Pénzügyi Szemle online blog

A közgazdászok alaposan felsültek a pénzügyi válság alatt, van azonban reális esély arra, hogy a jövőben ügyesebbek lesznek.

A közgazdaságtan és a közgazdászok küldetése az, hogy a társadalmat, a közösséget szolgálják. Valós kérdéseket kutassanak, valós kérdésekre válaszoljanak, és valós kérdéseket tegyenek fel. A lényeg az lenne, hogy a kutatások során olyan válaszok szülessenek, melyek a gazdaságokat hatékonyabbá teszik, a növekedést serkentik, és hozzásegítenek a jövedelmek igazságosabb elosztásához. (Bővebben lásd "Gyökeres változás előtt a közgazdász szakma" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!
KÖVESSEN MINKET A LINKEDINEN!

A valóságban ugyanakkor nagyon nem így történt a válság előtti években/évtizedekben. A közgazdászok ugyanis a valóságtól teljes mértékben elrugaszkodott témákat kutattak, melyek gyakran már az alapvető feltételekben megbuktak, és olyan elméleti modelleket építettek fel, melyeknek közük sem volt a körülöttünk lévő világhoz - véli Robert Johnson, az Institute for New Economic Thinking közgazdasági kutatóintézet igazgatója.

Hogyan lehetnek még szabadlábon azok a bankárok, akik felelősek a mostani pénzügyi kalamajkáért és összeomlásért? Természetesen erre is van logikus magyarázat.

A kérdés bizonyára sokakban felmerül, különösen azokban, akik elveszítették állásukat, lakásukat, esetleg még ennél is többet. Annak fényében pedig még érdekesebb a felvetés, hogy az elmúlt évtizedek bankválságai során bizony jó néhány bankár került rács mögé. Az Egyesült Államok az 1980-as években például súlyos hitelválságot élt át, melynek során több mint 1000 bankárt ítéltek el. (Bővebben lásd "A bankárszakma felelőssége és a válság" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!
KÖVESSEN MINKET A LINKEDINEN!

Összeesküvés elméletről azért nincsen szó, a The Economist publicistái két jó magyarázattal is szolgálnak a fenti kérdésre.

Nem haragudni kell az IMF-re és vádaskodni, hanem olyan hiteles gazdaságpolitikát folytatni, amely mellett a Valutaalap neve fel sem merül, mint utolsó mentsvár.

Az elmúlt években sokat hallhattunk, olvashattunk az IMF-ről a hazai gazdasági sajtóban, gyakran igencsak kritikus hangnemben. Általában valahogy így: addig rendben is volt, hogy 2008-ban adtak pénzt, no de utána milyen jogon szóltak bele a "dolgainkba", és mégis mi volt ez a huzavona a készenléti hitelkeretről az elmúlt bő másfél évben? (Bővebben lásd "IMF-hitelek Magyarországnak, 1996-2008" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Csáki György a Szent István Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára tanulmányában igyekszik eloszlatni a kételyeket, és hangsúlyozza, hogy a közhiedelemmel ellentétben az IMF igencsak messze áll a "gonosz gazdag nagybácsi" szerepétől. A Valutaalap tulajdonképpen rém egyszerűen működik: ha valaki bajba jut, segítséget kér, az IMF pedig megmondja, hogy milyen feltételek mellett ad pénzt.

Nem az a lényeg, hogy mennyi az adósság, hanem az, hogy ne a külföldieknek tartozzunk!

Az államadósságok korát éljük, amikor a súlyosan eladósodott országok folyamatos megszorításokra kényszerülnek, a lakosság szenved az adóemelésektől, a külföldi befektetők pedig tartják a markukat és várják vissza a pénzüket. Ahol magas az államadósság, ott a kötvénypiacok összeomlanak, az állam pedig csődközelbe jut - ezt a forgatókönyvet már jól ismerik Görögországban vagy épp Portugáliában. De mi a helyzet mondjuk a belgákkal vagy az olaszokkal, ahol 100 százalék feletti az államadósság, vagy Japánban, ahol 200 százalék feletti? Ezek az országok miért nem mentek csődbe? (Bővebben lásd "Veszélyes, ha egy ország külföldi nagybefektetőknek tartozik" cmű cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Daniel Gros, a brüsszeli Center for European Policy Studies kutatóintézet igazgatója rámutat, hogy nem az számít, hogy mennyi az államadósság, hanem az, hogy egy ország kinek tartozik: belföldi megtakarítóknak, vagy külföldi befektetőknek. Előbbi esetben szinte kizárt, hogy az adott ország csődbe jusson, utóbbinál garantált a bukás.

Mit rontottunk el, mit csinálhattunk volna másként, miért szenvedünk ennyire a válságtól?

Gyermekkorunkban bizonyára sokan hallhattuk a környezetünkben, hogy még tíz év, és ott tartunk majd, mint Ausztria. Függetlenül attól, hogy ezt a jóslatot akkor elhitte-e egyáltalán valaki, érdemes feltenni a kérdést: miért van az, hogy Magyarország jelenleg roskadozik az adósság alatt, nem rendelkezik értékelhető állami vagyonnal, és egyre kevesebb iparágban mondhatja magát nemzetközi szinten is versenyképesnek. (Bővebben lásd "A külső pénzügyi sebezhetőség okai és elkerülésének eszközei" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

A BME kutatói elvégeztek egy érdekes összehasonlítást Magyarország és Szingapúr között, amely választ ad a fönti kérdések többségére. A magyar adósságproblémák ez alapján egészen a 70-es évek olajárrobbanásáig vezethetők vissza. Az emelkedő olajárnak betudhatóan az importált termékek árai akkor a legtöbb esetben felszöktek, Magyarországnak pedig választania kellett: visszafogja fogyasztását, vagy hitelből finanszírozza a korábbi életszínvonalat.