Pénzügyi Szemle online blog

Rövid idő alatt fel lehetne számolni a munkanélküliséget a fejlett világban, egyszerűen követni kellene a német receptet: elbocsátás helyett kevesebbet dolgozni.

Érdekes javaslattal állt elő Dean Baker, amerikai közgazdász, aki szerint a német munkanélküliség csökkenésében nincs semmi ördögi, egyszerűen arról van szó, hogy a németek bevállalták, hogy kevesebbet dolgoznak. (Bővebben lásd "Munkanélküliség: követni kellene a németeket?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A német és holland munkanélküliség 5-6 százalékon áll, szemben az amerikai 8 százalékkal, miközben a németek és hollandok átlagosan 20 százalékkal kevesebbet dolgoznak tengerentúli kollégáiknál. Az egyes munkavállaló így kevesebbet keres ugyan, mintha teljes munkaidőben dolgozna, a gazdaság egésze ugyanakkor egészségesebb, miután a munkanélküliség alacsony.

Alig telt el néhány nap a június 28-29-ei EU-csúcs óta, és a friss hírek máris arról szólnak, hogy az európaiak nem akarnak egymáson segíteni, akkor már inkább veszni hagynák az eurót.

Az EU-csúcson a vezető európai politikusok ígéretes válságkezelő tervet állítottak össze - bankunió alapjainak letétele, gazdaságösztönző csomag, olasz/spanyol kötvénypiacok megtámasztása, bankok feltőkésítése -, a finn pénzügyminiszter ugyanakkor már pénteken jelezte, hogy Finnország inkább kilép az euróövezetből, mintsem hogy kezességet vállaljon más eurózóna tagországok adósságáért. Később kiderült, hogy Hollandia sem járul hozzá ahhoz, hogy az eurózóna mentőalapja, az EFSF/ESM spanyol és olasz állampapírokat vásároljon. (Bővebben lásd "Bankunió: legyen, vagy ne legyen?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Ha ez nem lenne elég, több mint 150 német közgazdász - a legismertebb szakemberek vezetésével - felszólította Angela Merkel kancellárasszonyt, hogy az EU-csúcson vállaltakkal szembe menve ne támogassa az európai bankuniót.

Az EU vezetői olyan megállapodást kötöttek, aminek semmi realitása.

Húsz évig tartó válságnak néz elébe Európa, legalábbis Wolfgang Münchau, a Financial Times publicistája szerint. Münchau ezt arra alapozza, hogy szerinte a legutóbbi európai uniós csúcsértekezleten született megoldási javaslat egy jelentős lépés volt - csak éppen a rossz irányba ("Az eurózóna válsága 20 évig fog tartani" című írását lásd a jobb oldali hasábban).

A publicista logikusan érvel. A csúcson ugyanis abban állapodtak meg az európai vezetők, hogy lesz közös bankfeltőkésítés, de csak akkor, ha tető alá hozzák a bankuniót. Annyi csupán a baj, hogy a Bundesbank már egyértelművé tette, hogy ez utóbbi csakis politikai unió esetén reális lehetőség, ami pedig jelen állás szerint messze van a megvalósulásra esélyes projektek halmazától. Vagyis rendezkedjünk be egy még húsz évig tartó krízisre!

A fiatalkori munkanélküliség az egész életútra rányomja a bélyegét. Márpedig az EU-ban sajnos elég jellemző.

Európa vezetői elsősorban azokra a problémákra keresik a megoldást, melyek látványos pénzpiaci elmozdulásokat - többnyire meredek zuhanást - váltanak ki. Na, de mi lesz azokkal a strukturális, a társadalmi és politikai stabilitást veszélyeztető, de csak hosszabb távon jelentkező gondokkal, amelyek tömegek mindennapjait érintik? (Bővebben lásd "Fiatalok a szakadék szélén" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Ezek többnyire a rövid távú gondok, amiket meg kell oldani. Stabil költségvetés kell, fenntartható állampapír hozamok, bankunió. Rendben. De mi a helyzet, a hosszú távú problémákkal, amik valamiért, ki tudja miért nem ütik ki a biztosítékot a londoni és frankfurti befektetőknél?

Az eurózóna adósságválsága szépen sorban szedi áldozatait, a célkeresztbe kerülő soron következő célpont Szlovénia.

A görög-portugál-ír-spanyol-ciprusi mentőcsomagokat követően az euróválság hatodik mentésre váró tagja Szlovénia lehet, miután az ország az ír/spanyol forgatókönyvhöz hasonlóan egy re súlyosabb bank- és ingatlanpiaci válságba süllyed. (Bővebben lásd "Szlovéniát is menteni kell?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Az eurózónához 2007-ben vérmes reményekkel csatlakozó ország látványos ingatlanpiaci boomot élt meg 2005 és 2008 között, az ingatlanárak ezen időszak alatt közel 60 százalékkal emelkedtek, a bankok két kézzel szórták a hiteleket, az életszínvonal pedig már az EU átlagát közelítette. A fellendülést elsősorban külföldi hitelekből finanszírozták, mindez azonban nem okozott gondot egészen addig, míg a pénzcsapok el nem záródtak.

2008-ban beütött a krach, az ingatlanárak visszaestek, az építőipar mára harmadára esett, a nem teljesítő banki hitelek száma hirtelen megugrott, az ország pedig a GDP 10 százalékát felemésztő recesszióba süllyedt.