Pénzügyi Szemle online blog

Miért van az, hogy az elmúlt bő 200 évben az USA-ban 16 rendszerszintű bankválság pusztított, míg Kanadában ezen idő alatt egy sem?

Az Egyesült Államok 1790 és 2013 között összesen 16 átfogó bankválsággal volt kénytelen megbirkózni, miközben a kanadai bankrendszer még az 1929-33-as gazdasági összeomlás alatt is stabil maradt. Ezt nem lehet a szerencsére fogni - Kanadán kívül Málta, Szingapúr, Hongkong, Új-Zéland és Ausztrália bankrendszerét kerülték el eddig a rendszerszintű válságok -, a kanadaiak valamit sokkal jobban tudnak, mint az USA, és mint a fejlett és feltörekvő világ nagy része. (Bővebben lásd "Miért omlanak össze a bankrendszerek?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Charles Calomiris, a Columbia University professzora tanulmányában rámutat, hogy a kanadai bankrendszer stabilitása tulajdonképpen a franciáknak köszönhető. A brit gyarmatosítók ugyanis olyannyira tartottak a többségében francia gyökerekkel rendelkező kanadaiaktól, hogy a politikai és pénzügyi rendszert szigorú központi szabályok mentén alkották meg, mégpedig úgy, hogy az ország pénzügyi működését biztosító szabályokat ne a választók akaratához igazodó politikusok, hanem független intézmények alakítsák.

Soros eurókötvényekkel mentené az eurózónát, a németeket pedig válaszút elé állítaná.

Ciprusi bankbetét-mizéria, recesszió, emelkedő munkanélküliség, leszakadás az Egyesült Államoktól… az eurózónában az ember akármerre néz, csak gondot és aggodalmat lát, nem kellene sok ugyanakkor ahhoz, hogy a dolgok alapjaiban megváltozzanak. Soros György szerint például egy kis bátorsággal az időhúzásra berendezkedő németeket rá lehetne venni az optimális megoldásara: a közös eurókötvények kibocsátására. (Bővebben lásd "Eurókötvény és összefogás kell az eurózóna megmentéséhez" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Soros elképzelése szerint az eurózóna tagok a lejáró kötvényeik helyébe az eurózóna által közösen kibocsátott kötvényeket állítanák, mégpedig úgy, hogy 5 éven belül minden eurózóna tagnak el kellene érnie a GDP-arányos 60 százalékos államadósságot. A 60 százalékos határig mindenki bocsáthatna ki eurókötvényt, a határ fölött azonban csakis saját néven kibocsátott állampapírokat lehetne eladni, ami egy jóval drágább finanszírozási forma lenne.

A bulizó fiatalok pár nap alatt egy rakás pénzt elszórnak, de élénkítő csomagnak azért kevesek.

A tavaszi szünetben az amerikai fiatalok minden évben összepakolják a cókmókjukat és elutaznak a haverokkal bulizni, jellemzően valami kellemes, meleg helyre. Ennek az immár valóban tömeges jelenségnek a gazdasági, társadalmi, kulturális és közpolitikai hatásait vizsgálta meg disszertációjában John Laurie, a New Orleans Egyetem kutatója. (Bővebben lásd "Bulizó egyetemisták és a gazdasági stimulus" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

A The Atlantic hasábjain ismertetett tanulmány arra keresi a választ, hogy ez a tavaszi buli-időszak milyen nyomot hagy a befogadó állam, város, közösség mindennapjain és gazdaságán. Azt hihetnénk, hogy a hatás mindenképp pozitív, hisz az egyetemisták mintegy 40 százaléka elutazik ilyenkor, és csak Floridában és Texasban elköltenek a felmérések szerint mintegy 1 milliárd dollárt a partizás lázában (a sztárhelyszín Panama City Beach, ahova állítólag félmillióan mennek és 170 millió dollárt költenek). Az igazság azonban ennél kicsi kijózanítóbb.

Ha a gazdasági problémákra továbbra is politikai megoldások születnek, az könnyen vezethet megoldhatatlan konfliktusokhoz az eurózónában.

Ha az eurózóna nem menti meg Ciprust, akkor veszélybe kerülhet a pénzügyi stabilitás, ha megmenti, mi több, mindig mindenkit megment, akkor a gazdasági szereplők sohasem tanulják meg vállalni a következményeket a pénzügyi döntéseik után. Ez a már jól ismert dilemma, a pénzügyi stabilitás és az ún. moral hazard, azaz a morális kockázat között. (Bővebben lásd "Pénzügyi stabilitás vagy morális kockázat?" című cikkünket a jobb oldali hasábban.)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle


Jean Pisani-Ferry, a brüsszeli Bruegel kutatóintézet igazgatója hangsúlyozza, hogy - különösen válságos időkben - rettentő nehéz megtalálni az egyensúlyt a két cél között, azaz olyan megoldást találni, ami egyszerre stabilizálja a pénzügyi rendszereket, és tanítja a következmények vállalására az egyes piaci szereplőket. Ciprus remek példát szolgáltat erre a dilemmára, egyre inkább úgy tűnik ugyanakkor, hogy sikerült megtalálni a "jó" megoldást: a 100 000 euró alatti betétesek nem fizetnek, ezzel megőrizhető a pénzügyi stabilitás, a határ fölötti betétekre viszont jókora egyszeri adót vetnek ki, így a nagybetétesek megtanulják, hogy vállalniuk kell a pénzügyi döntéseik kockázatát.

Ha gyermekkorban nincs pénz tanulni és orvoshoz menni, az jelentős hátrány az egész életre. Ne áltassuk magunkat azzal, hogy a tehetősebbek segítségének nincs értelme, mert van!

Nyilvánvaló tény, hogy a szegény sorból érkező gyermekek jóval rosszabb esélyekkel vágnak neki iskolás, majd felnőtt életüknek, mint azok, akiknek minden pénzük megvan tanszerekre, különórákra, orvosra, sportra vagy épp főiskolára. Sőt, a szegénységből külső segítség nélkül szinte lehetetlen kitörni, azaz a hátránnyal induló szülők gyermekei ugyancsak jó eséllyel hátrányos helyzetű felnőttek lesznek. Bruce Wydick, a University of San Francisco közgazdász professzora ugyanakkor egy tanulmányban bebizonyította, hogy az ördögi kört igenis meg lehet törni. (Bővebben lásd "Hatékonyak a hátrányos helyzetű gyermekeket támogató programok" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A professzor megvizsgálta a Compassion International, a világ legnagyobb, hátrányos helyzetű gyermekeket támogató alapítványának eredményeit, és arra jutott, hogy a különböző "célzott" (azaz távoli, de kvázi örökbefogadást jelentő), elsősorban oktatási és egészségügyi programokban részt vevő gyermekek kiemelkedési esélyei sokkal-sokkal jobbak, mint a nem támogatott gyermekeké. (A professzor a világ hat szegény országában vizsgált meg 1850 gyermekkorban támogatott, és több mint 8000 gyermekkorban nem támogatott felnőttet.)