Pénzügyi Szemle online blog

A devizahitelek felfutásában mindenki érdekelt volt: az állam, a lakosság, a bankok és a beruházók is.

A jelen hitel- és adósságválság nem egyedi eset, a történelem bizonyos időszakonként kitermeli a maga hitelpiaci összeomlását. Az eseményekért - bár a sajtóban többnyire a bankok kapják a "ludas" szerepét - a gazdaság szinte valamennyi szereplője felelős, így nem meglepő, hogy a túlzott mértékű hitelezésen és lakásépítésen végül mindenki veszít - igaz legtöbbször eltérő mértékben. (Bővebben lásd "Lehet-e túlzott mértékű a lakossági eladósodottság?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Az ördögi kör az állammal és az építőipari vállalkozásokkal kezdődik, akik az építőipar felfutásában érdekeltek. Előbbi csoport teljesen érthető módon, utóbbi pedig elsősorban társadalompolitikai indokok - mindenkinek legyen saját lakása, a választók legyenek elégedettek - és a GDP-növekedési kényszer miatt (minden kormány jól felfogott érdeke, hogy nőjön a GDP és a foglalkoztatottság, és az egyik legjelentősebb szektor épp az építőipar).

Az európai bankokat le kell korlátozni, kisebb pénzintézetek kellenek, kevesebb kockázat, kevesebb spekuláció.

Tulajdonképpen kész csoda, hogy a pénzügyi válságot ennyivel megúszta Európa, tekintettel arra, hogy milyen elképesztő kockázatot vállaltak a kontinens pénzintézetei. Az európai bankrendszer eszközeinek értéke ugyanis 2001 és 2011 között közel duplájára emelkedett, és elérte a 45 000 milliárd eurót, ami az Európai Unió GDP-jének már 370 százalékára (!) rúgott. (Bővebben lásd "Banki tevékenységek szétválasztása Európában" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ekkora összegnél már egy egészen aprócska veszteség is hatalmas összegeket emészthet fel, a 45 000 milliárd eurós banki mérlegen elszenvedett, mindössze 1 százalékos bukó is 450 milliárd eurós mínuszt jelent. És a válság alatt a bankok nem 1 százalékot veszítettek, hanem jóval többet, nem is csoda, hogy az európai adófizetőknek 2008 és 2011 között 4500 milliárd euróval kellett kisegíteniük a kontinens bankjait…

A német lakosság az egyik legszegényebb az eurózónában, felháborító hogy ők mentik a dúsgazdag délieket. Igaz vagy hamis?

Érdekes elemzést tett közzé a napokban az Európai Központi Bank, melynek adataiból a szaksajtó azt a következtetést vonta le, hogy a német háztartások az egyik legszegényebbek az eurózónában, ami alapján igazságtalan és felháborító, hogy a szegény németek segítik ki a gazdag délieket. Az alábbi grafikon ezt az eurózónán belüli egyenlőtlenséget mutatja, amire pillantva - első ránézésre legalábbis - valóban kinyílhat a bicska a német zsebekben. (Bővebben lásd "A szegény német háztartások és a görögmentés" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Medián háztartások nettó vagyona (1000 euró)

(A medián, vagy más néven középső érték, az az érték, amely a sorba rendezett adatokat két egyenlő részre osztja. A medián nem az átlagot mutatja, tehát nem azt, hogy mondjuk 5 embernek mennyi az átlagos vagyona, hanem hogy mennyi a középső, azaz harmadik ember vagyona.)

A grafikon a medián háztartások vagyonát mutatja az eurózónában, és valóban megdöbbentő, hogy míg ez a szám a németeknél alig több, mint 50 000 euró, addig a kimentett görögöknél ennek kétszerese. És akkor még nem is beszéltünk a 170-180 ezer eurós spanyol és olasz vagyonokról…

Ha a gyereket ész nélkül tömik pénzzel, az felnőtt korban csúnyán visszaüthet, főleg akkor, ha a zsebpénz mellé se elvárás, se szülői szigor, se következetesség nem társul.

Az ismert kínai mondás szerint, ha van egy barátod, adj neki halat, de ha igazán szereted, akkor tanítsd meg halászni. Valahogy így van ez a gyermekkorban kapott zsebpénzzel is, azaz a szülő nem akkor tesz jót a gyermekével, ha "kitömi" pénzzel, hanem akkor, ha megtanítja, hogyan is bánjon vele. (Bővebben lásd "A pénzügyi szocializáció aspektusai (1.) - A zsebpénz" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Kutatások bizonyítják: az, hogy felnőttként hogyan bánunk a pénzzel, tudunk-e félretenni, megalapozott befektetési döntést hozunk-e, vagy épp képesek vagyunk-e kiválasztani a megfelelő banki hitelt, az nagyrészt gyermekkorban, azaz a fiatalon megszerzett, pénzzel kapcsolatos tapasztalatok alapján dől el.

A válasz talán nem meglepetés: a bankárok, akik a plusz pénz nagy részét zsebre teszik törlesztőrészlet formájában.

Ha a gazdaság stagnál és sok az alacsony keresetű munkavállaló, akkor logikusan adódik a következtetés: meg kell emelni a minimálbért, így több pénzük lesz az embereknek, fellendül a fogyasztás, megugrik a GDP és mindenki jól jár. Mindenki, kivéve a cégeket, akik kénytelenek lesznek magasabb bérköltséggel számolni, amire ugyanakkor gyakran áremeléssel és elbocsátásokkal reagálnak. (Bővebben lásd "Felpörgő fogyasztást eredményez a minimálbér emelése" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A minimálbér összességében tehát tekinthető egyfajta adónak is, amit a magasabb árak és emelkedő munkanélküliségen keresztül mindenki megfizet, az adóbevétel ugyanakkor az alacsony keresetű munkavállalókhoz vándorol. Az emelés összesített hatása ezek alapján attól függ, hogy melyik hatás az erősebb: a minimálbért keresők emelésnek köszönhető többletfogyasztása, vagy a teljes társadalmat érintő áremelés és magasabb munkanélküliség.