Pénzügyi Szemle online blog

Az EU vezetői olyan megállapodást kötöttek, aminek semmi realitása.

Húsz évig tartó válságnak néz elébe Európa, legalábbis Wolfgang Münchau, a Financial Times publicistája szerint. Münchau ezt arra alapozza, hogy szerinte a legutóbbi európai uniós csúcsértekezleten született megoldási javaslat egy jelentős lépés volt - csak éppen a rossz irányba ("Az eurózóna válsága 20 évig fog tartani" című írását lásd a jobb oldali hasábban).

A publicista logikusan érvel. A csúcson ugyanis abban állapodtak meg az európai vezetők, hogy lesz közös bankfeltőkésítés, de csak akkor, ha tető alá hozzák a bankuniót. Annyi csupán a baj, hogy a Bundesbank már egyértelművé tette, hogy ez utóbbi csakis politikai unió esetén reális lehetőség, ami pedig jelen állás szerint messze van a megvalósulásra esélyes projektek halmazától. Vagyis rendezkedjünk be egy még húsz évig tartó krízisre!

Manipulálták a bankközi kamatlábakat, ami akár 800 ezer milliárd dollár értékű pénzpiaci tranzakciót is érinthetett.

Szinte nincs olyan hét, hogy ne írhatnánk egy újabb banki botrányról. A JP Morgan bankház több milliárd dolláros veszteségét követően most itt az újabb felfordulás: kiderült, hogy még a válság előtti években a világ legnagyobb bankjai manipulálták a bankközi kamatlábakat. (Bővebben lásd "Libor-botrány: példát statuáltak a Barclays bankházon" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Az ügy a londoni Barclays kapcsán robbant ki, amely együttműködve a hatóságokkal elsőként nézett szembe a bankfelügyelettel. Ennek eredménye a bank elnökének és vezérigazgatójának lemondása, és 290 millió font büntetés lett. Ha mindez nem lett volna elég, a Barclays tőzsdei árfolyama az elmúlt két hétben mintegy 20 százalékkal zuhant, ami kiválóan jelzi, hogy a befektetők az elmúlt évek negatív tapasztalatai után igencsak érzékenyek a banki trükkökre.

Az eurózóna válsága tulajdonképpen egy politikai válság, melynek alapja az, hogy az egyes országok vezetői - érthető okokból - foggal-körömmel ragaszkodnak a nemzeti szuverenitáshoz.

Egy valutaunió azonban így nem működhet, ahhoz hogy az eurózóna átalakuljon egy fenntartható gazdasági közösséggé, ahhoz meg kell valósítani mind a bankuniót mind pedig a költségvetési uniót, ez azonban törvényszerűen a szuverenitás egy részének elvesztésével jár. (Bővebben lásd "Miért ennyire nehézkes az európai válságkezelés?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Ahhoz hogy a rendszer működjön, nem elég a nemzeti devizáról és az önálló monetáris politikáról lemondani. A helyi bankok feletti felügyeletet, a feltőkésítés és betétbiztosítás jogát és feladatát át kell adni egy központi szervnek, a költségvetések megalkotásába beleszólást kell engedni a központi hatóságoknak, és az adószedés jogának egy részéről is le kell mondani.

Soros György szerint a június 28-29-re tervezett EU-csúcs az utolsó esély arra, hogy Európa vezetői megmentsék az eurózónát. A kulcs a németek kezében van.

A milliárdos befektető szerint az EU-csúcson a politikusoknak a már jól ismert politikai -, fiskális - és bankunió vázát kell megalkotniuk, amely eléggé hiteles és kivitelezhető ahhoz, hogy a pénzpiacok bizalmát elnyerje.

Félreértés ne essék, egy működőképes Európai Egyesült Államok megalkotása nem mehet végbe egyetlen EU-csúcson, a fő csapásirány és a tagországok - elsősorban Németország - elkötelezettsége azonban első lépésként elegendő lehet. (Bővebben lásd "Így menthető meg az eurózóna" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Félő, hogy az eurózóna bankrendszerének megroppanását Magyarország az első sorból nézné végig.

Ha ez eurózóna bankválsága súlyosbodik, netán leáll a bankközi pénzpiac és az intézmények visszafogják a hitelezést, az a nyugat-európai országok mellett Kelet-Európát is súlyosan érintené, tekintettel arra, hogy a régió pénzügyi rendszerét a nyugati bankok leányvállalatai dominálják. Ebben az esetben a kelet-európai bankok is elzárnák az éppen csöpögő pénzcsapokat, ez pedig újabb válsághullámot, visszaeső hitelezést és akár újabb recessziót is jelenthetne.

Az IMF elemzése szerint a régióban jellemzően 60-80 százalék a külföldi bankok piaci részesedése, ami komoly kockázatot jelent abban az esetben, ha az eurózóna bankválsága elmélyül. (Bővebben lásd "Mit tehet Kelet-Európa, ha megroppan az eurózóna bankrendszere?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)