Pénzügyi Szemle online blog

Manipulálták a bankközi kamatlábakat, ami akár 800 ezer milliárd dollár értékű pénzpiaci tranzakciót is érinthetett.

Szinte nincs olyan hét, hogy ne írhatnánk egy újabb banki botrányról. A JP Morgan bankház több milliárd dolláros veszteségét követően most itt az újabb felfordulás: kiderült, hogy még a válság előtti években a világ legnagyobb bankjai manipulálták a bankközi kamatlábakat. (Bővebben lásd "Libor-botrány: példát statuáltak a Barclays bankházon" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Az ügy a londoni Barclays kapcsán robbant ki, amely együttműködve a hatóságokkal elsőként nézett szembe a bankfelügyelettel. Ennek eredménye a bank elnökének és vezérigazgatójának lemondása, és 290 millió font büntetés lett. Ha mindez nem lett volna elég, a Barclays tőzsdei árfolyama az elmúlt két hétben mintegy 20 százalékkal zuhant, ami kiválóan jelzi, hogy a befektetők az elmúlt évek negatív tapasztalatai után igencsak érzékenyek a banki trükkökre.

Addig nem lesz itt jó világ, amíg a fiatalok körében népbetegség a munkanélküliség.

"A költségvetés elszállt, az államadósság fenntarthatatlan, ezért történelmi csúcsra ugrott a csődkockázati mutató" - az ilyen és ehhez hasonló híreket már jól ismerjük az elmúlt évekből. Ilyet viszont egészen biztosan nem olvastunk: "Megközelítette az egymilliót a munkanélküli fiatalok száma, egy egész generáció veszhet el, éppen ezért a tőzsdeindex és az euró árfolyama összeomlott."

Mi a különbség a két hír között? Európa rengeteg problémával küzd, a gazdaságpolitikusok azonban elsősorban azokra keresik a megoldást, melyek látványos pénzpiaci elmozdulásokat - többnyire meredek zuhanást - váltanak ki. (Bővebben lásd "Fiatalok a szakadék szélén" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Ezek többnyire a rövid távú gondok, amiket meg kell oldani. Stabil költségvetés kell, fenntartható állampapír hozamok, bankunió. Rendben. De mi a helyzet, a hosszú távú problémákkal, amik valamiért, ki tudja miért nem ütik ki a biztosítékot a londoni és frankfurti befektetőknél?

Az olaszok nemcsak a foci EB elődöntőjében, hanem a hétvégi EU-csúcson is legyőzték a németeket, csak nehogy a gazdasági versenypályán is úgy járjanak, mint a spanyolok elleni fináléban.

Paolo Manasse, a University of Bologna professzora a kihagyhatatlannak tűnő párhuzammal teszi szemléletessé, hogy bár az EU-csúcs egyes lépései rövid távon jelentős könnyebbséget jelenthetnek Olaszország számára, hosszabb távon nem árt, ha összekapják magukat, mert a történet vége csúfos vereséggel járhat. (Bővebben lásd "Olaszország: hiába a németek felett aratott győzelem?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Itt van például az a megállapodás, mely szerint az EFSF/ESM mentőalapok számára rendelkezésre álló mintegy 700 milliárd euróból közvetlenül lehet eurózóna állampapírokat vásárolni, amely lépéssel megtámasztható lesz az olasz vagy spanyol kötvénypiac. A németek sokáig ellenálltak, Mario Monti olasz miniszterelnök azonban kiállt az elképzelés mellett, és elfogadtatta azt az európai vezetőkkel.

Európa előtt még hosszú az út, az USA nem süllyed recesszióba, Kína fölött azonban gyűlnek a fellegek a Harvard professzora szerint.

Az eurózóna a hétvégi EU-csúcson vásárolt magának némi időt, ami remélhetőleg elegendő lehet ahhoz, hogy elkerülje a szétesést és a gazdasági káoszt. Kenneth Rogoff, a Harvard University professzora szerint az európai vezetők jó irányba tettek lépéseket, a bankunió, a gazdaságélénkítés, a kötvénypiaci stabilizáció, a közös bankfelügyelet és a bankok központi alapból történő feltőkésítése mind-mind olyan lépés, ami szükséges az eurózóna stabilitásához. (Bővebben lásd "Jó irányba indult Európa, bajba kerülhet Kína" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Az út azonban még rendkívül hosszú - fejti ki a Bloomberg hírügynökségnek adott interjúban -, Európa vezetőinek pedig további kemény csatákat kell majd megvívniuk egymással és a pénzpiacokkal, mielőtt az eurózóna stabilizálódna. Ebben a csatában lesznek áldozatok, Görögországra például a Harvard professzora szerint további "szenvedés" vár, melynek végén akár ismét csődöt jelenthet a hellén állam.

Az eurózóna válsága tulajdonképpen egy politikai válság, melynek alapja az, hogy az egyes országok vezetői - érthető okokból - foggal-körömmel ragaszkodnak a nemzeti szuverenitáshoz.

Egy valutaunió azonban így nem működhet, ahhoz hogy az eurózóna átalakuljon egy fenntartható gazdasági közösséggé, ahhoz meg kell valósítani mind a bankuniót mind pedig a költségvetési uniót, ez azonban törvényszerűen a szuverenitás egy részének elvesztésével jár. (Bővebben lásd "Miért ennyire nehézkes az európai válságkezelés?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Ahhoz hogy a rendszer működjön, nem elég a nemzeti devizáról és az önálló monetáris politikáról lemondani. A helyi bankok feletti felügyeletet, a feltőkésítés és betétbiztosítás jogát és feladatát át kell adni egy központi szervnek, a költségvetések megalkotásába beleszólást kell engedni a központi hatóságoknak, és az adószedés jogának egy részéről is le kell mondani.