Pénzügyi Szemle online blog

A világ legügyesebb pénzügyi innovátora, az Egyesült Államok időnként túlinnoválja magát. Így volt ez a lakáshiteleknél, és nagyon úgy tűnik, hogy most a diákhitelek esetében is ez a helyzet.

Az USA-ban jelenleg 900 milliárd dollárnyi - a magyar éves GDP megközelítőleg nyolcszorosa - diákhitel van kint a piacon, aminek mintegy harmada, azaz 300 milliárd dollárnyi esik az ún. subprime, azaz gyenge adósbesorolás alá. Ezeknek a hiteleknek jelenleg 33 százaléka nem teljesítő, és szakemberek szerint csak idő kérdése, hogy a subprime állomány szinte teljes egészében bebukjon. (Bővebben lásd cikkünket a jobb oldali hasábban)

A csődöt nem is olyan nehéz elérni, az átlagos diákhitel volumene ugyanis az elmúlt 5 évben 15 000 dollárról 24 000 dollárra ugrott - 5,3 millió forint, ami az átlag, vannak 20-30 millió forintos hitelek is! -, az államilag finanszírozott hitelek kamata pedig 2,8 százalék közeléből 6,8-7,9 százalékra emelkedett.

Bajban van a hazai ipar, mert az olcsó külföldi termékek elárasztják a piacot, a hazai termelők pedig becsődölnek. Tényleg?

Van egy egyszerű megoldás: ki kell szorítani a külföldieket, vámokkal, vagy egyéb korlátozásokkal, és meg is van oldva a gond. A hazai termelők külföldi versenytárs nélkül működhetnek, megmaradnak a munkahelyek, az emberek a hazait veszik, a kiszorított külföldi meg keres más országot, ahol terítheti a portékáit. (Bővebben lásd A hazai ipar védelme és az importkorlátozás című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Pofon egyszerűen hangzik, a gond csak az, hogy ez a megoldás 20-30 éve talán még működhetett volna, ma azonban már bizonyosan több kárt okoz, mint hasznot. A mai globalizált világban ugyanis a nemzetközi kereskedelemben olyan összefonódások épültek ki, hogy ha egy piacon egy ország korlátozásokat vezet be, az hamar visszaüt a hazai nagy cégekre is.

Az az igazi veszély, ha van pénz, de mindenki otthon kuporgatja.

A hírekben a válság alatt gyakran olvashattuk, hogy az európai állampapírpiacok az összeomlás szélére kerültek, a befektetők ugyanis nem voltak hajlandóak megvásárolni a spanyol/olasz államkötvényeket. Az eurózóna bankjai komoly bajba kerültek, mert a bankok nem adtak egymásnak hiteleket, vagy épp a magyar állampapírok és a forint lesiklópályára kerültek, miután a befektetők elfordultak és "kiszáradt a likviditás". (Bővebben lásd Botos Katalin "Egy kis pénzelmélet - pénz versus likviditás" című írását a jobb oldali hasábban)

Elromlott a hangulat és kiszáradt a likviditás? Miközben ugyancsak azt olvassuk, hogy például a magyar bankok ezer milliárd forintos tételben tartanak pénzt a jegybankban, vagy az európai bankok EKB-nál tartott betétei rekord méretűre duzzadtak?

A bevándorlás egyértelműen fellendíti a fogadó ország gazdaságát, a kivándorlás ugyanakkor számos negatív következménnyel jár.

Egyre forróbb témává kezd válni itthon a kivándorlás, miután a hírek már félmillió külföldön dolgozó magyarról szólnak. Ki nyer és ki veszít a kivándorlással? Mi lesz a nyugdíjrendszerünkkel, ki fog adót fizetni és "feltalálni", ha a diplomásaink kimennek? Dylan Matthews, a The Washington Post publicistája összegyűjtötte a témával foglalkozó tanulmányokat, és öt nagyon érdekes következtetést tett: (Bővebben lásd Ki nyer, ki veszít a bevándorlással? című cikkünket a jobb oldali hasábban)

1, A bevándorlók pénzügyileg jellemzően jól járnak, miután a fizetésük legalább 2-3-szoroságra, de szélsőséges esetben akár 10-szeresére is emelkedhet.

2, A fogadó ország gazdasága szintén nyer, a bevándorlók ugyanis jellemzően fiatal adófizetők, akik fizetésük elköltésével pörgetik a gazdaságot. A munkaerő kínálati sokk pedig nem igazolható, azaz nem igaz, hogy a bevándorlók érkezésével növekedne a munkanélküliség.

Ha nem költünk infrastruktúrára és közoktatásra, akkor hiába jönnek az uniós milliárdok.

Mikor beléptünk az EU-ba, azt hallhattuk magunk körül, hogy "Na majd most jönnek az uniós milliárdok, fejlesztések, nyugati életszínvonal". Az azóta eltelt időszak azonban bebizonyította, hogy a "jön a nyugati életszínvonal" helyett sokkal inkább a "segíts magadon, és talán az Unió is megsegít" elv érvényes. Mindez talán elsősorban az ország keleti felére igaz, ahol az uniós fejlesztési pénzek ellenére szegénység és munkanélküliség a jellemző. (Bővebben lásd ''Ez egy érdekek mentén formálódó szabályrendszer'' című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Érdemes felidézni egy kelet-magyarországi történetet. Az EU kigondolta, hogy a következő évek hívószava a "smart specialization", az "okos specializáció" lesz, ami annyit tesz, hogy az ország egy-egy pontján nagy hozzáadott értéket jelentő célzott innovációs fejlesztésre kerüljön sor. A brüsszeli illetékesek el is látogattak Kelet-Magyarországra, ahol azonban egy rövid "tanulmányút" végén rádöbbentek, hogy itt nem spéci innovációra, hanem utakra, közoktatásra, munkahelyekre van szükség. Amíg ez hiányzik, addig nincs miről beszélni...