a célkeresztbe kerülő soron következő célpont Szlovénia.

A görög-portugál-ír-spanyol-ciprusi mentőcsomagokat követően az euróválság hatodik mentésre váró tagja Szlovénia lehet, miután az ország az ír/spanyol forgatókönyvhöz hasonlóan egy re súlyosabb bank- és ingatlanpiaci válságba süllyed. (Bővebben lásd "Szlovéniát is menteni kell?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Az eurózónához 2007-ben vérmes reményekkel csatlakozó ország látványos ingatlanpiaci boomot élt meg 2005 és 2008 között, az ingatlanárak ezen időszak alatt közel 60 százalékkal emelkedtek, a bankok két kézzel szórták a hiteleket, az életszínvonal pedig már az EU átlagát közelítette. A fellendülést elsősorban külföldi hitelekből finanszírozták, mindez azonban nem okozott gondot egészen addig, míg a pénzcsapok el nem záródtak.

2008-ban beütött a krach, az ingatlanárak visszaestek, az építőipar mára harmadára esett, a nem teljesítő banki hitelek száma hirtelen megugrott, az ország pedig a GDP 10 százalékát felemésztő recesszióba süllyedt.

Soros György szerint a június 28-29-re tervezett EU-csúcs az utolsó esély arra, hogy Európa vezetői megmentsék az eurózónát. A kulcs a németek kezében van.

A milliárdos befektető szerint az EU-csúcson a politikusoknak a már jól ismert politikai -, fiskális - és bankunió vázát kell megalkotniuk, amely eléggé hiteles és kivitelezhető ahhoz, hogy a pénzpiacok bizalmát elnyerje.

Félreértés ne essék, egy működőképes Európai Egyesült Államok megalkotása nem mehet végbe egyetlen EU-csúcson, a fő csapásirány és a tagországok - elsősorban Németország - elkötelezettsége azonban első lépésként elegendő lehet. (Bővebben lásd "Így menthető meg az eurózóna" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Európának el kell mozdulnia a mélyebb integráció, első lépésben pedig a bankunió felé, különben a fizetési övezetnek befellegzett.

A 100 milliárd eurós spanyol mentőcsomag bejelentését követő első tőzsdei napon, azaz hétfőn zuhantak az árfolyamok, a pénzügyi szaksajtó címlapjain pedig szinte azonnal megjelentek az Olaszországért és az euróért aggódó szalagcímek. Nagyon úgy fest, hogy ezek az átmeneti szükségmegoldások csupán csak arra elegendők, hogy néhány napos/perces megnyugvást hozzanak, a tartós javuláshoz azonban kevesek. (Bővebben lásd "A bankok menthetik meg az eurót?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Világosan látszik a pénzpiacok ítélete: ennél több kell, valami mélyebb, átfogóbb. A közgazdászok szerint ez a valami első lépésben egy bankunió, majd pedig a fiskális és politikai uniónak kell következnie.