Pénzügyi Szemle online blog

Egyre több a munkanélküli Európában, és ha a politikusok nem találnak ki gyorsan valamit, akkor ez a tendencia még jó ideig nem fog megváltozni.

Már az eurózóna egészére számolt 10,8 százalék is aggasztó, az spanyol (23,6 százalék), a görög (21,0 százalék) vagy épp a portugál (15 százalék) számok viszont egyenesen katasztrofálisak. Arról nem is beszélve, hogy a 25 éven aluliak foglalkoztatási statisztikái még ennél is csúnyábban festenek, a görög és spanyol fiatalok fele, az olasz és portugál pályakezdőknek pedig harmada munkanélküli (bővebben lásd "Három válság nyomasztja Európát" című cikkünket a jobb oldali hasábban).

Az európai jegybank 1000 milliárd eurónyi hitelén a bankok évente több tízmilliárd eurós kockázatmentes nyereséget zsebelhetnek be.

Ki ne szeretne 1000 milliárd eurónyi hitelt "kapni" 3 évre 1,0 százalékos kamat mellett, hogy aztán ezt a pénzt befektesse kötvénybe, részvénybe, akármibe, vagy esetleg hitelezzen belőle a világ legnagyobb vállalatainak, esetleg államainak? A nyereség szinte tuti, hiszen az 1,0 százalékos hitelkamat fölött minden további plusz százalék tiszta haszon, amely 1000 milliárd eurón évente akár az 40-50-60 milliárdot is elérheti. (Bővebben lásd "Bankmentés vagy bankrendszer-mentés?" című cikkünket a jobb oldali hasábban.)

A helyzet az, hogy az Európai Központi bank tavaly év végén és idén év elején pontosan ezt a "műveletet" hajtotta végre, azaz két részletben összesen 1000 milliárd eurót adott kölcsön az eurózóna bankjainak 1,0 százalékon. Az elv világos, a piacra beöntött milliárdokkal a jegybank szerette volna eloszlatni az eurózóna összeomlásával kapcsolatos aggodalmakat, stabilizálni a kötvénypiacokat, és feltőkésíteni - azaz extra nyereséghez juttatni - az eurózóna bankjait.

Fenntartható nyugdíjrendszerhez több gyerek kell, a szingli életforma így nagyon sokba kerül a társadalomnak. Egy minden bizonnyal sokak szemében provokatív felvetés továbbgondolása.

A nyugdíjrendszerrel kezdeni kell valamit, mert a jelenlegi demográfiai trendek mellett komoly problémáink lesznek pár évtized múlva. A poszt egy elvi felvetéssel foglalkozik, azaz nem kell rögtön pánikba esni. Ez tehát egy gondolatmenet, semmi több. (Ezzel kapcsolatos, "Nyugdíjrendszer és gyermekvállalás" című cikkünket lásd a jobb hasábban.)

A jelenlegi rendszer igazi feszültségpontja, hogy nem ugyanúgy működik a valóságban, mint ahogy a rendszer elvileg fel van építve. Mindenki a saját befizetései alapján kap nyugdíjat (legalábbis nagyjából), ami arra utal, mintha egyféle tőkefedezeti logika érvényesülne, miközben a nyugdíjakat a mindenkori aktívak adják össze (felosztó-kirovó logika). Ellentmondás van tehát a tényleges működés és a rendszer alapvetése között.

Amennyiben elfogadjuk, hogy a valóság idővel felülírja az elveket (erre azért érdemes felkészülni), akkor a felosztó-kirovó logikának teret kell nyernie a szabályozásban, vagyis a jogosultságok szintjén is. Nézzük meg, mivel járna ez!

Mivel a gyermekeink fizetik a nyugdíjunkat, és amúgy is egyre kevesebben vagyunk, a gyermekvállalás közügy lett.

Végső soron a nagy gazdasági kérdések a társadalom alapszintjén dőlnek el. Vagyis azon, hogy hányan leszünk egy pár év és évtized múlva, illetve akik ebben az országban élnek, milyen tudással rendelkeznek, és olyan dolgokat állítanak-e elő, amiért mások hajlandóak fizetni. Vagyis kiemelkedő jelentősége van a demográfiának és az oktatásnak (lásd cikkünket a jobb hasábban).

Ha a szüleinknek fizetünk, akkor a befizetéseinkből nem adódik, hogy lesz nyugdíjunk.

A nyugdíjrendszer átalakítása nem csak azért nehéz feladat, mert technikailag nehezen parametrizálható, hanem azért is, mert az alapösszefüggésekkel kapcsolatban is sok a félreértés. Az egyik ilyen problémás kérdés az, hogy végső soron kinek fizetjük a járulékot (bővebben lásd "Kinek fizetjük valójában a járulékot?" című cikkünket a jobb hasábban).