Pénzügyi Szemle online blog

A professzor szerint Spanyolország és Olaszország is talpon marad, az eurózóna pedig egyben tartható.

Az elmúlt hetekben csitultak az eurózóna válságával kapcsolatos aggodalmak, a befektetők pedig egyelőre bizalmat szavaztak a két fókuszban lévő gazdaságnak: Olaszországnak és Spanyolországnak. Szinte biztosra vehetjük, hogy az európai krízisnek lesznek még fellángolásai, a nagy kérdés mégis az, hogy hosszú távon az említett két ország talpon tud-e maradni. (Bővebben lásd "Nem lesz olasz/spanyol csőd" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Az elmúlt hónapokban százával olvashattunk olyan elemzéseket, melyek azt taglalták, hogy a fizetési övezet miért fog összeomlani, most mégis érdemes figyelmet szentelni egy tanulmánynak, mely bár Kánaánt nem ígér, fenntartható adósságpályát azonban igen.

Az Európai Központi Bank a krízis első éveiben viszonylag könnyű helyzetben volt, az eurózóna válsága ugyanis elsősorban adósságválság volt, amire nyugodtan mondhatta: a költségvetés és államadósság problémáit oldják meg az egyes államok.

Mostanra azonban a hullámok elérték a jegybank felségterületét is, a válság ugyanis már az eurózóna pénzügyi rendszerét veszélyezteti, amely fölött ugyanakkor maga az EKB őrködik. Most már nem lehet meghúzódni a "hátsó ülésen", a recsegő-ropogó állampapírpiaccal és pénzügyi rendszerrel valamit kezdeni kell, különben hamarosan nem lesz sem euró, sem eurózóna, amit meg lehetne védeni. (Bővebben lásd "Most már az EKB sem ülhet tétlenül" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Az ugyanis nem működhet, hogy az egyik állam, vagy az adott állam bankjai nulla százalékos kamat mellett kap hitelt, miközben a másik 4-5-6 százalékon. Így nem működhet a rendszer, itt valamit tennie kell a jegybanknak, ez már nem az egyes tagállamok feladata.

Egy nappal az EKB elnökének bejelentése előtt a közgazdász megjósolta, hogy az európai jegybank nélkül nem lesz eurómentés.

Az eurónak most már aztán tényleg befellegzett - olvashattuk hetek óta, utalva a romokban lévő olaszokra és spanyolokra. Aztán mégse, csütörtökön ugyanis az Európai Központi Bank elnöke azt mondta, hogy mindent megtesz az euró védelmében. Hozzátette, hogy nyugodtan hihetünk neki, a "minden" igenis elég lesz. A pénzpiacoknak sem kellett több, a tőzsdék szárnyaltak, a forint idei csúcsára ugrott. Az eurózóna ismét csak nem omlott össze… (Bővebben lásd "Az EKB nélkül nincs eurómentés" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Charles Wyplosz közgazdász professzor egy nappal a jegybanki jelzés előtt írt tanulmányt arról, hogy miként menthető meg a fizetési övezet, és láss csodát, a szakember pont az erős jegybanki beavatkozást javasolta.

Az ibériai állam belekeveredett egy súlyos lefelé tartó spirálba, melyből egyelőre nem látszik más kiút, mint a görög út.

Mint arról már korában írtunk, Spanyolország számára elsősorban nem az államadósság vagy a felelőtlen állami költekezés jelent komoly problémát, hanem az összeomló ingatlanszektor hitelei és a bankrendszer megroppanása. (Bővebben lásd "Spanyolország: tovább előre a görög úton?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Az ingatlanboom idején rengeteg rossz minőségű hitelt utaltak ki a bankok, melyek most, a munkanélküliség emelkedésével, az ingatlanárak zuhanásával és a gazdaság recessziójával visszafizethetetlenné váltak.

A bankok nyakig ülnek a rossz hitelekben, a munkanélküliek tömegei képtelenek fizetni, az ördögi körből nem látszik más megoldás, minthogy a spanyol állam átvállalja a banki veszteségek egy részét. Ezzel ugyanakkor hirtelen megugrana az államadósság, már egy olyan szintre, amit nem lehetne sem kinőni, sem visszafizetni.

A közgazdaságtan elsőre talán bonyolultnak tűnik, pedig valójában nagyon nem az, főleg ha valaki a jövő helyett a múltba tekint.

Nincs új a Nap alatt, a jelen gazdaságpolitikai dilemmái ugyanilyen fejtörést okoztak az elmúlt évszázadok, sőt évezredek gazdasági vezetőinek is. Nincs más dolgunk, mint megvizsgálni, hogy a múltban a hasonló problémákat milyen módszerekkel próbálták kezelni, és ezek közül a módszerek közül melyek voltak azok, amik működtek. (Bővebben lásd "Ami ott nem működött, az itt se fog" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A jelen válságot szokás az 1929-33-as krízishez hasonlítani, ahol ugyancsak egy korábbi boom végéhez ért a világ, gyors összeomlással, majd elhúzódó recesszióval, munkanélküliséggel, bankcsődökkel, kezelhetetlennek tűnő adósságokkal. Az akkori "válságkezelés" nagyban hasonlított a jelenlegi európai próbálkozásokra, azzal a különbséggel, hogy az 1929-33-as válság során az USA vezetése viszonylag hamar rájött, hogy rossz úton jár.