Pénzügyi Szemle online blog

A fejlett gazdaságokban a II. világháború óta nem voltak olyan magas szinten az államadósságok, mint most. Az adóssághegyet le kell építeni, ez nem is kérdés, az ugyanakkor nem egyértelmű, hogy ennek mely módját választják az államok.

Több lehetséges út is kínálkozik ugyanis: csődbe lehet menni (ez a görög út), tartós megszorításokkal lehet operálni (ez a magyar út), tartósan magas gazdasági növekedéssel ki lehet nőni az adósságot vagy épp egyszeri hirtelen leértékelést és inflációt lehet bejelenteni (bővebben lásd cikkünket a jobb oldali hasábban).

Van azonban egy ötödik módja is az adósságok leépítésének, ez pedig a pénzügyi elnyomás - financial repression -, melynek lényege, hogy az infláció éveken/évtizedeken keresztül magasabb a bankbetétek és állampapírok kamatánál, aminek köszönhetően a megtakarítók reálértékben folyamatosan veszteséget szenvednek el.

A hazai termelők és cégek előnyben részesítése akkor sem lesz "korszerűbb", ha európai szintre emelik.

A közpénzügyekkel kapcsolatos legérdekesebb felvetések mostanában az elnökválasztásra készülő Franciaországból érkeznek. A külföldön adózók másodszori megadóztatásának ötlete mellett Nicolas Sarkozy amerikai példára felvetette egy "Buy European Act" elfogadását.

Érdekes párhuzamba állítani az elnöki felvetéssel a kereskedelem-gazdaságtan egyik nagy francia professzorának, Patrick Messerlinnek friss tanulmányát, amely épp nem a protekcionizmus, hanem a kereskedelemi és egyéb korlátok lebontása mellett érvel (lásd cikkünket a jobb hasábban).

Az adózási okokból külföldre települők megadóztatását vetette fel Sarkozy. Erkölcsi alapot könnyű találni.

Franciaországban magasabb sebességbe kapcsolt az elnökválasztási kampány. Nicolas Sarkozy jelenlegi elnök lemaradásban volt, így nem meglepő, hogy erős kijelentésekkel és programpontokkal állt elő. Ezek egyike volt, hogy le kell csapni a vagyonukat adózási okokból külföldre menekítő franciákra - akár az állampolgárságuk elvételének belengetésével is.

Sarkozy szerint az nem járja, hogy egyesek nem adóznak rendesen, így az állampolgárságot és az adózást össze kell kötni. A felvetés a következő: az a francia, aki külföldön adózik, adóbevallást köteles készíteni a francia hatóságoknak, és amennyiben külföldön fizetett adója elmarad attól, amit otthon kellett volna fizetnie, a különbséget be kell fizetnie a francia adóhivatalnak. A lépés azokra nem vonatkozna, akik munkájuk miatt külföldön élnek (kétmillió ilyen francia van), de így is nagy volt a bejelentés visszhangja.

A magyar felsőoktatás átalakításánál az is legyen fontos, hogy tudnak-e eleget a végzett hallgatók. Ha pedig nem, miért nem?

A magyar felsőoktatási rendszer a tapasztalatok szerint drága, fenntarthatatlan, és ami mindennél szomorúbb: olyan végzett hallgatókat bocsát ki, akik sokszor nem állják meg a helyüket a munkaerőpiacon. Vagyis az oktatás minősége nem elég jó (erről lásd a "Valóban csak a pénz számít a felsőoktatásban?" című cikkünket a jobb hasábban).

A válságok minden esetben megújulást hoznak, de kérdéses, hogy ezek a változások jó vagy rossz irányba mutatnak. Európa a megszorítások korát éli, a "szorítsunk meg minden áron" irányvonal azonban hosszú távon káros. Ez a megállapítás Magyarország számára is figyelmeztető lehet.

2011 decemberében az európai vezetők megegyeztek arról, hogy megerősítik/megszigorítják a költségvetési hiányokra és államadósságokra vonatkozó eddigi szabályokat, azaz a Stabilitási és Növekedési Paktum már jól ismert, 3 százalékos deficitre és 60 százalékos GDP-arányos adósságra vonatkozó rendelkezéseit (bővebben lásd "Érdemes szigorítani a Stabilitási és Növekedési Paktumot? " című cikkünket a jobb oldali hasábban).

Az elv érthető, szigorú szabályokkal meg kell kötni a gyakran felelőtlenül költekező politikusok kezét, hogy a jövőben ne alakulhassanak ki olyan súlyos válságok, mint a mostani.