Pénzügyi Szemle online blog

Spanyolország az euró miatt került szorult helyzetbe?

"A bajban lévő eurózóna tagállamok a válság előtt felelőtlenül túlköltekeztek, saját maguknak köszönhetik a bajt, így a problémákat oldják meg maguk" - kisarkítva nagyjából így foglalható össze a német álláspont az európai válságkezelés kapcsán.

A félreértés ott van, hogy ez a gondolatmenet - legalábbis Martin Wolf, a népszerű publicista szerint - alapvetően téves. A spanyol költségvetés ugyanis a válság kirobbanása, azaz 2008 előtt éveken keresztül többletet mutatott, az államadóság pedig stabil csökkenő pályán mozgott, sőt a GDP-hez viszonyított 35-40 százalékkal fele akkora volt, mint a német adóság.

A spanyol közpénzügyek tehát látszólag kifogástalan állapotban voltak, só sem volt tehát felelőtlen állami költekezésről. (Bővebben lásd "Az eurón bukott meg Spanyolország" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A válság miatt elveszített munkaidőt az amerikaiak alvással és TV-nézéssel töltik.

A jelen válság "Great Recession", azaz "A Nagy Recesszió" néven vonul be a történelembe, ki gondolná ugyanakkor, hogy az átlag amerikai mindössze 14 perccel dolgozott kevesebbet 2011-ben, mint az utolsó békeévben, 2007-ben. (Bővebben lásd "Többet alszanak, kevesebbet dolgoznak a tengerentúlon"című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Amerikai statisztikusok ugyanis kimutatták, hogy a 15 év feletti lakosság 2011-ben átlagosan napi 3,57 órát töltött munkával, míg négy évvel korábban még 3,81 óra volt ez a szám. Ez az átlag, ami magában foglalja a teljes munkaidőben, részmunkaidőben foglalkoztatottakat és a munkanélkülieket is.

A Valutaalap hitelmegállapodásai nem mentesek a politikai és gazdasági érdekektől.

A krízis 2007-es kirobbanását követően a Valutaalap egyre aktívabb szerepet vállalt a válságkezelésben, a görög, portugál vagy ír mentőcsomagok finanszírozása mellett többek között segítséget nyújtott Magyarországnak, Romániának, Izlandnak, vagy épp Ukrajnának. Az elmúlt öt évben a Valutaalap több mint 300 milliárd dollárnyi hitelt hagyott jóvá a tagországoknak, amely summával komoly szerepet játszott a válsághullámok csillapításában. (Bővebben lásd "IMF: hitelezés politikai érdekek mentén?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A szervezet válságkezelése a korábbi gyakorlattól eltérően már nem csupán a rövid távú pénzügyi segítségre korlátozódott, az IMF mind a hitelkonstrukciók, mind a pénzügyi tűzerő tekintetében előrelépett.

A június 28-29-ei EU-csúcs előtti hetekben valóságos európai népharag zúdult a németekre, mondván pont ők vétóznak meg minden mentőakciót, pont ők, akik a legnagyobb haszonélvezői az eurózónának és az eurónak. De vajon tényleg a németek húzták a legnagyobb hasznot az euróból?

Kétségtelen, hogy Németország a legnagyobb exportőr az öreg kontinensen, mint ahogyan az is, hogy a német kivitel 1998 és 2011 között 117 százalékkal bővült. Nem kérdés, hogy az exportnak jót tesz a közös belső piac és a közös deviza, mint ahogyan az sem, hogy az elmúlt évtizedben a német márka vélhetően jobban felértékelődött volna, mint tette azt az euró, ez a felértékelődés pedig visszavethette volna a német kivitelt. (Bővebben lásd "Valóban Németország az euró legnagyobb nyertese?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A németek ugyanakkor azzal védekeznek, hogy bár az export valóban szépen bővült, a teljes gazdasági növekedés a vizsgált időszakban elmaradt az európai átlagtól. Hogyan nevezhetnénk Németországot az euró legnagyobb haszonélvezőjének, ha az 1998 és 2011 között átlagos GDP-növekedés mindössze 1,4 százalékos volt, szemben például a francia 1,7 százalékkal, vagy a 2,0 százalékos hollanddal, esetleg a teljes eurózónára számolt 1,6 százalékos átlaggal - így védekeznek a németek…

A sorsdöntő(nek gondolt) EU-csúcs előtt az aggódó tekintetek Európára szegeződnek, érdemes ugyanakkor fél szemmel az óceán túlpartjára tekinteni, ahol az Egyesült Államok hasonlóan súlyos kérdések megvitatására készül. A tét 800 milliárd dollár.

A tengerentúlon ugyanis év végén lejárnak a Bush-adminisztráció által elindított adókedvezmények, továbbá a kormányzat a 2011. júliusi adósságplafon-emelésért "cserébe" automatikus kiadáscsökkentésre kényszerül. (Bővebben lásd "USA: hamarosan jöhetnek a megszorítások" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Összességében 2013-ban megközelítőleg 800 milliárd dolláros - 180 ezer milliárd forint - megszorítás válik esedékessé, ami a GDP mintegy 5 százalékára rúg. Ez a summa bőven meghaladja azt az értéket, amiről az európaiak évek óta vitáznak, ami különösen így, az elnökválasztás előtt néhány hónappal teszi igazán pikánssá a tengerentúli helyzetet.